Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Tavaszi koncertszemle

 

Több ígéretes kezdeményezés mutatja, hogy a nehezedő gazdasági feltételek ellenére is adódnak életterek a jazz számára. A Magyar televízió és a Vígadó közös sorozata, a Budapesti Tavaszi Fesztivál jazzhangversenyei és a Bartók Béla zenei szakiskola jazztanszakának országos turnéja kiemelkedő jelentőségű eseményei voltak az évadnak.

Tévéklub a Vigadóban

Négy dátum – február 6., március 6., május 6. és június 11. – jelzi, hogy a Magyar Televízió immár nemcsak tétlen szemlélője, hanem ösztönzője is kíván lenni a hazai jazz fejlődésének. A zenei főosztály szervezésében ezeken a napokon rendezik meg a Pesti Vigadó nagytermében azokat a reprezentatívnak szánt hangversenyeket, amelyek az élő felvétel hangulatával adnak majd keresztmetszetet a magyar jazz jelenéről. A kamerák előbb Szakcsi Lakatos Béla és barátai, majd dixie-együttesek, aztán Szabados György, Pege Aladár, Binder Károly együttesei, végül további vezető muzsikusok játékának rögzítésével adnak bepillantást a különböző törekvésekbe. A véletlenszerű közvetítéseket tervszerűséggel felváltva, Deák Tamás szerkesztő a mérvadó irányokra igyekszik irányítani a közönség figyelmét, üdvös és méltánylandó módon a magyar jazz és a televízió találkozásainak történetében.

A nyitóhangverseny három közvetítésre is elegendő anyagot szolgáltatott sokféleségével. A műsor első felében a megszűnt Saturnus együttes magjaként megmaradt Babos Gyula (gitár), Dandó Péter (basszus) és Szakcsi Lakatos Béla (zongora, szintetizátor) által létre­hozott B.D.Esz Collection szólaltatta meg a zongorista és a gitáros négytételes, közös kom­pozícióját; a második részben pedig a 180-as Csoport csatlakozásával kisebbfajta big banddé bővült Szabad Zenei Társulás tett kísérletet a jazz és a kortárs zene szintézisére. A két felvonás háromféle zenei világba vitte a közönséget. A B.D.Sz. Collection laza szövésű tételsora a fúziós zene ismert megoldásait, frázisait igyekezett magyar, pontosabban cigány folklórelemekkel egyénivé tenni. A négy tétel négyféle karaktert hordozott, négyféle hangulatot közvetített széles dinamikai skálán. A cigány háttér mindenekelőtt a dallamképzésben és egy cigány nyelvű ballada recitálásában nyilvánult meg. Szerencsésnek bizonyult a fúvós- és ütős hangszerek alkalmazása, különösen a látottnál nagyobb lehetőségeket érdemlő cimbalom szerepeltetése. A kötött és szabadon rögtönzött részeket arányosan felvonultató mű előrelépés a Saturnus utolsó időszakához képest. Elsősorban Dés László (szopránszaxofon) és Balogh Kálmán (cimbalom) szólói töltötték meg azzal a bizonyos "feeling"-gel. Feszesebb dramaturgiai szerkesztéssel sikeres utóéletre számíthat az együttes bemutatkozó darabja.

Az est második részében előbb a 180-as Csoporttól hallhattuk Melis László Etűd, három tükörre című kompozícióját a repetitív zene érvényesüléséhez kedvezőtlen akusztikai körülmények között. Aztán Szakcsi sokoldalúságából kaptunk további ízelítőt. A tizenkét fokúságot pentatóniába hajlító, energikus szólója után a 180-as Csoportnak írt új darabja következett. A zongorista korábban (például zeneakadémiai koncertjén a Szabad Zenei Társulással) már sikerrel kísérletezett a kortárs hangzások és a jazz ötvözésével. Ez a próbálkozása erőltetett kortárs hangzásába nem tudta szervesen illeszteni a jazzes hangvételű rögtönzéseket, a kétféle világ inkább egymás mellett volt jelen. A koncert záró részében Dés László került a középpontba: nagylemezéről hangzott fel egy playback-re előadott impresszionista szaxofonszóló, majd egy kemény ritmusú, lendületes zenekari darab zárta a műsort.

