Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Sport és rock (Omega-koncert Debrecenben)

 

Hét órakor egyszerre alusznak ki a fények, sejtelmes félhomály borul a csarnokra, s 2300 torokból egyszerre szakad fel az üvöltés. Egy percre mintha kizökkent volna az idő, a fültépő hangorkán körülölel, felszip­pant, kilúgozza az agyat, csak a csönd marad belül. Az izgalom tetőpontján fénysugár hasít a sötétbe, s színpadra szökken Cintula, a disc jockey-k örökzöld üdvöskéje, hogy hervadhatatlan bájvigyorával bűvölni kezdje a mikrofont.

Ma este azonban baj lehet a programozással, a sza­vak nem akarnak a nyelvére akadni, kókadt poénok vánszorognak elő a hangfalakból, a mosoly mögött űr tátong, fenyegetően. De máris a színpadon az egyedül­álló élményt ígérő, magyarországi popkoncerteken először sze­replő kaszkadőr csoport. „Judo, akrobatika, humor” (Cintula mulat); hatalmas műesések, óriási puffanások, elmés történetek; kezek, lábak röpködnek a levegőben. Panem et circenses. A fiúk sem a hat­húszassal jöttek, negyedóra után veszik kalapjukat, s fergeteges taps közepette tűnnek el a kijáraton. He­lyüket szimpatikus, de dilettáns gitáros gyerek fog­lalja el, akinek egyetlen érdeme, hogy a város szülötte. A nép, az istenadta nép azonban könnyen felejt, ma este Omegát akar vacsorázni, s hogy szagot kap, fütty­be oltja étvágyát.

Ismét kialszik a fény, s a várakozás feszült percei után fehér árnyék lép a dobogóra. Utol­jára még na­gyot szippant parázsló cigarettájából, gondosan el­nyomja, majd a gitárjához ballag, és nyakába akasztja. Jönnek már sorban a többiek is, elfoglalják helyüket, mint tíz év óta mindig. Elszabadul a pokol, s a fölvil­lanó reflektornyalábok tükrében, fehér selyemben ott állnak ők: új idők régi papjai, élő bálványok; egyszer­re csapnak hangszerükbe, miközben lábuk alól lassan sűrű füstfelhők gomolyognak elő, s öntik el a színpa­dot. A látvány lenyűgöző, az Olümposz istenei sem je­lenhettek meg különbül a görögök képzeletében; a felhők illatából viszont az az érzésünk támad, hogy egy mellékhelyiségben ülünk. A gyomorfalat döngető hangerő azonban rádöbbent arra, hogy mégis a debre­ceni sportcsarnokban vagyunk; március 27-én este, az Omega együttes hangversenyén.

Ritka alkalom a mai, az Omegát mostanában nélkü­lözni kénytelen a hazai közönség: külhoni rajongók kö­veteléseinek tesznek lépten-nyomon eleget. De most új­ra itt vannak köztünk az aranykezű gyerekek, térdig a gomolygó felhőtengerben; lobogó sörényű, fahangú éne­kesük is ott rohangál már a mikrofonok között, ugyan­úgy, mint öt éve. Telik az idő; hamar kiderül, hogy a „tömjénezés” füstje nagyobb, mint a láng; zene sehol, csak az unalom nő s a tudatalattink berzenkedik. Jól bevált sémák, fülbántó vokális részek, „dögös” szólók három akkordra, régi számok, új nóták. Majd mind­egyik betét ismerős valahonnan, valahogyan így együtt adják az „Omega-sound”-ot, ami furcsa módon sajá­tos, mégis nélkülözi az eredetiséget. A ritmus, az igen, az megmozgatja a csúnya ösztönöket. Az üvöltés in­tenzitása a számok között cseppet sem csökken, a fo­gadtatás a fiúkat is földobja, s a ráadásba apait-anyait beleadnak, az orgonista gyérülő sörénye szőkén lobog a levegőben. Újra füst, eredetiben és filmen is, de az utolsó tutti rész után minden eddigit elsöprő visongás – s vége. Majdnem úgy, mint régen.

Az Omega együttes ezen az estén Időrabló című nagylemeze anyagát mutatta be. Sikerrel.

(Hajdú-bihari Napló, 1977)