Műfajok találkozása (Creative Art Ensemble)

 

A HAZAI DZSESSZÉLET leg­jelentősebb téli vállalkozása – a TIT művészportré-sorozata mel­lett – az Ifjúsági Rendező Iroda Jazz Teátrum-sorozata az Egye­temi Színpadon. Csak el­ismerés illetheti a rendezőket, hogy a nyilvánvaló anyagi veszteséget vállalva jóindulatú támo­gatásuk­kal alkalmat teremtettek a ma­gyar dzsessz reprezentatív bemu­tatására. A november 1. és január 17. között zajló hangversenysoro­zatban tizenöt különféle formá­ció előadásával ismer­kedhet meg a közönség. A névsor: a Pege kvartett, a Vocaleast együttes, Berki Tamás együttese, Szabados György, a Dresch kvartett, Snétberger Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, a Steam együt­tes, a Things együttes, a Creative Art Ensemb­le, Binder Károly, a Dimenzió együttes, Másik János együttese, a Budapest Big Band, valamint Mártha István-Bernáth(y) Sán­dor együttese.

Ne tévesszen meg senkit, hogy a nevek között ritka a magyar: nemzetközi zenei nyelve­zetről lévén szó, az együtteseknek cél­szerű olyan fantázianevet válasz­tani, ami nem akadályoz­za kül­földi elfogadtatásukat. Minden­esetre ez a kilenc este arra is választ adhat, hogy a hazai dzsesszkultúrában mennyi az ál­talános (tehát az internacionális), és mennyi az egyedi (azaz a ma­gyar). A kép természetesen nem lehet teljes, hiszen jó néhány jelentős előadó nem kapott helyet a programban, de a mintavétel így  is érdekes következtetésekre adhat okot. A december 13-i este, amelyről ez a beszámoló tudósít, egyedi összefogással az általánost mutatta fel a dzsessz gazdag szó­lamtárából.

A KLASSZIKUS ZENE ÉS A DZSESSZ kapcsolatáról a Magyar Nemzetben legutóbb Gonda Já­nosnak  és  Szabados Györgynek a Kortárs Zene Nemzetközi Fóru­ma alkalmából adott tavaszi mű­sora után esett szó; akkor, ami­kor a Creative Art Ensemble lét­rehozásának gondolata még csak terv lehetett. Vukán György, ez a dzsesszmuzsikusként, filmzenék szerzőjeként, szimfonikus könnyű­zenei művek komponistájaként egyaránt ismert, sokoldalú alkotó volt az újfajta társulás szellemi atyja, és kezdeményezéséhez si­került megnyernie a Soros-alapít­vány támogatását. Az összetétel (a Budapesti Rézfúvós Együttes, a Supertrió és Lakatos Dezső szó­lista) arra engedett következtetni, hogy klasszikus zenészek és dzsesszmuzsikusok rendhagyó együttműködését fedi a hangzatos elnevezés. Fokozta a várakozást, hogy a klasszikus zené­szeknek általában nehézséget okoz az improvizálás és a dzsessz hang-súlyeltolásos ritmikája, míg a dzsesszmuzsikusok a szigorú kottabeli kötöttségeket tűrik kény­szeredetten; ez mindkét fél ré­széről a kaland izgalmával fűsze­rezte a vállalkozást.

Vukán György feltűnő érzéke a nagyzenekari hangzás iránt már a hetvenes évek végén – sajnálatosan rövid ideig – ve­zetett big bandjének játékában megnyilvánult. Nem véletlen, hogy most a nagyzenekari dzsessz-hangzást legjellegzetesebben hor­dozó rézfúvós szekciót választott triója partneréül, s hogy a tipikus dzsesszhangszer, a szaxofon se hiányozzon, szólistának nagyszerű magyar mesterét, Lakatos „Ablakos" Dezsőt nyerte meg. Összességében huszon­három klasszikus zenész és négy dzsessz­muzsikus állt a színpadon – egy­más mellett. A kon­cepció a réz­fúvós (klasszikus) hangzás és a (dzsessz) kamarajáték kontrasztálása-közelítése volt, és a műsor első felében ennek jegyében szó­laltatott meg különálló blokkokat a Budapesti Rézfúvós Együttes és a Supertrió.

MÁSSAL NEM PÓTOLHATÓ érzéki gyönyört ad sokaknak egy fátyolos kürtszólam, vagy egy földrengető össz-zenekari zárlat. Vukán közelítése a zenéhez alap­vetően lírai fogan­tatású, ezért a rézfúvósoknál nem a trombiták­nak a dzsesszben jellemző zengzetességére, ha­nem a harsonák és a kürtök homogén hangzására he­lyezte a hangsúlyt. A műsor má­sodik felé­ben a Creative Art En­semble a zongorista kilenc kom­pozícióját játszotta el. Mindegyik darab sajátos hangulatot, karak­tert hordozott, s szépen kitetszett belőlük a szerző zenei intelligen­ciája, formakultúrája és színérzéke.

A tonális beállítottságú dara­bok befogadását nem nehezítette a modern dzsessz­együtte­seknek a kortárs zenéhez közelítő elvont­sága: világosan követhető melodikai és ritmikai vázuk­ra szerve­sen épültek Lakatos Dezső remek szólói. A rézfúvósok szerepe az első számok intenzív tutti-jelenlétéből fokozatosan váltott át a big band-fúvósszekció díszítő funkciójába, és ezzel párhuzamo­san öltött mind határozottabban dzsesszes jelleget a program. A latinos, rockos ritmusokat a szving lüktetése váltotta fel, s jelképes­nek is tekinthető, hogy az est második ráadásként egy blues előadásával zárult.

Az utolsó akkordok elhangzása után azonban nyitva maradt a kérdés, hogy végül is milyen célt szolgált ez a kísérlet. A részletei­ben sok kitűnő megoldást felmu­tató program nem adott egyértel­mű választ arra, hogy a dzsessz-környezetben pusztán kuriózum­nak tekinthető-e a klasszikus ze­nészek jelenléte, avagy újfajta szintézis hordozóinak. Ami az első változatot illeti, a Budapesti Rézfúvós Együttes tagjai ugyan­csak kitettek magukért, nagysze­rű összjátékkal igazolták, hogy képesek a dzsesszes frazírozásra és dinamikai árnyalatokra. (Ugyanez érvényes a Supertrióra.) Ez azonban valóban nem több kuriózumnál, zeneszociológiái érdekességnél. A lényeg a zene, ami ezen az estén nem képviselt karakterisztikusan új minőséget Lehet, hogy nem is törekedett erre, az együttes neve azonban tápot adott ennek a várakozás­nak.

A KREATIVITÁS EZÚTTAL a dzsesszmuzsikusok kiváltsága ma­radt, a zenei anyag pedig ismét megerősítette a gondolatot, hogy talán nem is lehetséges (és szük­séges) a szintézis, hiszen az a kétfajta (klasszikus és dzsessz) alkotóelem sajátosságainak meg­szűnését ered­ményezné. Eddig mindenesetre nem sok példával sikerült feloldani az ellentmon­dást. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy szükségtelenek az effé­le kísérletek. Sok értéket muta­tott fel a Creative Art Ensemble programja is, és valóban tiszte­letre méltó az a munka és erő­feszítés, ami megszületését elő­segítette. Nem szabad elfeledni, hogy minden jelentős eredmény kísérle­te­zé­sek gyümölcse.

(Magyar Nemzet, 1986)