Új irányzatok jelentkezése IX.

 

Kezdjük azzal, amivel máskor befejezzük: a IX. debreceni dzsessznapok méreteiben és szín­vonalában minden eddigit felülmúlt, a közönségnek minden este rendkívüli zenei élményekben lehetett része. A rendezvényre 14 országból 170 muzsikus érkezett, köztük élvonalbeli európai zenészek, s 15 hangversenyen 33 formáció lépett a pódiumokra.

A hangversenyek három helyszínen zajlottak (Bartók terem, művelődési központ, sport­csarnok), mintegy tízezer néző előtt, ami azt jelzi, hogy megnőtt az érdeklődés e sokáig háttérbe szorított műfaj iránt. Igazi fesztiválhangulat a mindig zsúfolásig telt Bartók teremben alakult ki: érezni lehetett, hogy a dzsessznapok olyanokat is megmozgat, akik eddig passzívan visel­tettek ezzel a zenével szemben. A helyenkénti zsúfoltság ellenére a rendezők jól állták a sarat; bár a jövőben érdemes fontolóra venni a jam sessionok és az éjféli kezdések ügyét.

Jó műsorok, jó zenészek

A körülményekről ennyiben emlékezhet meg a tárgyilagosnak szánt elemzés. Fontosabb az, hogy zenei szempontból mit hozott a fesztivál. Ismerve az anyagi akadályokat, a műsor­szervezés „ki, mikor, hogyan menynyiért ér rá" esetlegességének kényszerét, nem várhatjuk, hogy ez a magyar viszonylatban legjelentősebb találkozó a kortárs dzsessz keresztmetszetét adja. Csupán számíthatunk arra, hogy sikerül minél jobb zenészeket felléptetni, a legkülön­fé­lébb irányzatokat bemutatni. (Ez egyébként a szerkesztés koncepciója.) Az idén mindkét vonat­kozásban szerencsésen „összejöttek" a dolgok: változatos műsorokat hallhattunk elsőrangú ze­nészek előadásában.

Zeneileg két új vonása is volt az idei dzsessznapoknak. Az egyik a kis formációk számának megszaporodása. A négy nap alatt nyolc szólóhangszeres, három duó és négy trió összeállítású produkció hangzott el, némelyik különleges hangszerpárosításban (zongora-pozan, trombita-gitár). Jóllehet a jelenség magyarázatát elsősorban szervezési s nem művészi okokban kell keresni, a tendencia az utóbbi időkben világszerte erősödik. Debrecenben ennek előnyeit érez­tük, mert elmélyült, koncentrált zenét hallhattunk ezeken a hangversenyeken,

A fesztivál másik új vonásaként a műfaj kedvelői örömmel tapasztalták az „új" dzsessz arányának növekedését Az európai dzsessz elsősorban intellektualizálódásával, az előadói magatartás megváltozásával vívta ki egyenjogúságát az amerikaival szemben. A stílusok szol­gai követése helyett az európai muzsikusok fokozatosan felszabadították magukat a kötöttségek alól, s a dzsessz szórakoztató funkcióját önkifejező és kommunikatív tartalmakkal helyette­sítették. Az elszakadás legszembetűnőbb példáit a free zenészek nyújtják, akiknek célja az „én" legbelső tudattartalmainak intenzív közvetítése és a legszorosabb kapcsolat megteremtése a hallgatósággal. Az új zenének ezen a fesztiválon olyan képviselőit hallhattuk, mint Alex Schlip­penbach, Peter Brötzmann, Ernst-Ludwig Petrowsky, Howard Riley. Ez a váltás most jelent­ke­zett először ilyen erőteljesen Debrecenben, s remélhetőleg segített hozzájárulni annak a túlha­ladott nézetnek a megváltoztatásához, amely szerint a dzsessz nem más, mint szórakoztató tánc­zene.

Minősítés tőmondatokban

Ezek után megpróbálok részletesebben – azaz tőmondatokban – is szólni az egyes produk­ci­ókról. A fesztivált csütörtökön a kibővített Debreceni Dzsesszegyüttes nyitotta meg; érdemes a népzene irányában tovább kísérletezniük, ugyanis népdalfeldolgozásukkal tudták a legere­de­tibbet nyújtani. Jól, de tucat zenét játszott a budapesti Dimenzió kvintett. A szófiai Rajcso Iva­nov szeptett Miles Davis 1970-es stílusát másolta hűségesen; némileg érthetetlen, miért. Howard Riley angol avantgarde zongorista disszonáns ostinatóival a hangszer meg-szállott­jának tűnt. Csalódást keltett Zbigniew Namyslowski új együttese, mert túl alacsonyra tette a mércét: rockot játszott.

Pénteken Reto Weber svájci ütőhangszeres művész kezdett, izgalmas ritmuskalandra csá­bítva a tonnányi kolomp látványától elbűvölt nézőket Egy másik Namyslowskira ismerhettünk Kőszegi Imre komoly, modern dzsesszt játszó nemzetközi együttesében. Jó benyomást tett a moszkvai Allegro együttes régebbi örökzöldek és saját szerzeményeik érzékeny előadásával. A fesztivál egyik legjobb kisegyüttesének bizonyult a nyugatnémet Theo Jörgensman kvartett, rendkívül expresszív kompozícióival. A sokoldalú Jiri Stivin játékos egyéniségével ismét ma­gával ragadta a hallgatóságot. Újfajta befogadói magatartást kívánt a free koncert formabontó, sokkoló zenéje.

Szombaton először a francia Martial Solal harmóniailag és technikailag briliáns, de kissé hűvös zongoraszólója hangzott el A big band esten a jyväskyläi zenekar lendületes swingelése tetszett legjobban; az újvidéki rádió big bandje és az Interjazz bigband kissé kimódolt műsort adott. Ígéretes tehetségről árulkodott Balogh Gyula zongoraszólója, s a swingek előadásában meggyőzőt nyújtott az Új Rákfogó együttes. Vasárnap délelőtt dixieland térzene szórakoztatta a szép számú érdeklődőt, este a szegedi Hulin együttes kezdett nem túl érdekes swinggel. A Molnár dixielandnek különösen a lassú bluesokban akadtak szép percei. Némi „magyaros" ízzel énekelt spirituálékat a Komlói Spirituálé együttes. Finom trombita-gitár kettősöket mutatott be a cseh Laczo Deczi-Zdenek Dvorak duó, bár Deczit technikai problémák zavarták. Remek társulás lett a rádió nemzetközi alkotóműhely együttese a nagy kedvvel zongorázó Vukán György vezetésével, Juhani Aaltonen emlékezetes szólóival.

A Bartók terem záróhang­ver­se­nyén először a fesztivál csúcspontjának számító nyugat­né­met Manglelsdorff-Dauner pozaun-zongorakettős rendkívül muzikális és sokrétű kompozíciói hangzottak el. Végül a magyar Csík Gusztáv zongorista, a néger Kenny Clarke dobos és Jimmy Wood bőgős látványos, hatáskeltő elemeket sem nélkülöző, de igazi swinges produkcióját részesítette hatalmas ünneplésben az egész fesztiváltól búcsúzó lelkes közönség.

(Szeptember 11-14.)

(Hajdú-bihari Napló, 1980)