Frakkzene (Don Byron)
Bug. A szónak az amerikai szlengben legalább egy tucat jelentése (lásd bogár, poloska stb.) van, a sokadik: zavaró, idegesítő. E mulatságos CD ötletatyja, a nagyszerű Don Byron klarinétos a rajzfilmbeli Flinstone család egyik epizódját idézi a fülszövegben, amelyben Frédi militáns rokonai mint valami szörnyűséget emlegetik a Beatles zenéjét. Minden kor zenei és kritikusi ízlése viszonylagos, állítja Byron, s lemezén mindjárt hoz is három, hozzá közelálló példát a harmincas évekből, nevezetesen Duke Ellington, John Kirby és Raymond Scott szerzeményeiből. Mindhárman az akkortájt uralkodó swing stílustól némiképp különböző, „zavarba ejtő" zenékkel jelentkeztek: szerzeményeik a klasszikuszene által ihletett, aprólékos részletességgel kidolgozott, bonyolult harmóniai és texturális váltásokból építkeztek.
Mivel a dzsessz és a „komolyzene" határán egyensúlyoztak (például Bizet és Lehár darabjait is feldolgozták), jóllehet a közönség kedvelte zenéjüket, a kritikusok egyik oldalon sem fogadták be őket. Ellington nagyságát igazolta az idő, Don Byron szerint azonban Kirby és Scott is rászolgált az utókor elismerésére. Előbányászta hát a régi kottákat, kiválasztott 16 darabot és 14 első osztályú dzsesszmuzsikust, s itt a Bug Music: a „békebeli" idők hangulatát idéző, sziporkázó ötletektől hemzsegő, virtuóz módon megszólaltatott összeállítás. Akit ez az archaizáló, mégis életteli zene idegesít, az ma sem a hallgató, hanem a kritikus lehet. (Nonesuch Records)
(Hajdú-bihari Napló, 1997)