Ártéri zenék vonósnégyesre (Kronos Quartet)
Ami egy-két évtizede még elképzelhetetlen volt, ma már természetesnek hat: nem kiemelt fesztiválon, nem is a fővárosihoz társított rendezvényen, hanem egy vidéki város őszi kulturális kínálatának részeként adott hangversenyt Magyarországon a kortárs zene világhírű együttese, a Kronos Quartet.
A debreceni Kölcsey Központ estje Kassáról is vonzott – szlovák – érdeklődőket, ami azt jelzi, hogy átrajzolódóban van a kulturális szolgáltatások hagyományosan Budapest-központú térképe. Új, határokon is átnyúló regionális központok jönnek létre, amelyek önálló rendezvényekkel igyekeznek kialakítani saját kulturális identitásukat. Ami akkor is örvendetes fejlemény, ha a neves vonósnégyes műsorán alig kétszáz néző foglalt helyet a 750 férőhelyes teremben.
Kísérletező szellemiségével, az új zene pártolásával és a vonósnégyes-játék határainak kitágításával a Kronos az alternativitás jegyeit hordozó, sajátos profilt alakított ki az évtizedek során. Az 1973-ban alakult, San Francisco-i székhelyű együttes legújabb, Floodplain (Ártér) című lemezének anyagával érkezett hét várost érintő európai turnéjára. A lemez témaválasztása az együttes globális zenei felfogását tükrözi. Anyaga olyan tájak által ihletett, illetve ott keletkezett szerzeményeket tartalmaz, amelyek ki vannak téve az árvíz fenyegetésének. A természeti csapás a Kronos szemében áttételes jelentéstartalmat is hordoz: amiként az elpusztított földön új élet keletkezik a katasztrófát követően, úgy a nagy megpróbáltatásokon átesett kultúrák is a termékeny kreativitás állapotába kerülhetnek a szenvedések után.
Az együttes mintegy negyven lemezén a világ számtalan élő zeneszerzőjének műveit játszotta már el, és részükre is a legkülönfélébb hátterű és irányultságú alkotók komponáltak darabokat. Aligha van példa arra, hogy egy kortárs zenekar koncertjén egyszerre hangozzanak fel azerbajdzsáni, palesztin, grúz, mexikói, amerikai, izraeli, indiai és szerb szerzők művei, mint ahogyan az Debrecenben történt. A rövidebb-hosszabb, különböző zenei szemléletű és minőségű, gyakran repetitív eszközökkel élő darabokat az etnikai meghatározottság kapcsolta össze, ami a népi hangszereket idéző vonóhasználatban is megmutatkozott, jóllehet kortárs- és nem világzenei koncert részesei voltunk. Ez a program a Föld zenekultúrájának gazdagságát, a hely és a kötődés jelentőségét, a sokféleségben rejlő azonosságokat hangsúlyozta végig érdekfeszítő, olykor drámai hatású műsorválasztásával és előadásmódjával.
A debreceni koncert közönsége igazi multimediális élmény részese lehetett, amelyben a zenén kívül a bejátszott hangkulisszáknak, a megkomponált fényeknek és színeknek is fontos szerep jutott. A négy művész koncentrált előadói magatartása már az első percekben olyan aurát teremtett, amely az utolsó ráadásig szorosan összekapcsolta a közönséggel. A külvilágot megjelenítő, vagy zenekari és – esetenként populáris – ritmikai hátteret nyújtó hangbejátszások kitágították a színpadot, és tágabb, valóságos környezetbe helyezték a négy muzsikust. Nem előadói fogás, hanem alapvető üzenet ez a Kronos részéről: értelmezésükben a zene nem önmagáért, önmagának való megnyilatkozás, hanem a kor kérdéseire reflektáló kommunikációs eszköz. Ez jutott kifejezésre a környezettudatos darabválasztásban, a ritmus kitüntetett szerepében, egész estén végighúzódó hullámzásában, vagy olyan fricskákban, mint a vonóknak a hagyományos vonósnégyes-játékot kifigurázó zajtalan, port kavaró levegőcsapásai.
Az este azt is megmutatta, hogy a Kronos nem csupán egy a kortárs muzsika interpretálására szövetkezett kvartettek közül, hanem komoly szellemi műhely, amely hatást gyakorol a zene keletkezésére is. Nem véletlenül: olyan, a kollektív játékban és a szólisztikus szerepekben egyaránt jeleskedő muzsikusok a tagjai, mint David Harrington (hegedű), John Sherba (hegedű), Hank Dutt (mélyhegedű) és Jeffrey Zeigler (cselló).
(Magyar Nemzet, 2009. szeptember 23.)