Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Lendületben a ritmusos rézkórusok (X. Budapesti Big Band Találkozó és Fesztivál)

 

Van a zenekultúrának egy olyan, kellően nem méltányolt ága, amely az utóbbi két évti­zedben szinte észrevétlen virágzásnak indult Magyarországon. Körkép a lelkes ama­tő­röktől a világszínvonalon játszó honi big bandekig.

A big band-zene eredete a húszas, harmincas évek Amerikájába, a tempósan lüktető szving ritmus és -stílus kialakulásával létrejött nagyzenekari játékmódig nyúlik vissza. A ti­zenhat-húsz tagú, trombita-, harsona-, szaxofonkórusokra és ritmusszekcióra tagolódó dzessz big bandek 1935-45 között élték fénykorukat; abban az évtizedben a táncolásra is alkalmas szving dzsessz volt Amerika uralkodó populáris zenéje. Ez a korszak a második világháború végével lezárult, a dzsessz művészi magaslatokat megcélzó, elvont előadási gyakorlattá vált – a big band azonban a mai napig a legteljesebb zenei kifejezést lehetővé tevő zenekari forma maradt.

A hányatott sorsú magyar dzsessz történetében nem sok feljegyzés olvasható a big bandekről. A 70-as évektől kezdve akadtak ugyan egyéni kezdeményezések, mint például Deák Tamás vagy Stark Tibor zenekarai, a Budapest Big Band, a profi dzsesszmuzsikusokat foglalkoztató szórványos vállalkozások azonban kellő támogatás és érdeklődés hiányában nem lehettek hosszú életűek.

Komoly változást az elmúlt két évtized hozott. A klasszikuszenei képzést nyújtó alsó- és középfokú oktatási intézményekből százszámra kerülnek ki hangszereken játszó növendékek, akiknek többsége lehetőségek hiányában elszakad a zenéléstől, jó esetben amatőr szimfonikus és fúvószenekarokban marad kapcsolatban hangszerével. Ők és tanáraik, esetenként hivatásos klasszikuszenészek alkotják az utóbbi időkben megszaporodott dzsessz-formációk magját.

A játék izgalma és az egyéni kreativitás tartja életben azt a 25-30 együttest, amely Har­kánytól Debrecenig, Kapuvártól Gyuláig, Sajószögedtől Szombathelyig az ország külön­böző helyein, legtöbbször kellő infrastruktúra és támogatás nélkül, lelkesedésből muzsikál önmagá­nak és helyi közönségének.

A spontán érdeklődés persze kevésnek bizonyulna, ha a dzsesszoktatás nem tartott volna lépést az igényekkel: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessztanszékén és a széskes­fehérvári Kodolányi főiskolán ma már akár tanári diplomát is szerezhetnek a növendékek.

Néhány évtized alatt jelentősen megnőtt a képzett muzsikusok száma, akiknek többsége ugyan a fővárosban keresi a kiteljesedés lehetőségét, de hatókörük az ország távolabbi része­i­re is mindinkább kiterjed. Még ez sem volna elegendő, ha nem akadnának olyan mecénások, akik fáradságot nem kímélve vállalják a nagy létszámú együttesek megszervezését és a mű­ködés feltételeinek előteremtését.

Magyarországon senkinek nem anyanyelve a dzsessz, így érthető, ha a nagyzenekarok előbb a hagyományos szvingstílus repertoárját és előadásmódját igyekeznek elsajátítani. Glenn Miller, Benny Goodman vagy Count Basie darabjai kötelező belépőnek számítanak, s csak azok képesek a bonyolultabb kortárs hangszerelések megszólaltatására, akik már beszé­lik ezt a nyelvet.

Rögtönözni képes szólistákból ugyan folyamatosan hiány mutatkozik, de már szép szám­ban találhatók együttesek, amelyek magas szintű összjátékra képesek. A kibontakozott folya­mat jó esélyt kínál arra, hogy hivatásos dzsesszmuzsikusok közreműködésének előnyeit él­vező néhány fővárosi zenekaron kívül vidéken is megszilárduljanak olyan műhelyek, amelyek egyéni színekkel gazdagíthatják a big band-játék irodalmát és technikáját.

A magyarországi nagyzenekari dzsessz fejlődésében komoly szerepet tölt be a Magyar Jazz Szövetség égisze alatt minden év novemberében Budafokon megrendezett Budapesti Big Band Találkozó és Fesztivál. A tíz éve indult, egyre szűkösebb anyagiak mellett szerveződő seregszemle egyetlen országos bemutatkozó és minősítő fórumként teremt alkalmat arra, hogy az együttesek meghallgassák egymás játékát, felmérjék saját teljesítményüket, szakmai tanácsokat és ösztönzést kapjanak a továbblépéshez.

A találkozó résztvevői meggyőződhettek arról, hogy immár Magyarországon is működik világszínvonalú big band. A hivatásosnak tekinthető Budapest Jazz Orchestra az amerikai Ed Neumeister hangszerelő-harsonás közreműködésével olyan igényes műsort adott elő, amely nemcsak felkészültségét bizonyította, hanem azt is megmutatta, milyen korszerű lehetőségek rejlenek a big band-játékban.

Teljesítménye alapján a BJO megérdemelné, hogy a maga műfajában kiemelt támogatású intézménnyé minősítsék. Mint ahogyan azok az öntevékeny együttesek is nagyobb gondos­kodást érdemelnének a kulturális intézményektől és az önkormányzatoktól, amelyek a passzív zenehallgatás helyett az örömöt szerző, közös zenélést választják.

(Magyar Nemzet, 2010)