Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Hajszolva (Joe Maneri)

 

Mintha kizökkent volna az idő. Az ECM kiadó 1996-ban elővarázsolt egy 69 éves amerikai muzsikust, aki évtizedek óta játssza a maga mikrotonális zenéjét Boston és New York alternatív és jazz-zenei klubjaiban. Three Man Walking című bemutatkozó albuma élénk nemzetközi figyelmet váltott ki, amelynek nyomán egyesek máris a jazz eredeti egyéniségei közé sorolták Joseph Gabriel Manerit. A triólemezt 1997-ben újabb lemez, az In Full Cry ("Hajszolva") követte, ezúttal kvartett felállásban. Maneri, akit a szakma oly sokáig mellőzött, az ECM jóvoltából egyszeriben a kortárs jazz frontvonalába lépett.

A felvételek tanúsága szerint szellemileg rendkívül friss és energiáktól fűtött szaxofonos-klarinétos fiatal korában a tizenkét fokúságra épülő improvizáció gyakorlatát tanulmányozta; játszott magyar, görög, török, örmény és zsidó zenéket, illetve korát megelőzve egyfajta free jazzt és világzenét is. Az általa kidolgozott mikrotonális rendszer negyedhangokra osztja a skála hangjait, egy oktávban 72 hangot képes megszólaltatni. A temperált skálával szakító gyakorlat azonban korántsem jelenti azt, hogy Maneri zenéje elvontan spekulatív volna. Hangzásvilágában ugyan közel áll napjaink egyes komolyzenei irányzataihoz, de mint minden igazi jazzben, az improvizáció és a spontaneitás játszik benne központi szerepet. A különböző stílusok normáihoz igazodó muzsikusok olykor gépies játékmódjával szemben Maneri minden gesztusa a teremtés jegyében fogant, s aki képes magáévá tenni atonális nyelvezetét, a szabadon áramló muzsika hallgatása közben döbbenetes élmények részese lehet.

A lemezre került tizenkét darabból kettő (Tenderly, Prelude To A Kiss) örökzöld, kettő (Nobody Knows, Motherless Child) spirituálé, természetesen maneri-s módra; a többi közös rögtönzés. Ebben a zenében nincsenek tonális központok, az eligazodást megkönnyítő, visszatérő szerkezeti elemek, ritmikai sémák; minden képlékeny, egyszeri és megismételhetetlen. A negyed hangok használata, a hangmagasság állandó ereszkedése és emelkedése a relativitás bizonytalan, nyugtalanító érzésével tölti el a hallgatót. A végletesen lassan építkező darabok drámai erejét fokozzák a késleltetett megszólalások – hiszen kimondható-e a végső igazság? –, ez a dramaturgia minden megnyilatkozás jelentőségét megnöveli. Gyakorlott együttesről lévén szó, a muzsikusok folyékonyan, nagy empátiával beszélik Maneri nyelvét. Fia a hathúros elektromos hegedűn nemcsak kozmikus hangzásokkal támasztja alá apja szólamait, hanem maga is komoly részt vállal a kommunikációból. John Lockwood bőgős azon iparkodik, hogy az általános viszonylagosságban mégis kijelöljön néhány szilárd pontot. Randy Peterson a zene jellegéből következően nem a dob hagyományos funkcióját teljesíti, hanem lüktető energiaimpulzusaival, reagálásaival mintegy központozza, előkészíti vagy felerősíti a zenei frázisokat, mondatokat; integráló hatása lenyűgöző. Az egyenlők között a legegyenlőbb természetesen a zenekarvezető, aki úgy szólal meg hangszerein, mint senki más. Maneri valóban kivételes, szabálytalan személyiség; nemcsak tisztában van a hangok helyi értékével, hanem mesterien alkalmazza a jazz fontos eszközét, a feszültségkeltést és -oldást. Filozófiájától távol áll a véglegesség, az In Full Cry számai sem fejeződnek be kadenciával, hanem egy-egy zenei gondolat végén váratlanul megszakadnak. A hangok a levegőben maradnak, miként az élet lényeges kérdései, amelyekre mindenki maga adhatja meg a választ. (ECM)

In Full Cry

Joe Maneri – klarinét, alt- és tenorszaxofon, zongora, Mat Maneri – hathúros elektromos hegedű, John Lockwood  bőgő, Randy Peterson – dob, ütőhangszerek

*****

(Gramofon, 1997/7)