Amatőr beatzenekarok debreceni vetélkedője

Több mint tíz esztendeje, hogy a beatzene különféle formái megjelentek Magyarországon egy világméretű amatőr zenei mozgalom részeként.

Kezdeti és tiszta formájában a beat radikális ellenzékiséget képviselt: a kapitalista társadalmakban a szórakoztatóipar manipulatív gépezete és ezen keresztül az adott társadalom egésze ellen; a szocialis­ta országokban, így nálunk is, egy elmaradt tudatforma ellen irányult. Kifejezte a megkövesedett, elavult formák elleni lázadást (ha sokszor torz módon is), és kifejezte a fiatalok újat keresését, aktivitását (ha néha rossz irányban is). Az évek során már többször megjósolták a beat elmúlását, ami nem következett be, és belátható időn belül nem is fog bekövetkezni. Minden bizonnyal változni, módosulni fog, mint ahogy eddigi történetét is az átértékelődés és a differenciálódás jellemezte, de nem szűnik meg, mert azok a tényezők, amelyek létrehozták, maradandóak. S jóllehet a beat nálunk sem kerülhette ki legveszedelmesebb kerékkötőjét, a szórakoztatóipart, tovább élnek azok a formái, amelyekből feltűnésekor táplálkozott: az amatőrizmus.

A hazai beatzenei élet egészségtelenül zárt. A műfaj értékét már hosszú évek óta négy-öt név jelenti a közvélemény számára. Való igaz, hogy értékét a legjobbak határozzák meg, de kérdés, hogy valóban csak azok képviselik-e a színvonalat, akikkel a különböző kommuni­ká­ciós csatornákon nap, mint nap találkozhatunk. Képtelenség, hogy tíz év alatt csak ennyi tehet­séges zenészt termelt volna ki a mozgalom, amikor külföldön, köztük a szocialista országokban (Csehszlovákia, NDK, Lengyelország) egymás után jelennek meg az új tehetségek. Ma vidéki együttest szinte nem ismerünk, hol vannak hát a tehetséges vidékiek? Játszanak a maguk szű­kebb környezetében, kielégítik a napi igényeket, s ezen kívül sok erkölcsi-művészi elismerésre nem számíthatnak. Így a jó és a középszerű (néha kifejezetten gyenge) színvonal a szórakoztatás aspektusában összemosódik. Ugyanakkor a befutott kevesek szinte monopolhelyzetben vannak: hivatásszerűen művelik a zenét, „piacra” termelnek sok rutinmunkával és egyre kevesebb ere­detiséggel.

E cikk keretében nincs módunkban számba venni az okokat is: tény, hogy a hazai beat egyértelműen a kommercializálódás felé halad, s a kultúrpolitikai elvek ellenére a szórakoz­tatóipar szerves részévé válik. Ez azonban nem a műfaj hibája, hanem az irányítás hiányából fakad. Magyarországon jelenleg kb. 2500 beategyüttes működik, többségükben amatőr zene­karok. 10-15 ezerre tehető azoknak a fia­taloknak a száma, akik az önkife­jezésnek ezt a formáját választják, szabadidejük és energiájuk nagy ré­szét erre fordítva. (Nem beszélve az anyagi áldozatokról.) A jelenlegi helyzet mégsem azt mutatja, hogy közművelődésünk – a felismerésen túl – igyekezne is élni ezzel a le­hetőséggel, s egyáltalán, igyekezne megtalálni azokat a for­mákat, ame­lyek kibontakoztatnák és helyes irányba terelnék az amatőr beatze­nei mozgalmat.

***

Igazságtalanok lennénk azonban, ha a tendencia negatív jellegének hangsúlyozása mellett elhallgat­nánk azokat a pozitív mozzanato­kat és erőfeszítéseket, amelyek a műfaj elkorcsosu­lásának megaka­dályozásáért történnek. Itt elsősor­ban a Népművelési Intézet felisme­réseire és szervező tevékenységére gondolunk. Ez utóbbiak közé tarto­zik az amatőr beatzenekarok or­szágos fesztiváljának a megrendezése, amellyel tulajdonképpen a néhány éve befulladt salgó­tarjáni amatőr könnyűzenei fesztivál hagyománya­it akarják felújítani. A beatfesztivált – amit június végén Oros­házán tartanak – területi verse­nyek előzik meg, melyeknek győz­tesei jogot szereznek arra, hogy részt vegyenek az orosházi sereg­szemlén.

