Transition: Another Destiny

Van úgy, hogy az alapanyagokkal minden rendben van, a főzet mégsem sikerül. A Transition tagjai a magyar jazz középnemzedékének elismert muzsikusai. Szendőfi Péter (dob), Fekete Kovács Kornél (trombita, szárnykürt), Szakcsi Lakatos Róbert (billentyűs hangszerek) és Mits Gergő (basszusgitár, nagybőgő) sokféle formációban, projektben letette már a névjegyét, mielőtt 2007-ben a közös játék mellett döntöttek. Az átmenetet nevében viselő formáció nem valamelyikük, hanem mindannyiuk együttese. Az eltérő indíttatásból és habitusból eredő sok­féleség már a hangszerösszetételben megmutatkozik: akusztikus és elektromos instrumen­tumok felelgetnek egymásnak, mint a lendületes nyitó szerzeményben, amelyben a zongora improvizációja alá szintetizátor terít hangszőnyeget. Bőgő két számban szól, a többiben a basszusgitár hozza az alapot. A stiláris különbözőségek a kompozíciókban is jelentkeznek. A kilencből négy Szendőfi, kettő-kettő Szakcsi és Fekete Kovács szerzeménye. A kép ennek megfelelően sokszínű, mondhatni tarka: van modernes,  van fúziós, van latinos, van hangu­la­tos, van játékos darab rajta. A baj az, hogy a témák többsége feledhető, funkciójuk mintha csak annyi volna, hogy alapul szolgáljanak a rögtönzésekhez. Az improvizációk pedig mintha arról szólnának, hogy a zenészek megmutathassák magukat. A számok zöme meghaladja a hét percet, él is mindenki a lehetőséggel. Kiváló hangszeresekről lévén szó, a lemez ezen a téren nyújtja a legtöbbet. Különösen Fekete Kovács szárnyal. A szakszerű csapatmunkából mégsem lesz kiemelkedő együttes teljesítmény, az egész nem lesz több, mint a részek összege. Valami hiányzik. Talán a rántás, ami nélkül – ahogy Wynton Marsalis mondja – nincs gumbo.

***

(Gramofon, 2009/1)