Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

A jazz világnapján

 

A szabadtűzi sütés-főzés, a szellemi tulajdon, az eltűntek, a méltányos kereskedelem, a csók, a víz, a takarékosság, az anyatejes táplálás és – egy nappal - a tánc után immár van világnapja a jazz-zenének is. Mégpedig ma.

Ki más lehet az ötlet szülőatyja, mint Herbie Hancock amerikai zongorista-zeneszerző, a műfaj klasszikusa, az UNESCO jószolgálati nagykövete, és hol egyebütt kelt fel a naphajnali koncerttel, mint a közhiedelem szerinti bölcsőhelyen, New Orleansban, hogy aztán a jazz fő­városában, New Yorkban folytatódjon, és számos országban rendezett programokkal irányítsa a figyelmet az improvizatív zenére.

 Aligha akadt muzsikus a 19-20. század fordulóján a louisianai kikötőváros Storyville-nek nevezett vigalmi negyedében, aki előre látta volna azt a hatalmas ívet, amit a bárokban, bor­délyházakban, báltermekben, utcai mulatságokon született, pezsdítő ritmusú zene száz év alatt bejárt. A kultúrák ütközéséből jórészt tanulatlan zenészek ösztönös játéka révén kialakult elő­adási gyakorlat évtizedenként új irányokat véve előbb Amerikai uralkodó tánczenéjévé vált, majd egyre komolyabb, emelkedettebb művészi célokat kitűzve minden kontinensen ter­mé­keny talajra talált.

Mi ennek a szédületes pályafutásnak a titka? Több is van: ilyen a jazz országhatárokat át­lé­pő, kultúrákat egyesítő nyitottsága, megújuló képessége és a személyiség meghatározó sze­re­pe. Az afro-ameri­kai eredetű jazz egy évszázad alatt olyan nemzetközi nyelv lett, ame­lyet az egész világon – különféle dialektusban – beszélnek, és mindenütt értenek. Az elnevezés ma már gyűjtőfogalom: a rögtönzést középpontba állító játékmód rengeteg hatást magába olvasz­tott, kultúránként eltérő arculatokat öltött, és ma már a tradicionális formától a szabad zené­lé­sig számtalan alakzatban és minőségben létezik. Kifulladását, halálát már sokan, sokszor megjósolták, de – ahogy a hazánkban is becsült norvég szaxofonos, Jan Garbarek fogalmazta – nevezzék bárhogyan, amíg ember él a Földön, mindig lesz igény a spontán, improvizatív zenélésre.

A jazz az előadók zenéje; nincs még egy kifejezési forma, amelyben a muzsikus egyé­ni­sége ilyen kitüntetett szerepet játszana. Louis Armstrong trombitája egy hang alapján felis­merhető, Duke Ellington szerzeményei néhány akkord után megnevezhetők, és nem sokkal több időt kíván Dresch Mihály zenéjének besorolása sem. A jazzmuzsikus azonos hangsze­rével; személyisége tónusa, játékmódja révén, a kifejezés szabadságában bontakozik ki iga­zán.

Voltak korok, amikor a szabadságot korlátozó hatalmi rendszerek karanténba zárták a jazzt is. Ma már nincsenek ilyesféle hangelnyelő falak, csak növekvő légüres tér: a tömegkul­túra uralma, a fogyasztás kényszere, a kikapcsolódás kultusza, ami elszívja a levegőt a mű­vészi igénnyel fellépő megnyilatkozások elől. De lett egy nap, április 30-a, amelyen a jazz muzsi­kusainak hangja felerősödik, és a szokottnál messzebbre hallatszik. Legyen bár célja a könnyed szórakoztatás vagy a zenei korlátokat feszegető kreatív önkifejezés, ez a hang em­bertől származik, és emberhez kíván szólni. Nem szabad félni tőle.

(Magyar Nemzet, 2012. 04. 30.)