Sajátosan lengyel (SBB)

 

Visszatérő vendég Debrecenben a lengyel SBB trió. Ha jól számoltam, szeptember 26-án immár harmadízben adtak koncertet a városban, ismét szép sikerrel.

(Forrás: Internet)

A sportcsarnokot csaknem meg­töltő közönség nem csalódott| bennük: komoly figyelmet igénylő műsoruk kivételes zenei ese­ményt jelentett.

Dzsessz-rock együttesnek hirdették az SBB-t, ám zenéjük aligha gyömöszölhető egyér­telmű kategóriákba. Az SBB rövidítés a zenekar első nevéből – Silesian Blues Band – ered, de változatos szerkezetű, bonyolult ritmikájú szerzeményeik közelebb állnak a Maha­vishnu-Corea iskolához, mint a blueshoz. Ami az együttes hangzásának eredeti ízt ad, az a tipikus szláv romantika, amely elsősorban a zenekarvezető Jozef Skrzek billentyűs játékában jut kifejezésre. Valami sajátosan lengyel, fájdalmas szomorúság hatja át zenei világukat, a harmónia és disz­harmónia küzdelme, amelyből egyelőre a harmónia kerül ki győztesen, tovább­gondolásra késztetően.

Kizárólag zenéjével akar hatni az SBB; tagjainak rendkívül szerény, megnyerő egyé­niségéből következik, hogy igyekeznek kerülni minden külsőséget, formalitást. Három olyan muzsikus tolmácsolta érzéseit nagy elmélyültséggel, akik megszállottjai zenéjüknek, s mesterei hangszereiknek. A zenekar vezető személyisége, zeneszerzője Skrzek, aki énekel, basszus­gitározik, szájharmonikázik, és legalább hatfajta billentyűs hangszeren játszik virtuóz módon. Invenciózus elképzeléseihez méltó társakat találta Jerzy Piotrowski dobos és Antymos Apos­tolis görög gitáros személyében.

Modern, elektronikus hanghatások és a lengyel nép lelkivilágában, kultúrájában mélyen gyökerező, megszenvedett érzelmiség ötvözete az SBB zenéje. Szerzeményeik jó része gon­dosan megkomponált, tág teret hagyva a szólórészeknek; ugyanakkor olyan számaik is vannak, amely spontánul történnek a színen úgy, hogy sem a témavezetés, sem az akkord- menetek nincsenek előre rögzítve. Talán ez okozta, hogy nem könnyen befogadható zenéjükben ezúttal nem sikerült végig azonos szinten tartani a feszültséget; akadtak üresjáratok, kevésbé meggyőző részek.

Egészében véve azonban kiváló, elkötelezett zenészeket hallhattunk, akiknek egyéni mondanivalójuk van a világról. Figyelni kell rájuk.

(Hajdú-bihari Napló, 1977)