Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Áhítat és alkotóerő (Johnny Thompson Singers)

 

Spirituálé-együttest hirdetett a plakát, de már az első taktusoknál kiderült, hogy az öttagú, fekete bőrű Johnny Thompson Singers nem a nálunk is ismert és kedvelt fekete vallásos dalok, hanem zömében azok lüktetőbb, lendületesebb, a jazz hatására a harmincas években kialakult városi változata, a gospel előadására érkezett Debrecenbe a Budapesti Tavaszi Fesztivál vendégeként.

Image result for johnny thompson singers

(Forrás: Internet)

Ez a zene a spirituáléhoz hasonlóan vallásos indíttatású, de ritmikája erőteljesebb, szerkesztése polifonikus, frazírozásában több a jazzre jellemző szinkopált és off-beat­es hangsúlyeltolódás, s témáit, példáit nem az Ó-, hanem az Újszövetségből meríti. Sokféle változata él mind a mai napig: az itt hallott, színpadi előadásra szánt, az eredeti templomi hangulatot és előadásmódot hitelesen felidéző gospel zene az autentikusság és a beavatottság felemelő érzésével ajándékozta meg a közönséget.

Sajátosan különbözik a fekete szertartászenében megjelenő istenkép és vallásos tartalom a keresztény tanítások alávetettséget, kiszolgáltatottságot sugalló eszméitől. Az ültetvényeken és a nagyvárosi gettókban összezárt néger közösségek világmagyarázatában az istenhez fűződő közvetlen, személyes viszony lett a központi kategória, és ez, valamint az emberi élet sok terhe és szenvedése kapott hangot egyházi zenéjükben is. Leírásokból tudjuk, hogy ezek a gyülekezeti rituálék közösségi azonosulást kínáló, a résztvevőket fokozatosan izgalmi állapotba és extatikus önkívületbe sodró rendjükkel mennyire eltérnek az európai templomok kimért szertartásaitól. A zsoltárokat citáló prédikátor énekbe átcsapó, szaggatottan ritmikus felhívásai, a gyülekezet mormogásból, sóhajokból, kiáltásokból felerősödő énekelt válaszai inkább valamiféle mozgalmas "happeninghez", semmint ájtatos istentisztelethez hasonlítják ezeket az együttléteket.

Itt, ebben a közegben fogant s vált koncertpódiumon is előadható megnyilatkozássá a gospel zene. Ugyan a "ráhangolódás", az énekben testet öltő feltöltődés időtartama a Johnny Thompson Singers koncertjén szükségszerűen rövidebb volt az egyházi közösségekben szükségesnél, lényege azonban nem tért el attól: minden szám kezdetét közös összpontosítás, átlényegülés előzte meg, s ez az állapot aztán felmagasztosult, majd békéltetően feloldódott az előadásban. Szinte valamennyi dal egyazon gondolat körül forgott, az Úr és az ő teremtménye bensőséges kapcsolatát zengte biblikus ihletettséggel. Lassú vagy sodró tempóban, nagy ívű melódiákkal vagy szaggatott dallamtöredékekkel, tiszta hangképzéssel vagy rekedtesen nyers énektechnikával – egy tőről fakadt valamennyi, egy hatalmas gyökérzetű fa megannyi hajtása.

A gospel koncertváltozatában azonban végső soron nem a zene vallásos tartalma, hanem az előadás természete a meghatározó. Bennünket is a lélek ragyogása, a sugárzó áhítat, a meggyőződés és a természetes alkotóerő áradása ragadott meg leginkább. A három énekesnő és a két férfi magasságban különböző, de jellegzetesen a torokban képzett "négeres" hang­anyaggal rendelkezik, s ez a csiszoltan egységes hangzásból kiemelkedő szólókban egyedileg is megmutatkozott. Érvényre jutottak az egyéniségek, de rendre belesimultak az együttesbe. A felhívás-válasz alapképlet csaknem valamennyi dalban visszatért, ezt a frazeálásban, a ritmikában, a szólók és a kórusrészek arányaiban változatos előadási mód kísérte. A zongora­kíséretet az együttes vezetője, Johnny Thompson szolgáltatta; nevét jó emlékezetünkben megtartva sokadszor is szívesen írjuk le.

(Jazz, 1983)