Tavaszi fesztivál

Örvendetes, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezői tágan értelmezik a zene fogalmát, és a jazznek is helyet biztosítanak a programban. Mégpedig reprezentatív igénnyel, hiszen Szabados György, a Benkó Dixiealand Band és Deseő Csaba neve a kortárs magyar jazz eltérő, de meghatározó törekvéseit képviseli, a külföldi muzsikusok jelenléte pedig a műfaj nemzetköziségét példázza. Az estek nesztora a Magyar Rádió, szerkesztője Kiss Imre volt.

A koncertek közül kiemelkedett a körcsarnokbeli, amely egy finn-magyar műhely és a Paul Motian Band magyarországi bemutatkozását hozta. Motian neve jól hangzik a jazzkedvelők előtt, hiszen olyan jelentős muzsikusokkal játszott, mint Bill Evans és Keith Jarrett. Az örmény származású, kitűnő amerikai dobos a hetvenes évek közepén az ECM lemeztársaság biztatására önálló útra lépett, komponálni kezdett, és sorban jelenteti meg lemezeit. Szerzeményeit a kortárs jazz törekvéseivel szinkronban elvont, egyéni hangzás jellemzi. Működéséhez jellemző módon Európa kínál kedvezőbb feltételeket.

Budapesti fellépése, jóllehet korántsem vonzott telt házat, emlékezetes estévé sikeredett. Ritkán fordul elő, hogy egy zenekar műsorának minden percével le tudja kötni a hallgatóságot. A Paul Motian Band zenéje a hatvanas évek kemény avantgárd hangzásától a modern main streamen és a balladákon át a tánczenei paródiáig sok mindent átfogott. A látszólagos eklektikusságot az egységes szemlélet és a kompozíciós technika szervezte egyneművé. Jóllehet az alapvetően tonális darabok gyakran éltek atonális vagy free elemekkel, mindig megőrizték a mértéket, az arányok egyensúlyát. A polifonikus zenei szövet legfontosabb hatáseleme az ellenpontozás volt, ami a váratlan hangnemi kitérésekben, ritmusváltásokban, a hangszerek kontrasztjában egyaránt megmutatkozott. A két tenorszaxofon szerepeltetése azt jelezte: a zenekarvezető bízott abban, hogy a muzsikusok egyéniség és hangzása megkülönbözteti egymástól a hangszereket.

Igaza volt. Joe Lovano simább, kontrollált hangját izgalmasan egészítette ki Jim Pepper érdes, öblös tónusa. A zongorát pótolva szolgáltatta a harmóniai alapot Bill Frisell gitáros, akinek csillaga egyre fényesebben ragyog. Akkordbontásos, tremolós, hol a hegedű, hol a fúvósok hangzását imitáló technikája, lebegő, dinamikailag folytonosan változó, "nyávogós" játéka hatásosan ellenpontozta a szaxofonosok egyértelmű artikulációját. Ed Schuller bőgős muzikalitásával és dallamos szólóival tűnt ki, Paul Motian pedig azzal, hogy szinte észre sem le­hetett venni: tolakodás és hivalkodás nélkül, szellemi inspirátorként, a háttérből irányította a játékot. Neki már nincs szüksége arra, hogy technikáját csillogtassa, saját személyiségét előtérbe helyezze; régen felismerte azt, hogy a zene értelme máshol rejtőzik.

