Megnyílni a nagy művek előtt (Kiss Vilmos Péter)

A debreceni Zenei Ismertető a következő életrajzi adatokat közli róla: „Budapesten született 1937-ben, ott folytatta zenei tanulmányait. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1961-ben hegedűművész-tanári diplomát kapott. 1960-64-ig a pécsi Zeneművészeti Szakiskola, 1964-71-ig a debreceni Zeneművészeti Szakiskola tanára, 1967-től a Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának adjunktusa, 1971-től a debreceni MÁV Filharmonikusok első koncertmestere, 1978. január 1-től az Országos Filharmónia szólistája.

Hazai koncerteken, ifjúsági, nagy­ze­ne­kari és kamarahangversenyeken szerepelt. Külföldön szólistaként Lengyelországban és Finn­országban lépett fel.

• Az adatokból kiderül, hogy Kiss Vilmos Péter élete jelenleg három szálon fut: zenetanár, koncertmester és szólista egyszerre. Egyik nélkül sem lehet teljes a róla alkotott kép; kezdjük a beszélgetést azzal, amit legrégebben művel.

– A tanítás és az előadó-művészet szervesen összetartozik, s a legnagyobbak, a példaképek számára is az önkifejezés, az önfejlődés elengedhetetlen feltétele. Az önkifejezésben csak úgy tud állandóan előrelépni az ember, ha mások kifejezésén is munkálkodik. A főiskolán leendő hegedűtanárokat oktatok heti 16 órában. Nyolc növendékem van. Sajnos, állandó problémánk a képzés, mert egyre kevesebben jelentkeznek erre a szakra, s ha ez így megy tovább, lassan elfogynak a hegedűsök. Azon törjük a fejünket, hogyan lehetne a képzési rendszert okosabban, célratörőbben megszervezni, hogy az utánpótlás biztosítva legyen. Az igény ugyanis létszám­ban és minőségben egyaránt növekszik.

• A megye zeneszerető közönsége önt erről az oldaláról kevésbé ismeri, sokkal inkább a MÁV Filharmonikusok Zenekarában végzett munkájáról. Miből áll ez a munka?

– A koncertmester a szólamokkal és a zenészekkel tartja a kapcsolatot, egyfajta híd a zene­kar és a karmester között. Feladata megteremteni az egészséges egyensúlyt a közös produkció érdekében.

• Kit tart ön ideális karmesternek?

– Aki szakmailag és emberileg is kiemelkedő tulajdonságokkal bír, s partnernek tekinti a zenekart. Ilyen értelemben szívesen emlékszem vissza együttmunkálkodásunkra Ferencsik Jánossal, Kobajasi Kenicsiróval, Karolosz Trikolidisszel, Arvid Janszonsszal és Garaguly Károllyal.

• Ez év augusztusától csak másodállásban, a filharmóniai nagyzenekari koncerteken látja el koncertmesteri teendőit. Miért?

– Megszaporodott szólófellépéseim száma. Nagyon sok időt vesz igénybe a felkészülés, minden alkalmat ki kell használni. Egy kicsit hasonlít ez a háziasszonyok munkájához: az ebéd egykettőre elfogy, de az előkészületek rengeteg időbe kerülnek.

• Szólistaként nyilván több lehetősége lesz a bevezetőben is említett önkifejezésre.

– Nagyon fontosnak tartom az egyéniség kifejlesztését, az önkifejezési vágy kielégítését. Az ember akkor boldog és kiegyensúlyozott, ha a foglalkozásában vagy hivatásában megtalálja önmagát. Erre mindig törekednie kell.

• Hogyan érvényesül ez a zenében?

– A zene meglehetősen absztrakt művészeti ág, főként érzelmekkel dolgozik. Az előadót is érik konkrét impulzusok mindennapi életében, s ezek áttevődnek a zenére, a hangok kife­jezésére, a hangok életére. Számomra egy zenei hang olyan, mintha a saját gyerekem lenne. És ki szeretne torz gyereket? Mielőtt megszületne bennem, már a legnagyobb szeretettel kell körülvenni, hogy a szerzőhöz, a műhöz, a korhoz és á közönséghez méltóan szólaljon meg, s közben hozzátegyem a magam közlendőjét is. Az én eszményem az egyszerűség, aminek eléré­séhez persze nagyon bonyolult út vezet. De ha a kérdést – miért? – egyszerűen tudjuk feltenni, a választ is egyszerűen kell megfogalmaznunk. Az előadó, miközben saját magát, azokat is képviseli, akikhez a művön át szól.

• Az előadó személyiségének ily mértékű hangsúlyozása nem ejt-e csorbát az eredeti mű­vön?

– Természetesen előtérben mindenekelőtt a mű gondolatisága áll. Nekem, az előadónak és velem együtt a közönségnek el kell jutni oda, hogy magunkénak érezzük a művet. Rá kell találni arra a hullámhosszra, s az előadó ilyen értelemben jó itatóspapír. Ehhez is képesség kell: meg­nyílni a nagy művek, a nagy gondolatok előtt. Ha ez sikerül, aszerint kezd gondolkodni az em­ber, s ehhez hozzáadódnak az azonos jellegű saját gondolatok. Mű és előadó végső soron egy­más létezését feltételezi.

• – Milyen szempontok vezetik a művek kiválasztásában?

– A széles zeneirodalomból azokat választom, amelyeket mondanivalójukban legalkal­masabbnak találok arra, hogy megtaláljam bennük a helyem, és kifejezésre juthassak. Ez a feltétele annak, hogy a közönség is megtalálja a művet – s benne önmagát. Ha én egy műben nem hiszek, nem tudom a közönséget meggyőzni annak igazáról.

• Debrecen város Csokonai-díját zenei művek magas színvonalú bemutatásáért kapta.

– A díjban én a főiskolán működő előadóművészek megbecsülését érzem. Az ott kialakult alkotó szellem és környezet tette lehetővé számomra is, hogy olyat produkáljak, amit Csokonai-díjra érdemesítettek.

(Hajdú-bihari Napló, 1981)