Kibontakozások (Joe Lovano,Michelle Rosewoman, Terence Blanchard)

 

Joe Lovano nevével nehezen barátkozik meg a dzsesszvilág. A kritikusok ugyan elismerik, a közönség egy részes is tiszteli, de népszerűsége mégis elmarad szakmai sikereitől. A clevelandi születésű szaxofonos kétségtelenül nem könnyű eset: zenéje leginkább annyira az agynak szól, mint a szívnek, és egyáltalán nem áll tőle távol az avantgárd kísérletezés sem. Érdeklődése sokirányú, amit az „52nd Street Themes” című lemeze is bizonyít. A zenébe emelt New York-i utca az ötvenes években a dzsessz, mindenekelőtt az új stílus, a bebop központja volt meg­annyi klubjával. A múlt előtt tiszteletét teszi Lovano a korong tizenhárom számával, amelyek szerzői között Tadd Demaron épp úgy megtalálható, mint Thelonious Monk vagy Miles Davis. Az anyag mégsem bebop repríz: főhajtás, de mai fejjel és perspektívával. Kilenc tagú zenekar szólaltatja meg az egykor maga is az 52. utcában tevékenykedő Willie „Lion” Smith hang­sze­reléseit, ami változatos, sokszínű hangzást tesz lehetővé. A kitűnő lemez Joe Lovano pály­a­futásának izgalmas állomása.

Michele Rosewoman nevét ugyan­csak jobban ismeri a szakma, mint a nagyközönség. Pe­dig Rosewomannek eddig már hét önálló lemeze jelent meg, az utolsó „Guardians of the Light” (A fény őrzői) címmel. A zon­gorista Quintessence nevű együttesé­vel a New York-i Sweet Basil klubban rögzítette a kilenc rövidebb-hosszabb számot, kettő kivételével saját szerzeményeit. Nyitottság és dinamiz­mus – talán ez a két minőség jellemzi legjobban Rosewoman zenei határo­kat nem ismerő irányultságát, amely az afrikai hatásoktól a szabad zenélés formabontó meg­oldásaiig terjed. Erő­teljes közlésvágy és kísérletező szel­lem hatja át a felvételeket, az össze­csiszolt együttes különösen Craig Handy, illetve Steve Wilson szaxofonosok jó­voltából izgalmas zenével rukkol elő. Rosewoman lemeze újabb fontos állomás az önálló hang megta­lálásának útján. (Enja)

Terence Blanchard esete eltér a két előzőtől: népszerűsége magasabbra ível, mint szakmai elismertsége. A Wynton Marsalis árnyékában fel­nőtt New Orleans-i trombitás hajlított frazí­rozásával, édeskés trombitahang­jával saját hangzást alakított ki, ami intimitásával, érzelmi töltésével azon­nal utat talál a hallgatóhoz. „Wondering Moon” (Vándorhold) című CD-je a korábbiakhoz hasonló érzel­mes utazás. Csaknem mindegyik szám szerzője a trombitás, a válto­zó felállású előadói gárda legbiztosabb pontja Dave Holland bőgős. Lassú tempók, meditatív hangulat, kitűnő szólók tennék emlékezetessé a lemezt, ha a 75 percnyi anyag egy idő után nem válna kissé fárasztóvá.

(Magyar Nemzet, 2001)