Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Debreceniek sikerei Orosházán (Amatőr beatzenekarok kelet-magyarországi fesztiválja)

 

Az elmúlt hét végén újabb jelentős állomásához érkezett az amatőr beatzenei mozgalom: Oros­házán megrendezték az amatőr beatzenekarok III. területi fesztiválját. A vetélkedőn Kelet-Ma­gyarország kilenc megyéjének tizenkilenc együttese mérte össze tudását a neves szakem­be­rekből álló zsűri előtt.

Az előző évekhez hasonlóan most is három kategóriában folyt a verseny. A dzsessz-rock kategóriában a zsűri arany diplomával jutalmazta a békéscsabai Hat Szív és a debreceni Pantha Rhei együttest; a beat kategóriában a debreceni Color, Lux és a nyíregyházi Zenith együtteseket; a városi népzene kategóriájában a debreceni Ács Enikőt és az orosházi Ördögszekér együttest. Ezüstdiplomát kapott az orosházi Dzsuvox és a debreceni Laser együttes (beat); bronzdiplomát a kecskeméti Birkás János, a debreceni Pátria együttes és a hódmezővásárhelyi Tücsi trió (városi népzene).

Kéklő ég C-dúrban

Az orosházi beatfesztiválról egy évvel ezelőtt is beszámoltunk a Napló olvasóinak. Ké­zen­fekvő, hogy tudósításunkat most az összehasonlítással kezdjük: mi változott egy év alatt?

Az első és legfontosabb: a színvonal kiegyenlítettebb volt a tavalyinál, kevesebb kiugróan rossz és jó együttest hallhattunk. Az akkori „nagyok" most kissé erőtlenebb teljesítménnyel őrizték meg vezető helyüket, újabb vetélytársak csatlakoztak hozzájuk, amit a zsűri úgy méltányolt, hogy a tavalyi négy aranydiplomával szemben az idén hetet adott ki. A verseny ismét felszínre hozott néhány tehetséget, s ezzel teljesítette egyik alapvető feladatát.

De eleget tett másik kötelezettségének is: fórumot biztosított Kelet-Magyarország amatőr beatzenekarainak, aminek jelentőségét a mozgalom egésze szempontjából ismét csak hangsú­lyozni kell. A beatzene még ma, e hanyatlónak kikiáltott korszakában is sokkal nagyobb tö­megeket vonz, mint ahogy azt egyes hivatalos szervek feltételezik. Az ifjúság döntő több­ségének még most is kizárólagos zenei táplálékát képezi – ebből következően hatása, közmű­velődési szerepe továbbra sem elhanyagolható. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy a fiatal milyen színvonalú zenét „fogyaszt", milyen zenére táncol, milyen zenéről beszél. Ma már jóval nehezebb az amatőrök dolga, mint 10 évvel ezelőtt. Zeneileg rengeteget fejlődött a beat, mindenütt emelkedtek a követelmények, az alapvető technikai ismeretek nélkül senki nem élhet meg.

Nos, a fesztiválon valóban kevesebb elemi zenei hiba fordult elő, a mezőny színvonala szakmailag emelkedett. Találkoztunk viszont olyan jelenségekkel, amelyek továbbra sem adnak okot a derűlátásra. Egyszerűen érthetetlen ugyanis, hogy az együttesek zöme, akik pedig Jimi Hendrix, Eric Clapton, netán Keith Emerson zenéjén nevelkedtek, hogyan tud ennyire tisztázatlan, minősíthetetlen muzsikát produkálni, közhelyekkel zsúfolt szövegeket írni. És sok helyütt nem a tehetség vagy a felkészültség hiánya az ok; talán az életérzésekkel van baj, talán a valóságanyag kevés, amit zenéjükben kifejezhetnének. Lehetne még az érveket sorakoztatni. Azzal a válasszal azonban semmiképpen sem érhetjük be, hogy mint minden amatőr mozgalom, a beatzene is kitermeli a maga jó és rossz oldalait.

A helyi kultúrházak és művelődési intézmények felelősségére figyelmeztetett újból az orosházi fesztivál. Több támogatást, segítséget érdemelnének ezek az együttesek, hiszen így vagy úgy, szemmel láthatóan mindegyik akar valamit. A jó szándékkal pedig, ha egy mód van rá, nem szabadna visszaélni.

