Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Hölgyek és hölgyek (VII. Mary Lou Williams Women in Jazz Festival, Washington DC)

 

Ami Európában elképzelhetetlen, Amerikában rendjénvaló, sőt természetes. A washing­toni Ken­nedy kulturális központban hete­dik alkalommal rendeztek olyan jazzfesztivált, amely a néhai neves zongorista, hangszerelő, Mary Lou Williams nevét viselve a nőket állítja a kö­zép­pontba.

Image result

Mary Lou Williams (forrás: Kennedy Center)

Az öt­let atyja persze férfi, dr. Billy Taylor, zeneszerző, ismeretterjesztő, az intézmény dzsesszrészlegének művészeti igazgatója.

Három este, kilenc együttes, nem beszélve a járulékos programokról (ingyenes délutáni koncertek, örömzenélések, előadások, filmve­títés), és minden este legalább egy nagy név, amely vonzza a közönsé­get. Az első években a koncertek cse­kély számú nézősereg, ma telt házak előtt zajlottak. A fesztivál megta­lálta a maga helyét és táborát, a nők újfent bizonyították egyenjo­gúságukat, és ami nem mellékes, győztesnek mondhatta magát a dzsesszmuzsika is.

Persze, nem minden befutó könyvelhetett el magának magas pontszámot. Az énekesek között az egykor Count Basievel és Stan Getzcel is koncertező, sztárnak szá­mító világtalan Diane Schuur fellé­pése a felszínes, érzelgős hollywoodi világot „varázsolta” a színpadra. Ez is Amerika persze, de a produkció csak arra volt példa, hogy kellő ízlés és kifinomultság nélkül keveset ér a kiváló hanganyag és a remek ritmi­kai érzék. Mindennek ellentéteként az extra­vagáns Patrícia Barber egy­fajta posztmodern cool, azaz hűvös, távolságtartó, idézőjeles elő­adás­móddal aratott hasonlóan nagy sikert. A chicagói énekesnő popdallamból rezzenéstelen arccal váltott dzsesszörökzöldbe, hogy mindezt a nyakláncával elváltoztatott hangú zongora elidegenítő akkordjaival te­tézze. Rendhagyó, egyéni előadás­módja figyelemre méltó intellektuális tartalmakat hordozott. A dzsessz törzsvonalát a színes bőrű San Francisco-i Mary Stallings képvisel­te, aki szuggesztív, érze­lemdús, ritmikailag páratlanul feszes, húzós előadásmódjával igazolta, hogy napjaink vezető énekesnői között van a helye.

A fesztivál nemcsak kiváló éne­kes, hanem hasonlóan magas színvonalú hangszeres teljesítmé­nyekkel is előrukkolt. Sherrie Maricle dobos Diva elnevezésű big bandje szellemes hangszereléseivel és kiváló szólistáival tűnt ki. Talán mondani sem kell, hogy a zenekar minden tagja nő volt. Az ausztráliai testvérpár, Lisa és Nicki Parrott (szaxofon, bőgő) kvartettje az amerikai Kevin Hayes zon­goristá­val és Dion Parson dobossal ausztrál népzenére épülő, gondolatgazdag, változatos hangszerelésű szer­zeményekkel jelent­kezett. A másik, Kanadából érke­zett testvérpár, Ingrid és Christine Jensen (trombita, szaxofon) hason­lóan átgondolt, virtuóz hangszer­szólókkal dúsított main stream műsorával nyerte el a közönség tet­szését.

Az amerikai születésű, Párizs­ban élő, hazájában kevéssé ismert, Magyarországon viszont a hetvenes években nagy népszerűségre szert tett Rhoda Scott orgonista remek hangulatot teremtve búcsúztatta a fesztivált. A vérbeli előadó minden porcikájával éli a zenét, ritmusával, lendületével képes azonnal zenéjével magá­val ragadni a közönséget.

(Magyar Nemzet, 2002)