Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Mennyiség és minőség VII.

 

(Helyszín) Páratlan méretűnek, a magyar dzsessz legnagyobb seregszemléjének nevezte a mű­sorfüzet az idei, hatodik debreceni jazznapokat. Nem túlzás a felsőfok használata: az 1972-es indulás óta a debreceni találkozó valóban az ország legnagyobb szabású dzsesszrendez­vényévé nőtte ki magát, amely mind méreteiben, mind színvonalába felülmúlja a hasonló össze­jö­veteleket.

Természetes, hogy nagykorúvá válását egyre nagyobb figyelem kíséri, s ma már az ország minden részéből sereglenek az érdeklődők, köztük olyanok is, akiket az esemény vonz, s kevésbé a zenei kíváncsiság hajt.

Éppen a megnövekedett látogatottság miatt vált szükségessé, hogy a dzsessznapok megnö­velje befogadó kapacitását, ezért ebben az évben három helyszínen rendezték a hangverse­nyeket: a városi sportcsarnokban, a Bartók teremben és a Pódium teremben. Bár az ötlet szük­ségszerű volt, kevésbé szerencsésnek bizonyult. A legnagyobb népszerűségnek a Bartók terem örvendett, a tornacsarnok két este fél házzal „üzemelt”. Még így is többen fordultak meg benne, mint tavaly a színházban, de igazi fesztiválhangulat csak vasárnap este alakult ki, amikor zsú­folásig megteltek a sorok. Ez intő jel a jövőre: olyan koncerteket érdemes a tornacsarnokban tartani, amelyek telt házra számíthatnak.

A rendezésért és a dzsessznapok kitartó támogatásáért elismerés illeti a Megyei Műve­lődési Központot. Munkatársainak lelkesedésén is múlott, hogy a három nap az ilyenkor elke­rülhetetlen zökkenők ellenére különösebb fennakadás nélkül telt el, s nem teljesedett be azok jóslata, akik felelőtlen elemek rendbontó megnyilvánulásaitól féltették a dzsessznapok lebo­nyolítását.

(Mennyiség-minőség) A mennyiség meghaladta az előző évit: hat hangversenyen, két jam sessionön, és a térzenén összesen huszonegy formációt hallhattunk. Örvendetes, hogy egy kivétellel minden európai szocialista ország képviseltette magát; Art Farmer és Klaus Doldinger személyében pedig az amerikai és a nyugat-európai dzsessz két reprezentánsát üdvözölhettük. Széles skálát vonultatott fel a magyar dzsessz is. Mégis, a várakozással ellentétben a mennyiség ezúttal nem csapott át minőségbe. Előbb-utóbb számítani lehetett arra, hogy a színvonal állandó emelkedését – remélhetően csak átmeneti – stagnálás követi. Ez most következett be. Talán azért, mert hiányoztak az európai dzsesszélet mérvadó, élvonalbeli képviselői; a Mangels­dorffhoz és Weberhez hasonló kreatív muzsikusok, akiknek jelenléte nemcsak rangot, hanem jelleget is adhat egy fesztiválnak. Tisztában vagyunk persze azzal, hogy ez végső soron nem jó szándék, hanem anyagiak kérdése. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy e nélkül a debreceni dzsessznapok nem iratkozhat fel a jelentős európai találkozók sorába.

Kétségeink maradtak afelől is, hogy a dzsessznapok betöltötte-e a magyar dzsessz rep­rezentatív fórumának szerepét. Évek óta csaknem ugyanazokat a neveket közli a programfüzet, s miként a kortárs európai törekvések, úgy a magyar avantgárd, valamint a legifjabb nem­zedékek képviselői is hiányoztak a pódiumról. Feltűnő például, hogy sem Szabados György, sem Gonda János nevét nem láttuk eddig a közreműködők listáján. A jövőben tovább kell szélesíteni a kört, hogy a dzsessznapok hatásosabban tölthesse be hivatását.

(Tendenciák) Első ízben fordult elő a dzsessznapok történetében, hogy tematikus hang­versenyeket rendeztek. A technikai indokokon túlmenően is mindenképpen üdvözölnünk kell ezt az elképzelést, hiszen ez ad lehetőséget a határozottabb profil kirajzolódására. A big band játékban a dzsessz valamennyi jellemzője egyszerre és egymás mellett mutatkozhat meg, a dzsessz-rock pedig ma a dzsessz legnépszerűbb irányzata.

Mindkét esten találkozhattunk figyelemre méltó teljesítményekkel. A prágai rádió és tv nagyzenekara a hagyományos big band-technika iskolapéldáját nyújtotta; a berlini Fusion együttes a korszerűbb zenekari hangzásvilágból adott ízelítőt.

