John Patitucci: Remembrance

 

Tizenharmadik albumán régi álmát váltotta valóra korunk egyik legjobb bőgő­se/basszus­gitárosa. Communion című albumának próbáján, 2001-ben átszott először trióban Joe Lovano szaxofonossal és Brian Blade dobossal. A közös lemez készítésének vágya mindhármójukban megfogalmazódott akkor, de nyolc évet kellett várni a megvalósulásra. Érdemes volt. Az em­lékezés (Remembrance) ezen a lemezen a nagy elődök iránti tisztelet kifejeződésében nyíl­vá­nul meg. Mindegyik számot dedikálták valakinek (Monk, Rollins, stb.) Színtiszta akusztikus jazz ez, nincs benne semmi forradalmian újszerű, formabontó, rendhagyó, netán kívülről jövő megoldás. Három, a hangszerén a legkiválóbbak között számon tartott muzsikus összeállt, hogy létrehozzon valamit, ami több, mint a részek összegződése. Szuverén egyéniségek, ritka harmónia. Mindegyikük játéka tananyag lehetne: abszolút hangszertudás, magas fokú kre­ativitás, tökéletes összjáték. Még az sem igazán zavaró, hogy Patitucci a bőgőt és a basszus­gitárt felváltva használja. Végül is, minden út Rómába vezet. Tizenegy szám került a korong­ra, mindegyiket közösen jegyzik. Variációk, fejlesztések egyes témákra, motívumokra. A hangzás, leginkább Lovano közreműködésének köszönhetően, egységes. A tenorosról azért kell néhány szót ejteni, mert robosztus, expresszív játékával szemben itt személyiségének visszafogott, mondhatni lírai oldalát mutatja meg. A felvételek koncertszerű stúdió­körül­mé­nyek között, mindenféle utólagos manipuláció nélkül készültek, ami szinte tapinthatóvá teszi az összjáték spontaneitását. (Csellón Patitucci felesége, illetve négy számban Ruggerio Boccato ütőhangszeres is közreműködik.) Természetessége okán négy és fél csillag, kerekítve öt.

* * * * *

(Gramofon, 2010/2)