Arany, ezüst, bronz

Ha a tavalyi fesztivált úgy összegeztük, hogy „hengereltek", a debreceni együttesek, akkor most igen csak gondban lennénk a megfelelő minősítő jelző kiválasztásakor. Minden együttesünk éremmel tért haza, a hét első helyezésből négyet debreceniek szereztek meg, teljesen meg­érdemelten. Már csak ezért is elgondolkodtató, hogy pont Hajdú-Biharban, ahol ilyen erős a beatzenei élet, az idén nem rendezték meg a megyei válogatót. Így, nevezés híján, majdnem lemaradt a fesztiválról a  Color együttes, amely végül is önerőből jutott el Orosházára, a zsűri jóindulatának köszönhetően szerepelhetett – s szerezte bemutatkozásával a fesztivál legna­gyobb meglepetését.

Gulyás Péterpál: Panoptikum című versét zenésítették meg több tételes, szvites formában, kicsit programzeneszerűen. Gonda János, a zsűri elnöke „stilizált" kamarazenének nevezte kompozíciójukat. Amit kevés együttesről, róluk elmondhatjuk: határozott üzenetet, monda­nivalót közvetítettek erősítőik. Az egvüttes minden tagját csak dicséret illetheti, játékukból zenei intelligencia és biztos hang­szerkezelés sugárzott. Eredeti ötletnek bizonyult a cselló alkal­mazása; egy-egy szokatlan hang­szer szerepeltetése formailag, tartalmi lám, mennyivel színe­sebbé teheti a műsort.

A Pantha Rhei kitűnő együttes, ezúttal is kiemelkedett a mezőnyből, elbírja hát a kritikát. Produkciójuk ugyanis kissé halványabbik sikerült, mint egy évvel ezelőtt Akkor a Bartók-feldolgozások ötletgazdag tolmácsolásával szinte robbantottak; most saját szerzeményekkel próbálkoztak, kevésbé meggyőzően. Izgalmasságából veszített zenéjük, ami minden bizonnyal az útkeresés tapogatózó lépéseinek tulajdonítható. Dobosuk távolléte láthatóan érzékenyen érintette őket, a szaxofon bevonásával viszont új színfolttal gazdagodott játékuk. Ha a válto­zá­sok okozta átmeneti bizonytalanságon túljutnak, még sok nagyszerű előadással lephetik meg közönségüket. Továbbra is az amatőr beatmozgalom legtöbbet ígérő együttesei között tartjuk számon őket.

A Lux együttest is jelentős változások érték tavalyi fellépésük óta. Basszusgitárosuk kivá­lásával egyik erősségüket vesztették el; ugyanakkor szert tettek Fender zongorára és conga dobra, ami egyben a stílusváltoztatás szándékát is jelzi. Ez a váltás azonban egyelőre meg­lehetősen heterogén zenét eredményezett, amelyben nem a heterogenitás volt a problematikus, hanem a zene. A dallamvezetésben, akkordizációban, improvizációkban nehezen tudják elke­rülni a beatzenei sémák, manírok alkalmazását, nem beszélve a szövegbeli közhelyekről. Jobb sorsra érdemes, értő zenészekről lévén szó, bizton várjuk a folytatást.

Ács Enikő egy szál gitárral lépett a színpadra, ami önmagában is nagy adag bátorságot feltételez. Félénkségét könnyebben levetkőzhetné, ha jobban bízna tehetségében.  Helyenként kissé bizarr, a „charme"-ot sem nélkülöző előadásmódjával mégis sikerült létrehoznia a va­rázslatot: a művészi átlényegítést. Erős egyéniség; gyönyörű hangjától kár lenne megfosztani a publikumot, következetesebben kellene vállalnia önmagát.

A Laser együttes játékáról nincs különösebb mondanivalónk. Ezüstdiplomájuk sikerként könyvelhető el, ám ez a siker relatív értékű. Sokrétű rockzenét játszanak, számaikat tudatosan építik, érezhető igyekezettel, érdekes részletekkel – de az egész mögül hiányzik az átütő tehetség fedezete. Dobosuk látványos hangszerkezelése figyelmet keltett.

Évek óta tántoríthatatlan buzgalommal igyekszik szavát hallatni a Pátria együttes. Tö­rekvésük tiszteletre méltó, a zsűri ezúttal bronzdiplomával honorálta. Nem felejtette el azonban figyelmeztetni őket alapvető fogyatékosságaikra; zenéjük nem igazán karakteres, s hamis hangoktól, harmóniáktól sem mentes. Az olyan szövegekkel pedig, mint „vándor kelj, hosszú még az út... siess a kéklő messzeségbe", még amatőr beatfesztiválokon sem juthatnak messzire.

Az orosházi fesztivál legjobb együttesei jogot szereztek arra, hogy részt vegyenek az októberben megrendezendő győri országos versenyen,

(Hajdú-bihari Napló, 1976)