Nincs itt hely arra, hogy részletesebben kitérjünk a dzsessz-rock műfajával szembeni fenn­tartásainkra; a fellépő négy együttes egészében véve alatta maradt a várakozásnak, s nem győzött meg arról, hogy a műfaj közkedveltsége arányban áll zenei értékeivel. Említésre méltó részletek mindegyik együttes műsorában akadtak, de alapjaiban egyik sem tudta meggyőzően átlépni a műfaji kötöttségek korlátalt. (Leginkább talán Czeslaw Niemen törekedett erre.)

A többi koncert változatos zenei irányokba adott bepillantást, különösebb izgalom nélkül. A main stream és a modern swing dominált, s csaknem mindegyik együttesben a zongora vitte a vezető szerepet. Aggodalomra ad okot, hogy a technikai felkészültség és virtuozitás kevésszer párosult komolyabb mondanivalóval, ami az elmélyültség hiányát jelezte.

(Rangadók) A Napló szerkesztőségében rendezett szakmai megbeszélésen egyöntetűen megfogalmazódott a vélemény, hogy a jelenkori dzsesszt nem stílusok, hanem egyéniségek határozzák meg. Ez igazolódott a dzsessznapokon is: a különböző stílusjegyek az egyéni játék­módban ötvöződtek; a ma zenésze mindazokat a vívmányokat szabadon felhasználja, amelyeket a dzsessz fejlődéstörténete során kitermelt. Az a feszültségteremtés azonban, amely a legna­gyobbak sajátja és a dzsessz egyik fő jellemzője, itt csak kevesek játékában jelentkezett.

Több „nagy név" nem szerepelt hírének megfelelően. Leonyid Csizsik szertelen, patetikus zongorajátéka talajvesztett maradt; Czeslaw Bartkowski jószerével csak statisztált; Eugen Cicero szellemes, virtuóz zongorázása öncélúnak tűnt; a legnagyobb csalódást azonban Klaus Doldinger okozta, aki – bár társaival együtt kitűnő zenész – túl alacsonyra tette a mércét, s a hatáskeltést helyezte előtérbe.

Velük szemben több olyan előadó rukkolt elő nagyszerű teljesítménnyel, akik neve vi­szonylag kevésbé fémesen cseng a nemzetközi piacon. Élményt adott a rádió dzsessz alko­tóműhelyének játéka, élén Art Farmer letisztult rögtönzéseivel. Ki kell emelnünk Szakcsi La­katos Béla, Pege Aladár és Lakatos Antal valamennyi megnyilvánulását; a fiatal Lakatos Antal jó úton halad afelé, hogy a magyar dzsessz programadó szaxofonosává váljon.

A dzsessznapok legnépszerűbb alakja kétségkívül a cseh Jiri Stivin lett. Személyében olyan muzsikust ismertünk meg, aki zenészi és emberi tulajdonságaiban rokonszenvesen, felsőfokon egyesíti a dzsessz legjobb hagyományait és progresszív törekvéseit. Szerepjátszástól, külső­ségektől mentesen önmagát adta magával ragadó, szellemes előadásában és improvizációiban.

Kötelességünk szólni a két „hazai" együttesről. Véleményünk szerint lehetőségeikhez ké­pest mindkettő megállta a helyét ebben a mezőnyben. A Debreceni Dzsesszegyüttes különösen népdalfeldolgozásában ütött meg olyan hangot, amely a dzsessz korszerű áramkörébe illesz­ke­dik; odaadóbb munkával, mint a kisszámú állandó magyar együttesek egyike, jelenlétüket még hangsúlyosabbá tehetik a hazai „vizeken". A Panta Rhei újfent bizonyságot adott kísér­letező kedvéről; az elektronikus effektusok alkalmazása újabb dimenziók felé nyithatja zenei vi­lá­gukat. Improvizációs készségük fokozásával összefogottabbá, árnyaltabbá válhat műsoruk. (Mivel harmadszor szerepelnek a dzsessznapokon, megérdemelnék, hogy a műsorközlő végre pontosan megjegyezze a nevüket.)

Beszámolónkban csak az általunk legfontosabbnak tartott jelenségek ismertetésére szorít­kozhattunk; a dzsessznapok részletesebb elemzése oldalakat tenne ki. Úgy véljük, ennyiből is kiviláglik, hogy a találkozó Debrecen zenei életének kiemelkedő eseménye, amelyet szé­gyenkezés nélkül mondhat magáénak minden olyat városlakó, aki előítéletek, műfaji kategóriák nélkül híve a jó zenének. Reméljük, hogy a következő évben minél többen lesznek ott közülük a hallgatóság soraiban is.

(Társszerző: Szűcs József)

(Hajdú-bihari Napló, 1978)