A Jazzimpex koncertje

 

A Zenélő udvar sorozatban a debreceni városi tanács udvarán augusztus 2-án, péntek este a Jazzimpex nevű együttes adott koncertet. A négytagú csoportnak ez volt az első – mindjárt te­gyük hozzá: sikeres – bemutatkozása Debrecenben, a hallgatóságot a kellemes környezethez illő zenével lepték meg.

Két ismertebb (Szakcsi Lakatos Béla – zongora, Babos Gyula – gitár) és két fiatalabb mu­zsikus (Dandó Péter – basszgitár, Gritz Péter – dob) alkotja az együttest. Ebben a felállásban alig néhány hónapja játszanak, de nyilatkozataikból ítélve szövetkezésük tartósnak ígérkezik. Az állandóan változó, a stabil zenekarok kialakulásának nem kedvező magyar dzsesszéletben ez már eleve olyan nyerőesély, amely legalább fele részben garantálhatja a sikert. A másik feléhez természetesen tehetség szükségeltetik, s ebben ezen az estén nem volt hiány.

Örömmel láttuk, hogy az együttes műsora valóban megérett a bemutatásra: pontosan ki­dol­gozott és hangszerelt, összeszokott produkcióval érkeztek. Az efféle zenénél szükség is van a kidolgozásra: a Jazzimpex a még mindig divatos dzsessz-rock és a modern swing sa­játos ele­gyét teremtette meg és oldotta fel könnyed, mégis színvonalas szórakoztató mu­zsi­kában. Ez a zene nem felkavaró, nem késztet gondolkodásra, nem szembesít problémákkal – egyszerűen kellemes hatást tesz melodikus, kötött szerkezetével, könnyen követhető dallam­vezetésével, líraian játékos hangulatával, virtuóz megszólaltatásával.

A hatást csak fokozta, hogy az előadók teljesen azonosultak zenéjükkel; tiszteletre méltó őszinteséggel és szerénységgel vállalták, amit nyújtottak, s ezzel megnyerték a közönség ro­konszenvét. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha valaki olyan zenét játszik, amely nem az em­beri lét nagy kérdéseivel foglalkozik. A szórakoztató zenének is megvan a maga létjogo­sult­sága (gondoljunk csak a középkori táncdallamokra) – ha azt igényesen, humánusan és kellő alázattal közvetítik. A Jazzimpex zenéjében volt emberség és szeretet, s ezzel a szórakoztató zene legnemesebb vonulatához illeszkedett.

Ezzel a közvetlenséggel, természetességgel és átéléssel némileg feledtetni tudták, hogy ezt a muzsikát mások már pár évvel ezelőtt kitalálták Amerikában. Néhány most hallott megol­dást – harmonizálásban, ritmizálásban, szerkesztésben – ugyanis George Benson, de kü­lönö­sen a Weather Report felvételeiről ismertük meg először. (Dandó Péter például szinte tel­jesen elsajátította Jaco Pastorius „csúsztatott" stílusát a bundoktól megfosztott basszgitárján.)

Mégsem mondhatnánk, hogy utánzásról van szó. Inkább az történt, hogy a Jazzimpex föl­vállalt, mert magáénak érzett egy stílust, s ennek kereteiben dolgozta ki saját szerzeményeit. Amikben végül is a saját egyéniség és gondolatiság dominált. Szakcsi Lakatos Béla életteli zongorajátéka, Dandó Péter mozgékony basszusfutamai, Gritz Péter pontos és lendületes dobkísérete, Babos Gyula érzéssel telített gitárszólói élvezetes  perceket szereztek – akkor is, ha ezt a stílust nem ők találták ki eredetileg. (A koncerten egyébként bejelentették, hogy az együttes Saturnusra változtatta a nevét.)

(Hajdú-bihari Napló, cca 1980)