Joel Harrison: Harrison on Harrison
A popzene dalkészlete rendre megkísérti a jazzmuzsikusokat. A nálunk kevésbé ismert Joel Harrison gitárost George Harrisonnak, a Beatles együttes néhai tagjának szerzeményei ihlették új lemeze elkészítésére. Nem véletlenül: GH zeneszerzői világa sok forrásból merít, fellelhetők benne a country, a blues, az angol népzene, az indiai zene, rock and roll, pszichedelikus zene, a korai jazz elemei – csakúgy, mint Joel Harrison zenei univerzumában. A lemez GH tizenegy szerzeményét szólaltatja meg, néhányat a Beatles-időkből, többet szólólemezeiről. JH nem tiszteli az eredeti dalokat: kiindulópontnak tekinti őket saját zenei elképzeléseinek megfogalmazásához. Hangszerelőként és gitárosként is bizonyítja, hogy gondolkodása távol áll a konvencionális megközelítéstől. Aki nem tudja, hogy mi az alapanyag, bajosan ismeri fel pl. Here Comes the Sun dallamát ebben a feldolgozásban. Valójában nem is feldolgozásról, hanem újraértelmezésről van szó, hiszen GH egyik legismertebb darabja igazi jazzkompozícióként nyitja az albumot. Vannak persze olyan változatok is (My Sweet Lord, While My Guitar…), amelyek nem esnek át ekkora metamorfózison. Akár így, akár úgy, JH-nak sikerül mindegyikben új, egy számon belül akár több irányba mutató (jazz)dimenziókat feltárnia. Sokféle hangszínnel operáló, olykor a végletekig torzított, a rockzene jegyeit idéző gitárjátékához stílusosan egészíti ki rekedtes, funkys énekmódja. A lemezen közreműködő kilenc partner közül említést érdemel Dave Liebman szabad területekre kalandozó, post-coltrane-i szaxofonozása (a Taxman-ben izgalmas párbajt vív David Binney altóssal), valamint Uri Caine érzékeny zongora- és Fender zongora-játéka. Egy lemez, két Harrison: rokonlelkek találkozása.
****
(Gramofon, 2006/1)