Műfajok találkozása (Creative Art Ensemble)
A HAZAI DZSESSZÉLET legjelentősebb téli vállalkozása – a TIT művészportré-sorozata mellett – az Ifjúsági Rendező Iroda Jazz Teátrum-sorozata az Egyetemi Színpadon. Csak elismerés illetheti a rendezőket, hogy a nyilvánvaló anyagi veszteséget vállalva jóindulatú támogatásukkal alkalmat teremtettek a magyar dzsessz reprezentatív bemutatására. A november 1. és január 17. között zajló hangversenysorozatban tizenöt különféle formáció előadásával ismerkedhet meg a közönség. A névsor: a Pege kvartett, a Vocaleast együttes, Berki Tamás együttese, Szabados György, a Dresch kvartett, Snétberger Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, a Steam együttes, a Things együttes, a Creative Art Ensemble, Binder Károly, a Dimenzió együttes, Másik János együttese, a Budapest Big Band, valamint Mártha István-Bernáth(y) Sándor együttese.
Ne tévesszen meg senkit, hogy a nevek között ritka a magyar: nemzetközi zenei nyelvezetről lévén szó, az együtteseknek célszerű olyan fantázianevet választani, ami nem akadályozza külföldi elfogadtatásukat. Mindenesetre ez a kilenc este arra is választ adhat, hogy a hazai dzsesszkultúrában mennyi az általános (tehát az internacionális), és mennyi az egyedi (azaz a magyar). A kép természetesen nem lehet teljes, hiszen jó néhány jelentős előadó nem kapott helyet a programban, de a mintavétel így is érdekes következtetésekre adhat okot. A december 13-i este, amelyről ez a beszámoló tudósít, egyedi összefogással az általánost mutatta fel a dzsessz gazdag szólamtárából.
A KLASSZIKUS ZENE ÉS A DZSESSZ kapcsolatáról a Magyar Nemzetben legutóbb Gonda Jánosnak és Szabados Györgynek a Kortárs Zene Nemzetközi Fóruma alkalmából adott tavaszi műsora után esett szó; akkor, amikor a Creative Art Ensemble létrehozásának gondolata még csak terv lehetett. Vukán György, ez a dzsesszmuzsikusként, filmzenék szerzőjeként, szimfonikus könnyűzenei művek komponistájaként egyaránt ismert, sokoldalú alkotó volt az újfajta társulás szellemi atyja, és kezdeményezéséhez sikerült megnyernie a Soros-alapítvány támogatását. Az összetétel (a Budapesti Rézfúvós Együttes, a Supertrió és Lakatos Dezső szólista) arra engedett következtetni, hogy klasszikus zenészek és dzsesszmuzsikusok rendhagyó együttműködését fedi a hangzatos elnevezés. Fokozta a várakozást, hogy a klasszikus zenészeknek általában nehézséget okoz az improvizálás és a dzsessz hang-súlyeltolásos ritmikája, míg a dzsesszmuzsikusok a szigorú kottabeli kötöttségeket tűrik kényszeredetten; ez mindkét fél részéről a kaland izgalmával fűszerezte a vállalkozást.
Vukán György feltűnő érzéke a nagyzenekari hangzás iránt már a hetvenes évek végén – sajnálatosan rövid ideig – vezetett big bandjének játékában megnyilvánult. Nem véletlen, hogy most a nagyzenekari dzsessz-hangzást legjellegzetesebben hordozó rézfúvós szekciót választott triója partneréül, s hogy a tipikus dzsesszhangszer, a szaxofon se hiányozzon, szólistának nagyszerű magyar mesterét, Lakatos „Ablakos" Dezsőt nyerte meg. Összességében huszonhárom klasszikus zenész és négy dzsesszmuzsikus állt a színpadon – egymás mellett. A koncepció a rézfúvós (klasszikus) hangzás és a (dzsessz) kamarajáték kontrasztálása-közelítése volt, és a műsor első felében ennek jegyében szólaltatott meg különálló blokkokat a Budapesti Rézfúvós Együttes és a Supertrió.
MÁSSAL NEM PÓTOLHATÓ érzéki gyönyört ad sokaknak egy fátyolos kürtszólam, vagy egy földrengető össz-zenekari zárlat. Vukán közelítése a zenéhez alapvetően lírai fogantatású, ezért a rézfúvósoknál nem a trombitáknak a dzsesszben jellemző zengzetességére, hanem a harsonák és a kürtök homogén hangzására helyezte a hangsúlyt. A műsor második felében a Creative Art Ensemble a zongorista kilenc kompozícióját játszotta el. Mindegyik darab sajátos hangulatot, karaktert hordozott, s szépen kitetszett belőlük a szerző zenei intelligenciája, formakultúrája és színérzéke.
A tonális beállítottságú darabok befogadását nem nehezítette a modern dzsesszegyütteseknek a kortárs zenéhez közelítő elvontsága: világosan követhető melodikai és ritmikai vázukra szervesen épültek Lakatos Dezső remek szólói. A rézfúvósok szerepe az első számok intenzív tutti-jelenlétéből fokozatosan váltott át a big band-fúvósszekció díszítő funkciójába, és ezzel párhuzamosan öltött mind határozottabban dzsesszes jelleget a program. A latinos, rockos ritmusokat a szving lüktetése váltotta fel, s jelképesnek is tekinthető, hogy az est második ráadásként egy blues előadásával zárult.
Az utolsó akkordok elhangzása után azonban nyitva maradt a kérdés, hogy végül is milyen célt szolgált ez a kísérlet. A részleteiben sok kitűnő megoldást felmutató program nem adott egyértelmű választ arra, hogy a dzsessz-környezetben pusztán kuriózumnak tekinthető-e a klasszikus zenészek jelenléte, avagy újfajta szintézis hordozóinak. Ami az első változatot illeti, a Budapesti Rézfúvós Együttes tagjai ugyancsak kitettek magukért, nagyszerű összjátékkal igazolták, hogy képesek a dzsesszes frazírozásra és dinamikai árnyalatokra. (Ugyanez érvényes a Supertrióra.) Ez azonban valóban nem több kuriózumnál, zeneszociológiái érdekességnél. A lényeg a zene, ami ezen az estén nem képviselt karakterisztikusan új minőséget Lehet, hogy nem is törekedett erre, az együttes neve azonban tápot adott ennek a várakozásnak.
A KREATIVITÁS EZÚTTAL a dzsesszmuzsikusok kiváltsága maradt, a zenei anyag pedig ismét megerősítette a gondolatot, hogy talán nem is lehetséges (és szükséges) a szintézis, hiszen az a kétfajta (klasszikus és dzsessz) alkotóelem sajátosságainak megszűnését eredményezné. Eddig mindenesetre nem sok példával sikerült feloldani az ellentmondást. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy szükségtelenek az efféle kísérletek. Sok értéket mutatott fel a Creative Art Ensemble programja is, és valóban tiszteletre méltó az a munka és erőfeszítés, ami megszületését elősegítette. Nem szabad elfeledni, hogy minden jelentős eredmény kísérletezések gyümölcse.
(Magyar Nemzet, 1986)