Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Lemezhalál?

 

Mire e sorok megjelennek, eldőlt: bezár-e a budapesti jazzélet egyik fontos objektuma, a Newport hanglemezbolt. Július elején eb­béli szándékának adott hangot az üzlet tulaj­donosa, nem rejtve véka alá: súlyos gazda­sági megfontolások késztetik erre a lépésre. A lemezek rendkívül magas ára miatt a vá­sárlókereslet lecsökkent, a piac beszűkült. A bolt már csak ráfizetést „termelt".

Mondhatnánk, magánügy. Egy üzlet meg­szűnt, majd nyílik másik. Az élet nem áll­hat meg.

Az élet valóban nem áll meg, de a lemez­kereskedelemnek egy időre sajnos valószí­nűleg befellegzett. Most, amikor vége a jazzre nehezedő politikai nyomásnak, a „kultúr­politika'' áldásos – illetve, legyünk igazságo­sak: közönyös – ténykedésének, amikor a rendszerváltozás várhatóan rengeteg ener­giát szabadít fel, s magánkezdeményezések ezreinek kínál kifutási lehetőséget.

A magyarországi jazzlemez-kereskedelem a hiánygazdálkodás tipikus terméke volt Az importjoggal felruházott állami hangle­mezgyártó vállalat a jazzlemez-behozatalhoz is körül­belül úgy viszonyult, mint a hazaiak gyártásához. Púp volt a hátán. Kiszámítha­tatlanul, felte­hetőleg járulékos üzleti elem­ként érkeztek be az országba a jazzlemezek, amelyek felvételi időpontjai szerint a jazz történetét mintha 1950-ben elvágták volna. Louis Armstrong, Ella Fitzgerald, Nat King Cole korongjaiból egy időben barikádokat le­hetett volna emelni, miközben a boltbeli kíná­lat alapján tájékozódó jámbor vásárlóknak fogalmuk sem lehetett arról, hogy léteznek olyan muzsikusok is, mint John Coltrane, Sonny Rollins, Keith Jarrett, Wynton Mar­salis stb.

E féloldalas választékot voltak hivatva el­lensúlyozni a magánboltok – amelyekben azonban a valutaváltási árfolyamok rideg farkastörvényei uralkodtak. A mindenkori nyugatnémet ár + szolid kereskedői haszon: ez szabta meg az albumok hazai értékét; függetlenül attól, hogy használt cikkről van szó. A skandináv országokban a vadonatúj, lejátszatlan lemez értéke negyedére-harma­dára csökken a használt-kereskedelemben, s az eladási ár is fele-harmada az eredetinek. E jellegzetesen fogyasztói szabály egyálta­lán nem érvényesült a magyarországi boltok­ban, hiszen itt legfeljebb a lemez kopottsága vont le valamit az újnak tételezett áru értéké­ből. A hetvenes években még ezzel együtt sem volt elérhetetlen vágyálom a jazzleme­zek beszerzése, a nyolcvanas évek végére azonban a forint értékének folyamatos zuha­nása ka­tasztrofális helyzetet teremtett Ma a létminimumnak megfelelő bérből 8-10 korongra futja, s akkor még nem ej­tettünk szót a zsíros kenyérről. A jazzlemez luxuscikk lett, mint a bőrcipő vagy a rövidka­raj.

Tragikus ez az állapot. Akkor, amikor a rá­dió egyáltalán nem tölti be ismeretterjesztő-közvetítő hivatását (hány új lemezt mutat be hetente?), a jazzkedvelőknek jószerivel a magánkereskedelem és a cserebere maradt egyetlen beszerzési forrásuk. S ha sorra be­zár az a három-négy(?) üzlet, megszűnnek a tájékozódási lehetőségek: nem politikai, ha­nem gazdasági okokból, de ugyanoda ju­tunk, ahol az ötvenes években tartottunk (igaz, a VOA most már sztereóban sugároz Bécsből).

Ó, szeretetünk kedves tárgya, te „kisebb­ségi", te „szabadságzene", te „nonkonfor­mista", te „XX. századi népzene" – mi lesz velünk nélküled?

Hol a kiút a zsákutcából?

Tudjuk: a jazz csodajelenség, van az élet, mint olyan, vannak korok, rendszerek, politi­kák – s van a jazz, amely búvópatakként tű­nik fel itt és ott, hogy aztán rövid föld alatti tar­tózkodás után másutt ismét a felszínre törjön. Ha túlélte a magyarországi ötvenes éveket, amikor politikai elnyomás és gazdasági nyo­mor egyaránt sújtotta, akkor átvészeli ezt a korszakot is, amikor a politika többé nem uralkodik fölötte.

Vagy ez lesz a nehezebb: a szegénység bénító hatása?

Az a kérdés, kinek a szegénysége. Mert ha az országban megtörténik a rendszerválto­zás, akkor ez a tíz és fél millió ember elindul a polgárosodás útján. Eközben nagyon sokan le fognak szakadni, de sokan célba érnek. S ha kialakul az izmos nemzeti polgárság és az új burzsoázia, akkor létrejön az a tehetős fo­gyasztói réteg is, amely kinyittatja a maga le­mezboltjait (is). Három, öt, tíz év? Csak addig bírja ki ez az eddig sem éppen szervesen fej­lődő hazai jazzkultúra.

És addig bírjuk ki mi is.

Mindenesetre 1989-ben rajtaütésszerűén Verve-ütegek hatoltak be Hegyeshalomnál, s 1990-ben váratlanul ECM-alakulatok tűntek fel a Hungaroton boltjaiban.

Vannak tehát változások. Az is megeshet, hogy konvertibilissé válik a forint, s Magyar­ország hirtelen Európában találja magát.

Addig pedig húzzuk szorosabbra a nad­rágszíjat, s tanulmányozzuk az újságok apró­hir­detéseit. Ne feledjük, a jelige: „Búvó­patak".

(Jazzpress, 1990/2)