Sikeres bemutatkozás (Debreceni együttesek a Budai Ifjúsági Parkban)
Fenyegető felhők tornyosultak Debrecen fölött, amikor május 27-én, szombaton délelőtt a 24-es járat eltérített autóbusza elindult, hogy a Budai Ifjúsági Parkba szállítsa az este fellépő együtteseket és felszereléseiket.
A hangulaton szerencsére a borús időjárás nem hagyott nyomot: a Lux, a Panta Rhei és a Délibáb együttes tagjai jó kedvvel, nem kis izgalommal néztek a szabadtéri fellépés elé. Egészen Abonyig, amikor a felhők, nem bírva tovább tartani súlyos terhüket, kitartó záporral öntözték meg a földet. S miközben a sárga autóbusz hatvan kilométeres sebességgel száguldott úticélja felé (nem volt gond az előzéssel), egyre szorongatóbbá vált a kérdés: lehet, hogy elmarad a bemutatkozás?
Szerencsére nem így történt; alighogy a busz a több mint tízezer néző befogadására alkalmas park színpadja mellé gördült, elállt az eső, s a technikusok hozzákezdhettek a felszerelés összeállításához. Munkájuk nyomán két óra múlva minden készen állott ahhoz, hogy délután hatkor Tikász Sándor, a Lux vezetője elmaradhatatlan bőrkalapjával a fején így szólhasson a mikrofonba: szeretettel köszöntjük a budapesti fiatalokat a közreműködő debreceni együttesek nevében. A program megkezdődött.
Az ötlet a Budai Ifjúsági Park vezetőinek fejében fogant meg: a változatosság gyönyörködtet jelszó jegyében alkalmat adni vidéki városok kulturális csoportjainak, hogy a fővárosi fiatalok előtt is bemutatkozhassanak. A választás először Debrecenre esett, s az előzetes tárgyalások eredményeként kialakult a pontos tervezet: e nyár minden hónapjának utolsó szombat estéjén a debrecenieké a park színpada. Az a színpad, amelynek deszkáin estéről estére az ország legkitűnőbb együttesei szerepelnek. Debrecennek jelenleg több olyan művészeti együttese van, amelyek bármilyen közegben megállnák a helyüket. A Color Ki mit tud?-ot nyert, a Panta Rhei nevét már országszerte ismerik, a Délibáb felvételeit rendszeresen közvetíti a rádió, a Debreceni Jazz Q a hazai dzsessztalálkozók állandó résztvevője, a Lux kiváló rockegyüttes, s lassan kezdenek beérni a folk-rockos Pátria kitartó próbálkozásainak gyümölcsei is. Egyszóval nyugodtan megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy Budapesten kívül nincs még egy város, amely ennyi, stílusban ilyen szintű zenei produkciókkal tudna egyszerre kirukkolni. Nem véletlen i tehát, hogy a bemutatkozási épp a debreceniek kezdték.
A Luxra hárult a feladat, hogy a kifejezetten hűvös estén megjelent mintegy 1300 érdeklődő fiatal vérét felforrósítsa. A hosszú időn át az átalakulás nehézségeivel bajlódó együttes meglepően összefogott, lendületes muzsikája teret engedett a táncnak is, másfél órás műsoruk megérdemelt tapsot aratott. Utánuk B. Tóth László discója, majd Weisz György humoros betétszáma következett, tovább fokozva a jó hangulatot.
Nyolc órakor kellett volna a színpadra lépnie a Délibáb népzenei együttesnek. Hangszereiket s a csoport felét a busz szállította, a többiek munkahelyi elfoglaltságaik miatt csak később tudtak utánuk indulni. Sajnos, túl későn, s mire egy órával a zárás előtt megérkeztek, már a Panta Rhei játszott. Az ő bemutatkozásukra így hát még várni kell.
A Panta Rhei nem először koncertezett a parkban, s a közönség egy része már ismerősként fogadta. Az együttes nagyon jó napot fogott ki: a feszültséget végig sikerült fokozniuk, s amikor Peer Gynt-feldolgozásuk végén elementáris erővel felcsendült Solvejg dala, zajos ováció köszönte meg a kitűnő teljesítményt. Az újrázást követelő kiáltások egyúttal azt is jelezték, hogy eredményesen zárult a debreceni együttesek első bemutatkozó estje. Így értékelte ezt a park szervezője és ügyeletes rendezője is.
A technikusok tíz óra után megkönnyebbültebben kezdhettek a fordított hadművelethez: a felszerelést visszapakolni a buszba. Éjfél is elmúlt, mire a megfáradt és vacsora nélkül maradt társasággal kigördült az Ikarus a park szűk kapuján. Éhségünket csillapítandó, még megálltunk a Keleti pályaudvarnál, hogy egy pár debrecenivel felvértezzük magunkat a hosszúnak ígérkező útra. Ami sajnos nemcsak ígérkezett, hanem valóban hosszúra sikeredett. A Nagytemplom órája fél hatot mutatott, amikor elhaladtunk mellette, s a megállóban várakozó korán kelők megrökönyödve nézték, hogy a menetrendszerű járatnak hitt autóbusz lassítás nélkül húz el előttük. Csak akkor értették meg a jelenség okát, amikor a busz hátsó ablakán megpillantották a plakátot: Debreceni együttesek a Budai Ifjúsági Parkban.
(Hajdú-bihari Napló, 1978)