Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Könnyű zene (Express, Kovács Kati, Piramis, Szakcsi)

 

(EXPRESS) Második nagy­lemezével jelentkezett az Express együttes, amely sa­játos he­lyet foglal el a ma­gyar könnyűzenében. Nem tartoznak kimondottan sem a pop, sem a tánczenei vo­nalhoz, s bár időnként önál­ló felvételekkel is jelentkez­nek, mégis elsősorban kísé­rő együt­tesként tartják őket számon.

Könnyed, szórakoztató muzsikát ad elő új lemezén a zenekar: lényegében tánc­zenét, de a pop különböző stílusainak köntösébe öltöz­tetve. A szövegek alárendelt szerepet kapnak – néha ugvancsak ostobácskák –; a hangsúly végig a muzsiká­ra esik, amely többnyire igényes hang­szerelésben, a maga módján színvonalasan szólal meg. A jelen divatnak megfelelően a disco és a funkv ritmusok vannak többségben; a zenekar tag­jai különösen ezeket a dalo­kat játsszák füllel hallható lelkesedéssel és ízléssel.

Az Express együttes a ha­gyományos tánczene, illetve a pop között bizonyos hall­gatói rétegben keletkezett hézag betöltésének szüksé­gességét ismerte fel, időben. Mint pályafutásuk igazolja, nem tettek rossz lóra.

(KOVÁCS KATI). A leg­jobb hanganyagú és előadói készségű magyar énekesnő lehetett volna belőle, ha kö­vetkezetesen járta volna a tehetsége kijelölte utat. Vagy nem vállalta, vagy nem ka­pott méltó feladatokat – utólag már nem érdemes firtatni; miként azt sem, hogy a meg­merevedett könnyűzenei struktúrában mi lehetne a jobb sorsra érde­mesek jobb sorsa.

Legújabb lemezén a V’ Moto-Rock együttesbe ka­paszkodik Kovács Kati, az­az főképpen Lerch István­ba és Demjén Ferencbe, akik a Szívemben zengő dal című album kilenc számából nyol­cat szereztek. A cím riasz­tóan érzelmes, szerencsére a lemez egészében nem az. Ha­nem a líra és a játékosság elegye, diszkrét kísérettel és diszkrét előadásban. Ezt mindenképpen erény­nek kell tartanunk, még akkor is, ha a lemez nem szolgál különösebb szenzációval és meg­le­petéssel, s Kovács Kati teljesítménye sem veszélyez­teti Ella Fitzgerald babér­jait.

Lerch zeneszerzői képes­ségei érzésem szerint a las­súbb számokban jelentkez­nek jobban, amelyek között igen szépek is akadnak (pél­dául a Hamis fény Dés László remek szaxofonszó­lójával). Demjén szövegei személyes hangvételűek, fő­képpen az „én és te” viszony­latainak körére szorítkoznak. A lemezt Kovács Kati végül is bátran vállalhatja: visszafogott, őszinte­ségre törek­vő hangjával kellemes perce­ket szerez. Még akkor is, ha ez a hang már kezd kissé megkopni.

(PIRAMIS). Nincs egy éve, hogy a Piramis együttes második nagylemezével terje­delmes, elmarasztaló kritiká­ban foglalkoztam. A pár he­te megjelent harmadik al­bum értékelésére most csak a lényeget kiemelve van hely. Bevett fordulattal élve: kellemes meglepetés az új zenei anyag. Az első lemez a profilt szabta meg; a máso­dik mintegy annak kaptafájára készült; a harmadik azonban már határozott jegyeivel minden eddiginél jellegzetesebbé teszi a „Pira­mis-hangot”.

Az előrelépés elsősorban zeneileg feltűnő, olyannyira, hogy ez alapján rajongótábora egy részének elveszté­sével is számolhat az együt­tes. Van ugyan most is a le­mezen gyors rocknóta, s a sokoldalúságot számon kérő hallgató a „lírát” sem nélkülözi, de ezek mellett a Pi­ramis jobbik énjéből kinövő, Magyarországon teljesen egyéninek számító hangütés köti le inkább a figyelmet. Az idő nekünk dolgozik, a Gyere, szoríts erősen és az Amikor veled vagyok című számokban elvontabb, elide­genítő effektusokkal kísérle­tezik a zenekar: a gyakori ritmus­vál­tások, az enyhén disszonáns akkordok miatt nehezebben követhető a ze­ne folyamata, de leg­alább van mit követni. Úgy tűnik, a Piramis tágítani akarja a műfaj harmóniai határait, s ezért csak buzdítást érdemel.

A „Piramis-jelenséget” kí­sérő ellentmondásoktól azon­ban ez a lemez sem mentes, ezért nem igazán sikerült alkotás. Mindinkább kiderül, hogy az együttes tagjai na­gyon jó muzsi­kusok, de ke­vésbé jeles zeneszerzők. Csaknem minden számban izgalmasabbak, érdekeseb­bek a hangszeres részek, mint a dallamvezetés, amely sok esetben fantáziátlanságról árulkodik, s olykor már a fülnek is kellemetlen (ehhez Révész Sándor nem mindig indokoltan magas hang­fek­vése is hozzájárul). Ez saj­nos nagymértékben csök­kenti a teljesítmény értékét. A szövegek egy fokkal őszin­tébbek, de nem jobbak a ko­rábbiaknál.

Számomra a lemez erőssé­ge Závodi János gitár játé­ka. Ő a szerzője Az idő ne­künk dol­gozik című szám­nak is, amely magabiztos ki­nyilatkoztatása ellenére in­kább kéri, hogy ad­junk időt a Piramisnak. Az említett néhány biztató jel miatt nincs okunk ezt megtagadni.

(SZAKCSI). A Hanglemez­gyártó Vállalat dzsesszlemez-kiadási politikáját a legna­gyobb jóindulattal sem lehet kiszámítani. Hosszú évek alatt egyetlen dzsesszfelvétel sem készült, az­tán viszonyla­gos rendszerességgel önálló albumok láttak napvilágot, s most Éjszaka a stú­dió­ban címmel jelent meg a legfris­sebb összeállítás, konkrét személy- vagy együttesnév megjelö­lése nélkül. A felso­rolt kilenc muzsikus (közülük három popzenész) sem a le­mez elkészítése előtt, sem utána nem játszott ilyen összeállításban együtt. Ennek dacára Szabados Györgyé mellett az eddigi legjobb magvar dzsesszlemez szüle­tett meg közreműködésükkel.

Ez Dés László, Dandó Pé­ter, Másik János, kőszegi Imre, Babos Gyula és mindenekelőtt Szakcsi Laka­tos Béla érdeme. Kitűnő té­mák, élő improvizációk és dzsessz-rockos lüktetés a fő jellemzői Szakcsi három szerzeményének, amelyek a komponista-előadó briliáns zongora­játékával és Dés elektromosszaxofon-szólóival nemzetközi szintet kép­viselnek (bár az Operett nyilvánvaló Eberhard Weber-hatásokat mutat). Ebbe a sor­ba szervesen illeszkedik Dés darabja is.

Nagy kár, hogy ebbe az egységes hangvételű koncep­cióba két olyan szám is került – Babos: Super 400 és Kőszegi: Baseball Blues –, amelyek csaknem bár­zeneként hatnak kör­nyeze­tükben. Erőltetett és érdektelen muzsika ez a kettő, rutinos tucatmunka, sajnos rontja a többi hitelét is. A lemez még így is figyelem­re méltó produktuma a fel­zárkózni igyekvő magyar dzsesszéletnek.

(Hajdú-bihari Napló, 1979)