Két egyéniség (Oláh Kálmán, Brad Mehldau)
A zongora a dzsessz legsokoldalúbb hangszere: egyszerre tölt be dallam-, harmónia- és ritmusvivő szerepet. A dzsessz klasszikus formációja a zongora-bőgő-dob trió, amely a korlátozott létszám ellenére a zene teljes univerzumát képes megjeleníteni. A közelmúltban két olyan CD is megjelent, amelyek zongoratriók játékát ihlető klubkörnyezetben örökítették meg Budapesten és New Yorkban.
Az 1970-es születésű Oláh Kálmán az ifjabb magyar zenésznemzedék kiemelkedően tehetséges tagja. Együttese, a Trio Midnight 1990-ben alakult meg. 1995-ben elnyerték a fiatal európai együttesek számára kiírt Hoeilaart versenyt, ahol ő a legjobb szólista díjat kapta. Ezt követően egy jelentős amerikai zongoraversenyen a harmadik helyet szerezte meg. Sokirányú zenei elképzeléseinek lenyomatát több lemez őrzi, például a szextettel készített Night Silence vagy a vonósnégyessel rögzített Trio Midnight With Strings. Triójával ez az első önálló CD-je (Live in Budapest), amely sok emlékezetes hangverseny helyszínén, a Marczibányi téri művelődési központban készült. Nem véletlen, hogy a zenekar trió néven szerepel, és nem Oláh Kálmán nevét viseli. Ez a választás egyértelműen utal a zenei elképzelésre, nem a szólista és az őt kísérő muzsikusok játékáról, hanem három egyenrangú hangszeres együtteséről van szó. Zenei világában a Trio Midnight a dzsessz main stream áramlatához (fősodor) kapcsolódik, ezen a lemezen modern klasszikusok (Bill Evans, Miles Davis, Joe Henderson, Cole Porter) szerzeményei szerepelnek. Oláh Kálmán kifinomult formakultúrája mindenekelőtt a kompozíció tiszteletében nyilvánul meg: belülről közelít a választott darabokhoz, és még a legel-vontabb megközelítésben (például az All of You kromatikus bevezetője) is mindig visszatér a kiindulóponthoz. A társak (Egri János – bőgő, Balázs Elemér – dob) rendkívül muzikális, beleérző játékának is része van abban, hogy ezt a lemezt a hagyományos triójáték csúcsteljesítményei között tarthatjuk számon. (Pannon Jazz)
The Art of the Trio II. (A trió művészete) – ezt a címet kapta az amerikai Brad Mehldau zongorista legújabb CD-je, amelyet a híres Village Vanguard klubban rögzítettek. A cím arra utal, hogy Mehldau is a közös játékra helyezi a hangsúlyt, ám némiképp másnak lehetünk tanúi. Az Oláh Kálmánnal egyidős, többek között Joshua Redman szaxofonos zenekarából ismert zongorista játékát gyakran hasonlítják Bill Evanséhoz vagy Keith Jarettéhez, ami ellen ő természetesen tiltakozik. A párhuzamban kétségtelenül van annyi igazság, hogy Mehldau is szuggesztív egyéniség, aki a választott darabokat (Porter, Monk, Kern, Mercer, Coltrane szerzményei) eszköznek tekinti saját belső világának kivitelezéséhez. Szabadon gazdálkodik a témákkal, egyes motívumokat felkap, mély átéléssel hosszan variál, majd újabb ihletforrásért visszatér a fő dallamhoz. Az együttes ritmikai koncepciója modern felfogásra vall, a bőgő (Larry Grenadier) és a dob (Jorge Rossy) nem témákból következő egyenletes lüktetés biztosítja, hanem tördeli a ritmust, és sokszor ellenpontszerűen önálló életet él. Ez a szenvedélyes, kitűnő lemez jelentős zongorista-személyiségnek mutatja Brad Mehldaut. Az improvizatív zene tartalékai, úgy teszik kimeríthetetlenek.(Warner)
(Zárójeles megjegyzés: minden elismerés a magyar hangmérnököknek, Szálai Lászlónak és Zsidai Jánosnak, akik remekül rögzítették a Trio Midnight játékát, különösen a bőgő tisztán zengő, éneklő szólamait.)
(Napi Magyarország, 1998)