Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Két dzsesszkoncertről (Szabó Sándor - Major Balázs duó, Zbigniew Namyslowski)

 

A dzsesszmuzsika történe­tében nem új keletű vonás a tájékozódás egzotikus zenei kultúrák irányába. Az ötve­nes években kezdődött az a folyamat, amely arab, indiai, tibeti stb. zenei elemek be­vonásával igyekezett tágítani a dzsessz kifejezési eszközeit. John Coltrane, Sun Ra, Don Cherry vagy újabban John McLaughlin és Jan Garbarek kezdeményezései említhetők mindenekelőtt a sikeres szintézisek között, amelyek valóban új, addig nem tapasztalt ered­mények­kel gazdagították a műfaj stiláris jegyeit.

Szabó Sándor törökszent­miklósi gitáros és partnere, a táblán és ütőhangszereken játszó Major Balázs nem az amerikai, nem az angol és nem is a norvég zenei kö­zegből kiindulva talált érint­kezési pontokat közel- s tá­vol-keleti kultúrákban. Ma­gyar zeneiségük őselemeit keresve jutottak el messzire, s leltek kapcsolódást az in­diai ragákkal és az arab makámokkal. Törek­vé­süket pusztán zenéjük improvizá­lt jellege rokonítja az amerikai dzsesszel, mert ritmizálása, építkezése gyökeresen különbözik attól. A ragák és a makámok nem harmóniák funkcionális sorára, hanem dallamok, hangsorok motivikus kibontására, variálására, díszítésére épülnek, s előadásmódjuk is másfajta lelkiállapotot kíván: elmélyült, az ismétlődések és az apró elmoz­dulások kont­rasztjának feszültségét érzékelni képes figyelmet.

A duónak a debreceni dzsesszklubban november 20-án adott koncertje egy még nem egé­szen kiforrott, de mindenképpen ígéretes és figyelemre méltó zenei műhelybe engedett bepil­lantást. Szabó Sándor igen nehéz, tág fekvésű akkordokat és hangsorokat szólaltatott meg gitárján, s már birtokában van az ehhez szükséges tech­nikai készültségnek; de elő­adásmód­jukból egyelőre még hiányzik az a könnyedség és természetes dinamizmus, ami a darabok korrekt eljátszását művészi élménnyé tudná avatni.

* * *

Zbigniew Namyslowski lengyel szaxofonost hazájá­ban a „leglengyelebb” dzsesszmuzsi­kusnak tartják; olyan művésznek, akinek megnyilatkozásai a legérzék­letesebben fejezik ki a len­gyel lélek és karakter jelleg­zetességeit. Érzelmes, de nem érzelgős előadásmód, szlávos hajlítások, kissé szo­morkás, de nem lemondó hangvétel, feltűnő melodikus érzék és világos, tiszta for­matagoltság jellemzi játékát – függetlenül attól, hogy éppen milyen stílust választ ehhez ke­retül. A sajátossá­gokon túl számunkra az sem elhanyagolható, hogy Namys­lowski kitűnő, abszolút biz­tos muzsikus, aki bármilyen helyzetbe azonnal képes be­illeszkedni.

Magyarországi nimbuszát jó évtizede éppen csodálatos balladajátéka segített meg­alapozni a debreceni dzsessznapokon, s akkori stílusának fényét későbbi, a dzsessz-rock irányzathoz közelítő, ellentmondásos kísérletei sem tudták teljesen megtör­ni. November 24-i fellépése a Pódiumteremben egy újabb alkotói periódusba lépő, s eszközeit ehhez kereső Namyslowskit mutatott a közönségnek.

A nyolcvanas évek általá­nos érték- és gondolati vál­ságának sajátos tünete egy­fajta nosz­talgikus hajlam, visszafordulás elmúlt korok formai jegyeihez. Jellemző, hogy évtize­dünk egyik leg­jobb   felvételsorozatát dzsesszörökzöldek feldolgozá­sával készítette el Keith Jarrett zongorista, s a pél­dák hosszan volnának sorol­hatóak. A párhuzam termé­szetszerűleg kínálko­zik, hi­szen koncertjének egyik fe­lében Namyslowski is stan­dardeket, balladákat, bossa-novákat játszott fiatal együt­tesével, finom, disztingvált modorban, felvillantva ki­emelkedő szólista képes­ségeit. Aki nem mindenáron az újat, a rendhagyót keresi a zenében, hanem időnként „beéri” a hagyományos, szvinges alapú tiszta dzsessz megszólaltatásával, igen kel­lemesen érezhette magát e zenekari blokkok alatt.

A modern main stream je­gyeit viselték magukon a szaxofonos saját kompozí­ciói is, ame­lyek azonban a szerkesztésmód változato­sabb eszközeivel éltek. Vol­tak köztük többtételesek, kéttémájúak, a szólók sorrendjét szokatlanul megszabók; mindenesetre telje­sebb képet mutat­tak a mu­zsikusról zeneszerzőként is. Namyslowski alt- és szop­ránszaxofonon, de fuvolán is igen jó diszpozícióban, együt­tesével remek összhangban játszott; reményt adva arra, hogy nemcsak úton van, ha­nem hamarosan meg is érke­zik pályájának egy olyan ál­lomására, amely nem a múlt, hanem a jelen révén bizo­nyítja érvényességét.

(Hajdú-bihari Napló, 1985)