Erre a vetélkedőre került sor az elmúlt hetekben Debrecen­ben, a Járműjavító művelődési há­zában. Három, egymást követő este mérték össze tudásukat a város beategyüttesei: a Lián, Fleck, Laser, Griff, Bukfenc, Speakers, Panta Rhei, Red Flowers, Jam, Cyklon, Lux, Patria, Denix, LK-Beat és a Telex. A benevezett 14 együttesből 7 jutott a május 5-i döntőbe: a Red Flowers, Fleck, LK-Beat, Patria, Laser, Speakers és a Lux. És végül a három legjobb együttes, akik tovább jutottak Orosházára: a Lux, a Speakers és Panta Rhei.

Ezek a tények. Ben­nünket azonban elsősorban az ér­dekel, ami a tények mögött van. Mert ez a vetélkedő, ha túlzott általánosításokra nem is enged kö­vetkeztetni, „kicsiben” azért mégis tükrözte az amatőr beat jel­lemző vonásait – negatívu­mokat és pozitívumokat egyaránt.

Ismeretes, hogy a beat művelése bizonyos szinten túl már a technika függvénye is. A megfelelő techni­kai felszerelés beszerzése viszont igen költséges mulatság. Az ama­tőr beatnek ez az egyik legfőbb hát­ráltatója, s ennek hatását érezhet­tük a bemutatkozó együttesek mű­sorában is: a zöm két vagy három gitár plusz dob felállásban játszott, s mindössze három zene­kar hasz­nált billentyűs hangszereket. Ez természetesen egyben a változatos zenei megoldások alkalmazásának lehetőségét is korlátozta, s megle­hetősen egysíkúvá tette a műsort. Viszont az sem titok, hogy önma­gában sem a jó technika, sem pe­dig a hangszerek megoszlása nem kri­tériuma a jó zenének. Mert ami a produkciók érdemi részét illeti, a mezőny összességében igen hal­vány teljesítményt nyújtott. Az egészen primitív hibák mellett (rossz hangolás, hamis ének, harmonizálatlanság) szembetűnő volt a fantáziátlanság, a zenei invenciók általános hiánya. Az eredetiség je­leivel elvétve találkoztunk. A leg­több együttes zenei világa inkább a hagyományos tánczenéhez állt kö­zelebb, semmint a beathez, amely címszó alatt pedig indultak.

Technikai tudása és nívós pro­dukciója miatt magasan a mezőny fölé emelkedett a három győztes zenekar: a Lux, a Speakers és a Panta Rhei.

A Lux együttes összefogott, kitű­nő dinamikájú, precízen kidolgozott és nagy magabiztos­sággal előadott számai méltán arattak megérdemelt sikert. Az együttes tagjai különösen az Északi szél és az Ólomlepke cí­mű számokban csillogtathatták ké­pességeiket. Kifogásolható viszont, hogy hangvételük eléggé hagyomá­nyos, s nélkülözi a progresszívebb elemeket.

A Speakers együttes két szerze­ménye (Várlak, Találkozás) moder­nebb ritmusváltásokat és akkordizálást képviselt. S bár ezt az együt­test sújtották leginkább a technikai nehézségek, összetett, dzsesszes hangzású kompozícióik alapján vi­tathatatlanul a legjobbak között a helyük.

A beatmuzsika legprogresszívebb ágához kapcsolódott a Panta Rhei együttes zenéje. Az ELP felállásban játszó zenekar vállalkozása tiszte­letreméltó: két Bartók-mű feldol­gozásával és egy saját szerzemén­nyel indultak a versenyben. Elvontabb jellegű zenei törekvéseiket sok ötlettel, pontosan valósították meg (talán a basszus lehetne picit mozgékonyabb).

Ez tehát a háromfordulós beatvetélkedő mérlege, röviden. S jól­lehet az összkép nem túl­ságosan kedvező, a győztes együtteseknek kvalitásaik alapján minden remé­nyük megvan arra, hogy méltóan képviseljék Debrecent a nyári oros­házi seregszemlén.

(Hajdú-bihari Napló, 1975)