Kőműves Kelemen rockballadája

 

Várható volt, hogy Szörényi Levente zenei útja előbb-utóbb elvezet a magyar folklórhoz. En­nek jelei részben már az egykori Illés együttes részére írt számaiban feltűntek, második önálló lemezén fölerősödtek, s most a múlt színházi évad egyik nagy sikerű előadásában vég­leg ki­teljesedtek.

Szerencsés kiindulópontot adott ehhez a találkozás Sarkadi Imre Kőműves Ke­le­men című, a magyar közelmúlt sorskérdéseit vizsgáló drámájával, amely Ivánka Csaba átiga­zításában, Bródy János versszövegeivel került a Pesti Színház színpadára.

A szerzőtársak említése a darabbal kapcsolatban elengedhetetlen, de a belőle készült nagylemezről szólva már elhanyagolhatóbb, mert a színpadi látványt és a cselekményvezetés szemléletességét szükségszerűen nélkülöző lemezváltozatban a zene lett a meghatározó, a jellemző, a mérvadó. Ebből is kitűnik ugyan a mű fő eszmei mondanivalója – átkozott legyen minden Déva vára, amelynek felépítéséhez véráldozatokat kell hozni –, de elsődleges mégis a zene marad: az a zene, amely a rock és a magyar népzene ötvöződésével új fejezet kezdetét hozhatja a magyar popmuzsika történetében.

Kőműves Kelemen balladájában Szörényi Levente úgy igyekezett szintézisbe hozni a rock és a magyar népzene sajátos jegyeit, hogy abból egy új, tartalmában mindkettőt meg­haladó minőség szülessen. A rock ritmikáját, harmóniafordulatait, hangszereit a folklór év­százados hagyományokon alapuló univerzumába illesztette; a népzenét pedig a belőle hi­ányzó elemek (többszólamúság, ritmikai változatosság) beépítésével fejlesztette tovább úgy, hogy a XX. század végén is élő hatású zene maradjon, s ugyanakkor megőrizze jellegzetes ma­gyar­ságát is. Ezzel olyan feladványt vállalt magára, amellyel az e tájon élő, saját etnikai hova­tartozásuk, a magyarság mint történelmi kategória lényegét átérző popzenészek szembe kell(ene), hogy kerüljenek. Lehet, hogy ez a feladvány végül is megoldhatatlannak bizonyul, és a szintézis csak töredékeiben jön létre, de akkor is olyan kihívás ez, amelynek végig­gon­dolása erkölcsi kötelesség, vállalása pedig nemes, de nagy felelősséggel járó feladat. Tisztelet illeti Szörényi Leventét, hogy szinte pionírként, nem hátrált meg előle.

Különösen, hogy próbálkozása sok vonatkozásban örömteli eredményeket hozott. A szin­tézisre törekvés nagy elméleti tudást és beleérző képességet kíván, s ő mindkettőből szép eré­nyeket mondhat magáénak. Rendkívül szerteágazó az a zenei matéria, amelyből az ő sajátos hitvallását összegyúrta. A magyar népzene régibb és újabb rétegei mellett a reneszánsz kama­ramuzsikálástól és a középkori magyar táncoktól kezdve a délszláv népzenén át a verbunkig és a kanásztáncig terjed azoknak a zenéknek és stílusoknak sora, amelyeket hol modern nyu­gati harmóniákkal, hol latin-amerikai ritmusokkal, hol dór dallamsorokkal párosít, ellen­pon­toz vagy felold. A sokféleség olykor még kissé eklektikusnak tűnik, a különféle elemek nem mindenütt simulnak szerves egységbe, de a gazdag motívumkincs és a fantáziadús fel­dol­gozásmód rendkívül erőteljes hatású zenévé sűrűsödött. Tartása, drámai sugárzása van ennek a zenének, amihez előadóként nagyban hozzájárult a Pesti Színház gárdája és a Kormorán legénysége. A közreműködők közül Hegedűs D. Géza parlandóra érzékeny, ex­presszív ének­lése emelkedik ki.

(Ifjúsági Magazin, 1982)