Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Magyar jazz, 1979

 

Viszonylag megszaporodott mostanában a jazzel foglalkozó újságcikkek, rádióműsorok száma. A tömegkommunikáció figyelme nem véletlenül fordult e sokáig tiltott gyümölcsként kezelt zenei ág felé: az utóbbi évtizedben minden korábbinál nagyobb népszerűséget ért el Magyarországon is. A popzenével elégedetlen fiatalok egyre szélesebb rétege "fogyasztja" zenei táplálékként a jazzt is, megélénkült a koncert- és klubélet, több hanglemez látott napvilágot.

A jazz mint sajátos előadási gyakorlat, növekvő súllyal kap helyet az emberek zenei világképében; mint kulturális ágazat azonban nem rendelkezik olyan intézményesült szervezeti háttérrel, amely integrálódását a jelenlétének megfelelő módon segítené.

Mi jellemzi a magyar jazzt az utóbbi években? Mindenekelőtt el kell oszlatni azt a tévhitet (amit néhány muzsikus is előszeretettel táplál), hogy a zenészek száma nem haladja meg a két tucatot. A hatvanas években felfutott, a hangversenyeken ma leggyakrabban szereplő gárda mellé szinte észrevétlenül felzárkózott egy fiatal, nem kevésbé tehetséges, önálló elképzeléseket mutató csapat. A körforgásba azonban nagyon nehéz bekerülniük, mert a hazai piac kicsi. Azt hihetnők, hogy a fellépési lehetőségek hiánya egészséges versengésre készteti a muzsikusokat és az együtteseket. Valójában éppen ennek ellenkezője történik: a szerződtető intézmények fiatal, ismeretlen nevekkel nem merik kockáztatni a rentabilitást, marad tehát az a húsznál többre aligha becsülhető csoport, amelyik szinte körforgásszerűen tér vissza ugyanazokra az állomáshelyekre. Mivel a közönség mindig új műsort várna, a gyakori személycserékkel vélik megoldani a gordiuszi csomót; ez viszont akadálya az elmélyült munkálkodásnak. És mivel hivatalos menedzseriroda nem foglalkozik a jazzmuzsikusok közvetítésével, a fellépéseket magánúton kötik le, ami viszont felment a szerződéses fegyelem alól. Mindezek miatt erősen elharapózott a hakniszellem, hiszen miért készüljön egy zenekar heteken át a fellépésre, ha néhány, egymást már jól ismerő muzsikus alkalmi összeállítására is ugyanolyan az igény?

Az ellentmondásos és a továbblépést nagy mértékben gátoló állapot kialakulásában szerepet játszott az, hogy a a zenei intézmények – a rádió kivételével – alig vállalnak részt a műfaj támogatásából. A Nemzetközi Koncertiroda külföldi lehetőségek felkutatásával nem foglalkozik; a hazai menedzselésre hivatott Országos Rendező Iroda csak elvétve közvetít jazzegyütte­seket; a Hungaroton bevételre gazdálkodó vállalat, kiadási gyakorlatát csak a kereslet növekedése változtathatja meg; a televízió ad hoc jelleggel, szinte szükséges rosszként kezeli a jazzt; az Országos Filharmónia sorozataiban sem találni jazzkoncerteket; nincs zenei szaklap, amely kritikailag segíthetné a tájékozódást. Egyedül a rádió tevékenysége érdemel elismerést, bár a fesztiválok szervezésével olyasmit is magára vállal, ami más intézmény feladata volna. A rádió monopol helyzete a jelenlegi viszonyok következménye, a konkurencia hiánya azonban a fejlődés fékezőjévé is válhat.

Kérdés tehát, hogy mégis mi élteti a magyar jazzt. A válasz rövid: a közönség érdeklődése. Emiatt telnek meg a fesztiválok hangversenytermei, és emiatt bontakozott ki az elmúlt években a közművelődési gyakorlatban egyedülálló öntevékeny klubmozgalom. Manapság ezek a lelkes jazzrajongó fiatalok vezette, többnyire művelődési házakban működő klubok a magyar jazz bölcsői, a fellépések és a zenei ismeretterjesztés szervezői. Jelenleg harmincnál több jazzklub található az országban – elszigetelten. Összefogásuk gondolata régóta érlelődik, a tényleges lépésre ez év július elején került sor, amikor a helyi klub kezdeményezésére Tatabányán megrendezték a magyar jazzklubok vezetőinek első országos találkozóját. Száznál több meghívott vett részt az összejövetelen, amelyen a magyar jazz jelenét és a továbblépés szervezeti feltételeit vitatták meg. A tanácskozáson megjelentek az ORI, a Nemzetközi Koncertiroda, a Magyar Rádió, az Ifjú Zenebarátok Szervezete képviselői is, ami az együttműködés szándékát jelzi.

A találkozó létrehozásában döntő részt vállalt a Népművelési Intézet és a Magyar Zeneművészek Szövetsége jazz szakosztálya. Az alapos előkészítésnek is köszönhető, hogy a tanácskozás eredménnyel zárult. Sikerült kidolgozni a klubok együttműködésének tervét, és kifejeződött a felléptetési gyakorlat egységesítésének szándéka is. Megalakult a magyar jazzklubok országos hálózata hét területi központtal. Ezek: Nagykanizsa, Pécs, Székesfehérvár, Tatabánya, Miskolc, Debrecen, Szeged. A központok feladata a környező megyék jazzéletének átfogása, összehangolása, a terület képviselete az országos elnökségben. Az elnökség rendszeresen ülésezik, és ellenőrzi a hálózat működését.

Hangsúlyozni kell, hogy a találkozó – csakúgy, mint a klubmozgalom – öntevékeny módon szerveződött meg. A klubok társadalmi alapon tevékenykednek, ezért a hálózat sem tekinthető hivatalos, intézményesült formának. Létrejötte jelzi az igényt a hazai jazzélet összefogására, s ezzel megteremtődtek bizonyos feltételek egy majdani jazz-szövetség létrehozásához.

(Hajdú-bihari Napló, 1979)