Kelet és nyugat zenéje

 

(KELET ZENÉJE) Azutóbbi hetek egyik hanglemezslágere kétségkívül a Kelet zenéje című összeállítás, amely a közel- és távol-keleti országok népzenéjéből ad ízelítőt, összhangban az egzotikus kultúrák iránt megnövekedett érdeklődéssel. Kárpáti János válogatásában a CBS lemeztársaság Musiques et Traditions du Monde című sorozatának 55 percnyi részletét őrzi a felvétel. Egy-egy országra 3.4 perc jut, így ezek a darabok éppen csa,k hogy felvillanthatják a különböző népzenék sajátosságait, de nem teszik lehetővé az elmélyedést, az alaposabb ismerkedést. Ez nem is ennek a válogatásnak a feladata, hanem újabb, részletezőbb kiadvá­nyo­ké, amikre ugyancsak lenne igény. Mindenesetre ilyen átfogó ismertetés magyar hanglemezen még nem jelent meg, s az elismerés remélhetőleg tovább ösztönzi a kiadót a megkezdett út folytatására.

(SCHUMANN NÉGYESEI) „A vonósnégyes-komponálásnak már előre örülök, mert a zongora hovatovább túl szűkké válik számomra" – írta 1838-ban Robert Schumann, de elha­tá­rozásából csak négy év múlva lett tett, s akkor is csak három vonósnégyes erejéig. De éppen ezért, mert több nem született be­lőlük, ezek a vonósnégyesek különleges helyet foglalnak el életművében. Schumann a klasszikus formákat roman­tikus elemekkel dúsította, a kor szelle­mé­nek megfele­lően. Műveit a Hungaroton albumán egy fiatal magyar zenekar, a Takács-Nagy vonósnégyes szólaltatja megtechnikailag is igen plaszti­kus felvételen.

(VIVALDI GLÓRIÁJA) Antonio Vivaldi művei korunkban is rendkívül népszerűek, gyak­ran felhangzanak a hangversenyeken, s hanglemezre is mindig újabbakat rögzítenek. Hazánk­ban kevésbé ismert egyházi zenéjéből ad példát a Hungaroton friss lemeze, amelyen az Intrada e Glória és a Cessate, omai cessate című kantáta szólal meg Takács Klára, a Budapesti madri­gálkórus és a Magyar Állami Hangversenyzenekar közreműködésével, Szekeres Ferenc ve­zényletével. Az emelkedett, ünnepélyes hangvétel, az értő-érző tolmácsolás alighanem ezt a lemezt is a keresettek közé sorolja majd.

(MOZART FUVOLAVERSENYEI) A borítón P. H. Drouais: Hangverseny a szabadban című rokokó festménye, a tasakban Mozart négy – D-dúr, A-dúr, C-dúr, G-dúr – fuvolaversenye Szebenyi János (fuvola), Kiss András (hegedű), Bársony László (mélyhegedű) és Botvay Károly (gordonka) előadásában. A három- és kéttételes darabok a kor társalkodó hangnemében fogantak, afféle nemes értelemben vett divertimentók Ugyanakkor kitűnő lehetőséget kínálnak a fuvolásnak, hogy hangszeres tudását csillogtassa. Az előadásra szövetkezett alkalmi együttes kitűnő szólistákból áll, akik egyébként különböző együttesekben játszanak. Társulásuk igazi kamaramuzsikálással örvendezteti meg a hallgatót.

(KALÁKA) A verseket éneklő fiatal együttesek közül a legfelkapottabb, legfoglalkoz­tatottabb valószínű­leg a Kaláka. Számaikat szinte slágerekként játssza a rádió; alig van olyan nap, hogy ne csendülne fel vala­melyik. Új lemezük 11 dalt tartalmaz az utóbbi idők ter­meséből, Szilágyi Domokos, Weöres, Jeszenyin, Kosztolá­nyi, Edwart Lear, Petőfi, Radnóti, Vas István, TamkóSirató verseire. A hangvétel játékos, csúfolódó, olykorgroteszk, de nem hiányzik belőle a líra, sőt a dráma sem. Az együttes bővelkedikzenei ötletekben; sokféle pengetős és ütős hangszert használnak, a pentatóniától a bluesformáig különféle elemekből építkeznek. Mindig arra törekszenek, hogy a versek tartalmát kibontsák, zenei eszközökkel hangsúlyosabbá tegyék. Ezt ízléssel, jó érzékkel teszik; lemezük igen változatos, és kellemes hallgatást kínál. Kár, hogy a felvétel technikailag gyengébb minőségű.

(A KONCERT) Csak így jelölték, s minden bizonnyal nem véletlenül, azt a valóban eg­y­szeri és megismételhetetlen alkalmat, amikor 1981. március 26-án a budapesti sportcsarnokban 2864 fizető néző előtt ismét színpadra lépett és együtt játszott a magyar popzene egykori legendás együttese, az Illés. Amit a Beatlestől már nem remélhetünk többé, azt Magyarországon megtette az Illés, egy egész korosztályban ébresztve nosztalgiát a hatvanas évek „aranykor­szaka" iránt. A koncertről film és hanglemez készült, amit dicséretes gyorsasággal hoztak forgalomba.

Akik ott voltak, tanúsítják, több volt ez a koncert egyszerű hangversenynél: szinte tüntetésszerű ünneplése az elmúlt kollektív érzületnek, amit az Oh, mondd,Az utcán, a Nemzeti dal, aMárcius 1848, a Miért hagytuk, hogy így legyen és a többi Illés-szerzemény egy nem­zedékben egykoron keltett.  A hangfelvétel meg­őrizte a felfokozott hangula­tot, az ütemes tap­sot, a kö­zös éneklést: együtt élt ezen a koncerten a zenekar és közönség; s ha konzerv for­mában, de azoknak is jut va­lami ebből az érzésből, akik otthon a lemezjátszóról hallgatják a doku­mentumot. Mert azzá vált ez az album: a hatvanas, s kicsit a nyolc­vanas évek dokumentumává is. Úgy kell őrizni.

(Hajdú-bihari Napló, 1981)