Szombat este Manhattanben (Barbara Carroll, Andy Bey)

 

New Yorkban szombat este a Lincoln Center környékén megpezsdül az élet. A közeli földalatti megállók ontják az utasokat, a taxik egymást váltva préselik ki magukból az opera-, balett-, színházi előadásokra, hangversenyekre igyekvő, jól öltözött közönséget. A város legjelentősebb kulturális központja sok más művészeti ág mellett a dzsessznek is helyet ad. Wynton Marsalis trombitás irányításával itt működik a Jazz at Lincoln Center, a világ legnagyobb dzsesszpártoló intézménye, amely saját nagyzenekar fenntartásával, koncertek, előadások, szakmai fórumok, zenei versenyek szervezésével mérvadó szerepet tölt be az amerikai dzsesszéletben.

Az Énekesek Manhattan fölött sorozatban ezen az estén Barbara Carroll és Andy Bey énekes-zongoristák koncertjét kínálja a műsorfüzet 45 dollár ellenében. A lift felröpít a magas épület tizedik emeletére, annak is üvegfalakkal keretezett saroktermébe, ahonnan pazar kilátás nyílik a város csillogó fényeire. A panoráma, a presszószerű berendezés, az asztalokon pislákoló gyertyák bensőséges hangulatot adnak a másfél száz néző befogadására alkalmas teremnek. Ebből mit sem von le, hogy a dekoráció valójában díszlet, büfé és fogyasztás nincs, az asztalokon egy-egy nagy üveg ásványvíz árválkodik, csak a kiválasztottaknak jár a jegyhez egy pohár bor.

Félbemaradt növésű, fekete bőrű műsorközlő nő jelenti be az est előadóit, akik között a műsorlap többrendbeli párhuzamot von. Mindketten énekelnek és zongoráznak, mindketten egyaránt otthonosan mozognak a dzsessz és a szórakoztató zene világában, és mindketten hátrányos megkülönböztetésben részesültek nemük miatt, Barbara Carrollnak pályája kezdetén, a negyvenes években nehezen sikerült elfogadtatnia magái a férfiak uralta dzsesszközösséggel, ma Andy Bey szenved az elutasítástól homoszexualitása miatt. Minden (dzsessz)komak megvan a maga keresztje.

A műsort Barbara Carroll kezdi Jay Leonhardt bőgőssel. Szikár, lárvaarcú figura, aki a bebop stílustól a kabaréig sokféle zenét kipróbált és játszott élete során. A bebop már messze van, a „nagy amerikai daloskönyv" azonban Carroll mindennapi tápláléka, műsora egy Monk-szerzemény kivételével az örökzöldek tárházából merít. Egyéni interpretációk, ízléses tálalás, ám a dzsessz lényegének tartott rögtönzések helyett többnyire témák és dallamok kifinomult variációit kapja a közönség. A taps így sem marad el, a hetvenhét év és a legendás múlt tiszteletet parancsol.

Andy Bey alig üt le egy hangot a zongorán, máris nyerő: bőgő és dob kíséri, a zene az első perctől kezdve remekül szvingel. A hatvankét éves, színes bőrű Beyről a beavatottak szűk körén kívül kevesen tudnak. Karrierje 1996-ban kiadott második önálló lemeze után kezdett felfelé ívelni, legújabb lemeze Tuesdays in Chinatown címmel egy új New York-i kiadónál jelent meg. Zenei világában jól megfér egymás mellett a dzsessz, a soul, a színházi zene, a bossa nova és a ballada. Hangja három oktávban mozog, a basszbaritonból gyakran vált falzettba, mindezt visszafogottan érzelemdús, szinte suttogó előadásmódban. A közönség lelkes tapssal fogadja a produkciót.

A város fényei odakünn változatlan intenzitással ragyognak, a Világkereskedelmi Központnak helye sem látszik. Eltelt egy este New Yorkban.

(Magyar Nemzet, 2002)