Régis és új a mai jazzben (Benny Goodman)

Mi az új a jazzben? Ez itt a poén helye: a régi. Kicsit bővebben: klasszikus felvételek új kiadása javított hangminőségben. Ha van valami, ami nyugtalansággal tölti el a gyűjtőket, ez az. A példa: Benny Goodman híres, 1938-as koncertje a New York-i Carnegie Hallban. Tájéko­zó­dási pont a jazztörténetben, mert az volt első eset, hogy az addig lenézett, mondén szóra­koztató zenének tartott jazz előadói a klasszikus zene szentélyének számító terem valóban világot jelentő deszkáira léphettek. Az amúgy klasszikus zenei képzettségű, a swing stílus királyának kikiáltott klarinétos annyira meglepődött a lehetőségen, hogy elfelejtett tájéko­zódni, és jó két évtizedig fogalma sem volt a koncertről készült felvtétel létezéséről. De a szalagoknak is megvan a ma­guk sorsa: előkerülnek a raktárak mélyéről, s az újabb technikai vívmányok révén egyre töké­le­tesebb ninőségben jutnak el a hallgatóhoz.

A technikai vívmány ezúttal abban ölt testet, hogy teljes terjedelmében, eredeti formájában vált hozzáhetővá a nevezetes hangverseny. A 33-as sebességű bakelitlemez időkorlátaihoz iga­zított, lerövidített korábbi kiadások a fennmaradt tekercset zajszűrőkkel megtisztítva hozták forgalomba A CD-korszak beköszöntével így írták automatikusan ezüstlemezre a korábban két LP-ről ismert változat. Míg az újabb esztétikai hangzásideálok képviseletében színre nem lépett Philip Schaap jazztörténész, aki előbányászta az első kiadású bakelitlemezeket, és a felvételt szakmai érvekkel alaposan alátámasztva, eredeti, recsegő-ropogó változatában dupla CD-n tárta a hallgatók elé. A koncert az akkori sorrendben, megkurtítlanul hangzik fel, s hogy az auten­tikussághoz kétség ne férjen, a történetet maga a zenekarvezető eleveníti fel a zenéhez csatolt interjúban.

Eddig a többlet. Az öröm persze most sem felhőtlen: a hallgatóra vár annak eldön­tése, hogy a magas és a mély hangtartományokat levágó, tompa hangzású, de viszonylag zaj­mentes ko­rábbi változatot vagy a helyenként szinte élvezhetetlenül zajos, ám rendkívüli dina­mikájú új kiadást választja. Akár így, akár úgy, a zene minőségét nem érinti a dilemma: mara­dandó mu­zsika szól a korongokról.

(Magyar Nemzet, 2000)