Édenkert (Kaszakő)

Main stream. Főáram. Bobby Hackett, Count Basie, Coleman Hawkins, Stan Getz, Oscar Pe­terson nevével jegyzett eredeti tartalma a stílusok, irányzatok szaporodásával egyre tágasabbá vált, s ma a swing, a bebop, a cool, a rock, sőt a free egyes elemeit épp úgy magába foglalja, mint a világzenébe integrálódott népzenék jellegzetességeit. Napjainkban a main stream átfogó értelemben neve mindannak, ami mentes a szélsőségektől, ami nem kalandozik feltá­ratlan terrénumokra, aminek kreativitása a már létező eszközök újraalkalmazásában nyi­lat­kozik meg. Nem a felfedező, hanem a beleérző és továbbfejlesztő képesség mani­fesz­tálódása.

A Kaszakő együttes Édenkert című lemezén nincs egyetlen olyan hang, harmóniai vagy ritmikai megoldás, ami ne volna ismerős az elmúlt évtizedek jazzéből. Azt is mondhatnánk, "konzervatív" összeállítással jelentkezett a fiatal csoport. Egy meghatározott stíluskörbe illeszkedő, tudatosan vállalt kereteket igyekezett megtölteni tartalommal. Sikerrel: kellemes összhatású, kiegyensúlyozottan színvonalas lemezzel gyarapította a magyar jazzfelvételek sorát.

Kétségtelenül ébreszt emlékeket a Kaszakő zenéje. A latinos ritmikai alapok, a jazz-rock (különösen az örök viszonyítási pólusok, Chick Corea és a Weather Report zenéjét idéző) fordulatok, a szintetizátor harmóniaképző funkciója jelzi a kiindulási pontokat. Ezek azonban nem válnak kizárólagossá: a dallamképzés, a változatos hangszerelés, az elektromos-akusztikus hangszerek kontrasztjának tudatos alkalmazása, valamint a tagok muzikalitása olyan erényei az együttesnek, amelyek egyénivé teszik a Kaszakő bemutatkozó lemezét.

A kompozíciókon határozottan érződik a konvencionális formai megoldások meghaladásának igénye. A populáris hangvétel meglehetősen bonyolult szerkezeteket takar. A gyakori tempóváltások (Úgy, mint máskor), a téma-rögtönzés-témalezárás szerkezet elvetése (Doctor Q), a szintetizátor ellenpontozó, elúszó akkordjai (Édenkert), a differenciált hangszerhasználat (És akkor) mutatja, hogy a Kaszakő birtokában van a jazznyelvezet szakmailag elsajátítható kötőanyagainak, s ezeket professzionális módon képes alkalmazni zenéjében. Az Édenkert nem drámai hangvételével, nem filozofikus gondolataival, hanem optimizmusában, zeneiségében üde együttes produkcióval köti magához a hallgatót. És ami a magyar jazzlemezekről ritkán mondható el: a korong szerencsés diszpozícióban, technikailag is gondos kivitelben örökíti meg a Kaszakő játékát.

Az együttes vezető egyéniségei László Attila (gitár) és Csanyi Zoltán (billentyűsök). Zeneszerzőként és hangszeresként egyaránt figyelemre méltó tehetségek (csupán a két utolsó, fúvósokkal teletűzdelt szám tűnik kissé ötletszegénynek). Horváth Kornél konga- és fuvolajátéka egyaránt élvezetes. Lattman Béla megbízható basszusalapot szolgáltat, Lakatos Pecek Géza rendkívül finom és könnyed dobolással vezeti a ritmust. Egyáltalán: a zenekari játék pontos összhatása, a magabiztos előadásmód és a technikai fölény arra utal, hogy örvendetesen összeszokott együttes került a stúdióba. (Krém)

Édenkert

László Attila – elektromos és akusztikus gitár, Csanyi Zoltán – zongora, Fender-zongora, szintetizátor, Horváth Kornél – fuvola, altfuvola, ütőhangszerek, Lattman Béla – bőgő, basszusgitár, Lakatos Géza – dob

(Jazz, 1984)