A jazztanszak turnéja

Az ötlet a szegedi jazzklubtól származik, és az országos klubhálózat regionális vezetőinek közreműködésével valósulhatott meg: a KISZ KB anyagi támogatásával hét koncertből álló országos turnét bonyolítottak le a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztansza­kának növendékei. A két évtizede működő intézmény története során még nem akadt példa ilyen vállalkozásra. A kezdeményezés nem volt kockázatmentes, hiszen leendő muzsikusok bemutatkozását hirdették a plakátok. Ennek megfelelően változó érdeklődés kísérte a hangversenyeket, de a közönség létszámánál fontosabb szempont volt az, hogy a muzsikusjelölteknek alkalmuk nyílott a sorozatos közös játékra, a pódium atmoszférájának kipróbálására.

Debrecenben a zeneművészeti főiskola rangos terme adott helyet a koncertnek. A városi jazzklub szervezésében jó másfélszázan gyűltek össze a műsorra, zömmel fiatalok, egyetemisták. Az érdeklődők remek hangulatú, sikeres est részesei lehettek. A közönség nyitottan, értő fülekkel hallgatta a zenét, értékelte az elvontabb tartalmakat, a finom árnyalatokat is. Nagy Péter zenekarának kissé megilletődött bemutatkozása után mindjárt a legkorszerűbb hangzású, legígéretesebb összeállítás következett. Süle László zongorista szextettje Gershwin Summertime-jának feldolgozásával és Wayne Shorter egyik szerzeményének előadásával az avantgárd és a modern jazz iránti érzékét bizonyította. Különösen a Summertime harmóniailag izgalmas, többfelé nyitó változata vallott eredeti zenei gondolkodásról. Ha ezen az úton halad tovább, Süle László egyéni színnel gazdagíthatja a magyar jazzt. Partnerei is említést érdemelnek: Tűzkő Csaba és Pados Zoltán szaxofonozott, Galyas László trombitált, Juhász Zoltán bőgőzött, Sramkó János dobolt.

Remek funky zenével váltott más stílusba Oláh Aladár zongorista oktetje. Ritmikailag, dinamikailag kitűnően felépített szerzeményeket mutattak be, erő, lendület és magabiztosság jellemezte játékukat. Különösen Horváth Árpád (basszusgitár), Zakar Zoltán (harsona), Makó László (szaxofon) és Csákó Lajos (gitár) neve maradt meg emlékezetünkben. Marosi Zsolt szeptettje megint másik stílus, a sokak által "igazi" jazznek tartott hard bop jegyében lépett a színpadra. A zenekar felnőtt a rendkívül nehéz feladathoz, tempóban, zenekari állásokban és szólókban is stílusosan, magával ragadóan játszott. Hibátlanul oldották meg Sonny Rollins Oleo-jának boszorkányos indítását, s külön ízt adott a két harsonás szerepeltetése. A zenekarvezető ígéretes trombitás tehetség, a zenekar erőssége volt még Politisz Dimitrisz gitárjátéka. Az énekesek tovább színesítették a programot. Ferenczy András és Winand Gábor nemcsak a technikának vannak birtokában, hanem érzik is a zenét. Winand scat betétei különösen nagy sikert arattak.

A kisegyütteseken kívül jelesül megállta a helyét a tanszaki big band is. A hagyományos, swinges alapú számokkal (kettő Count Basie szerzeménye volt) ugyan nem állították rendhagyó feladat elé, ezt azonban meglepően csiszolt összjátékkal teljesítette. A trombitakórus például egészen kitűnő teljesítménnyel rukkolt elő. A közönség nagy rokonszenvvel hallgatta a Süle László vezette zenekar játékát.

A debreceni koncert szervezői "Új hullám a magyar jazzben" címmel hirdették meg a hangversenyt. Az együttesek teljesítménye alátámasztotta, hogy nem propagandisztikus szólam volt a beharangozás. Komoly műhelymunkára, alkotó háttérre enged következtetni a növendékek debütálása, s jó néhány tehetség is akadt a harminc fellépő között. Az persze, hogy hullámmá szerveződve hagyják majd el az iskola padjait, nem csak egyéni képességek és ambíciók kérdése; megfelelő széljárás is szükséges hozzá.

(Jazz, 1984)