Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Dzsesszt tanul a gyerek (Új tanszak a debreceni zeneiskolában)

 

Ülünk a zeneiskola nagytermében, és magnófelvételeket hallgatunk. A hangminőség nem a legtökéletesebb, de így is visszaadja azt, amire kíváncsiak vagyunk. Duke Ellington, Carlos Jobim, Jelly Roll Morton, Fats Waller, Billy Taylor, Horace Silver, Benny Carter szer­zeményei hangzanak fel egymás után. Zeneiskolában ilyen névsor? Nincs itt valami tévedés?

Nem, itt most már nincs tévedés. Eddig volt, de három éve, amióta a tanrendbe iktatták a dzsesszmuzsika fakultatív oktatását, nem lehet róla beszélni. Úgy látszik, a változások szele elérte a zeneoktatás szigorú kereteit is. Arról természetesen még nincs szó, hogy a populáris zenék, mint önálló műfajok kapnának tömeghatásukat megillető helyet a képzési anyagban; de azt, hogy a dzsessz tanulmányozására hivatalosan is lehetőséget teremtettek, a nyitási első jeleként kell értékelnünk.

Magyarországon néhány éve a zeneoktatásban felerősödtek azok a törekvések, amelyek a betanult anyag mechanikus ismétlése helyett a tanulók alkotókészségének, kreativitásának fej­lesztésére helyezik a hangsúlyt. Kiindulópontjuk az a felismerés, hogy sokkal ösztönzőbben befolyásolja a gyerekek motiváltságát, irányultságát, ha tanulás közben saját fantáziájukat, szervező- és rögtönzőképességüket kamatoztathatják. Az improvizációnak, mint kreativi­tásfejlesztő eszköznek a szerepét egyre többen ismerik fel a komolyzene oldaláról, s nem csoda, ha ezek az elképzelések találkoztak századunk sajátos zenei előadási gyakorlatával, a dzsesszmuzsikával, amelynek egyik alapeleme a rögtönzés. A tudományosan megalapozott következtetések logikusan támasztották alá az igényt, hogy a dzsessz ezért kapjon helyet a zeneoktatás szerkezetében. Többek, mindenekelőtt Gonda János erőfeszítésének köszön­he­tően elkészült a háromlépcsős tanterv is, amely első fokon az állami zeneiskolák négy tovább­képző évében, majd a zenei szakközépiskolákban, végül a főiskolai szintű dzsessztanszakon teszi lehetővé a dzsessz elméleti, történeti és gyakorlati ismereteinek elsajátítását.

A tanterv azonban csak a keretet biztosítja; az adott intézményeken múlik, hogy milyen tartalommal képesek telíteni a formákat. Évtizedek alatt korláttá merevedett szemléleti aka­dályokat nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, már csak azért sem, mert a magyar zeneoktatási intézményekben elenyésző azoknak a tanároknak a száma, akik birtokában vannak a dzsessz oktatásához szükséges képzettségnek és érzéknek. Hosszú és minden bizonnyal lassú folyamat lesz majd a jelenlegi status quo módosulása – ezért is adunk öröm­mel hírt arról, hogy a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolában már működik a dzsessztanszak, igaz, csak zongoraszakon; de valahol el kell kezdeni.

Aki elkezdte, az Kulcsár Zoltán tanár úr, aki nemcsak kitűnő értője, de megszállottja is a populáris zenéknek és a dzsessznek. A magnószalag, amit most hallgatunk, az ő felvétele: június 2-án a tanszak növendékeinek záró fellépésén rögzítette. Három év alatt tizenegyen iratkoztak, be hozzá dzsesszt tanulni. Mindannyian elvégezték a zeneiskola hat osztályát – ez követelmény, s csak a kiemelkedően tehetségesek kérhetik az „átigazolást" négy osztály után –, tehát az általános iskola végeztével vállalták érdeklődésből a továbbtanulást egyéb tanulmányaik mellett. Már rendelkeznek bizonyos zenei alapismeretekkel, tudnak zongorázni, s erről a bázisról indultak el a dzsessz birtokba vételére.

Képzésük alapvetően különbözik a klasszikus tananyagétól: minden megtanulandó szer­zeményt elemzés során sajátítanak el, tehát tisztába jönnek a zenei megoldások, váltások rej­tett lényegével. A gyakorlati foglalkozásokon kívül dzsessztörténeti és -összhangzattani is­meretekre is szert tesznek Kulcsár tanár úr önállóan összeállított, átgondolt metodikája se­gítségével. A 11 növendék különböző képességekről árulkodik, vannak, akiknek csak a kotta­kép visszaadására futja tehetségükből, de akadnak olyanok is, akik – mint Karcza Ildikó, Ber­ki Norbert vagy Horváth Ferenc – már egyéni elképzeléseket is megcsillantanak Tizennégy-tizenhét évesek: hogy lesz-e belőlük egyáltalán muzsikus, azt ma még nem tudni; többségük mindenesetre kedvtelésből látogatja az órákat.

S hogy új zenét hoz-e a jövő a Simonffy Emil Zeneiskolában? Fekete Ferenc igazgató megerősíti, hogy fejleszteni kívánják a dzsessztanszakot, kiterjesztve más hangszerekre (gitár, fúvósok, ütők) is. Úgy tetszik, egy fecske – Kulcsár tanár úr megbocsát a szójátékért – mégiscsak képes nyarat csinálni; de ahhoz, hogy a meleg valóban tartós maradjon, több csi­vi­telő madár szorgoskodására van szükség. Az igazgató szavaiból arra lehet következtetni, hogy már készül nekik a fészek.

(Hajdú-bihari Napló, 1984)