Klemperer és Pilinszky

(Klemperer vezényel) Bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy mostanában Otto Klem­perer a sztár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál. A közelmúltban jelent meg a budapesti tartózkodását felidéző sorozat második lemeze, s licenc kiadásban Bach h-moll miséjének felvétele. Mindkét lemez különös jelentőségű.

Három évig, 1948-50. között működött Klemperer az Operaházban, s a krónikák szerint ennek az időnek legfényesebb dokumentuma a Nürnbergi mesterdalnokok felújítása volt. Az akkori felvételeket előbányászó és gondozó Boross Attila így jellemzi a nagy német dirigens vezénylési módszerét: „A darabról alkotott elképzelése a folyamatosság volt. Különböző tem­pójú részek hihetetlen természetességgel követték egymást.” Klemperer vígoperának tekintette a Mesterdalnokokat, s ennek megfelelően vezényelte. Tegyük hozzá, nem volt nehéz dolga, mert összeszokott csapatot kellett irányítania olyan énekesekkel, mint Losonczy György, Szé­kely Mihály, Maleczky Oszkár, Osváth Júlia. A kétlemezes album csak részleteit idézi fel az „ünnepi levegőjű" előadásnak, éppen ezért az említett folyamatosságról nem kaphatunk képet, de a kezdetleges technikai minőség ellenére mégiscsak megtudhatjuk, hogyan hangzik a Mes­terdalnokok, ha ilyen karmestere van.

Csaknem húsz évvel később készült Bach h-moll miséjének felvétele a BBC Kórus, a New Philharmonia Zenekar, valamint Agnes Giebel, Janet Baker, Nicolai Gedda, Hermán Prey és Franz Crass (ének) közreműködésével. A műről tudjuk, hogy a zeneirodalom egyik leghata­lmasabb alkotása, az EMI hanglemeztársaság felvételének átvételét pedig az indokolja, hogy a zenekritika a mű legkiválóbb hanglemezverziójának tartja, és a mai napig az új felvételek mércéjének tekinti. Klemperer viszonylag kislétszámú zenekarral dolgozik, de a bachi zene nyugalma, tömörsége és fennköltsége így is sugárzik a barázdákról.

(Magyar Gregoriánum) Véget ért egy tündökletes sorozat: megjelent a Magyar Grego­riánum utolsó, hatodik lemeze. A Magyarországon a XII-XV. század körül kialakult gregorián gyakorlat formái közül az összeállítás Mária-énekeket és a temetéssel kapcsolatos műveket tartalmazza a Schola Hungarica előadásában, Dobszay László és Szendrey Janka vezényletével a kórus most is kristálytisztán, a témákhoz illő emelkedettséggel és áhítattal énekel,  nemesítve azt is, aki hallgatja őket.

(Balassa Sándor) Három önálló lemez után újabb szerzői összeállítással jelentkezett Ba­lassa Sándor, a kortárs magyar zeneszerzők középnemzedékének tagja. Operája, Az ajtón kívül sikere után valószínűleg megkülönböztetett figyelem fogadja ezt a válogatást, amely zenekari és vokális műveknek egyaránt helyet adott. Közülük a legismertebb Az örök ifjúság szigete, amely a tavalyi karmesterverseny vizsgadarabjának készült. Balassa „érzelmes" szerző: kompozíciói nem konstruált zenedarabok, hanem megszenvedett, átélt élmények zenei for­mákba öntött lenyomatai. Bátran használja a modern zenei nyelvezet megannyi fogását, de alkotásain átsüt természetelvűsége és emberközpontúsága.

(Pilinszky) Hanglemezfigyelőnk címében nem véletlenül került egymás mellé két név. A Klemperer-lemezek mellett az utóbbi idők másik szenzációja minden bizonnyal az a – sajnos, poszthumusz – lemez, amelyen Pilinszky János szaval költők verseiből. Ők – ez a címe az össze­állításnak, s a vállalkozásról így ír Pilinszky: „Néhány olyan művet idéznék föl, amelyek ifjúkori eszmélésem idején ráirányították szememet a költészet közlésen-túli közléseire.” Blake, Poe, Hölderlin, Rilke, a Biblia, Vörösmarty, Kosztolányi, Babits verseivel valóban olyan birodalomba vezeti a hallgatót, ahová csak keveseknek van bebocsátása. Pilinszky nem előadja, hanem megéli, sajátjaiként mondja a verseket éteri, himnikus hangján, amely már korábbi, szerzői lemezén is magával ragadta különlegességével a hallgatót.

(Szlovák népzene) A Magyarországon érvényes nemzetiségi politika szép dokumentuma az a hanglemezsorozat, amely az itt élő nemzetiségek népzenéjének bemutatására vállalkozik. A délszlávok és a németek folklórmuzsikája után most a szlovákok dalaival és hangszeres muzsikájával ismerkedhetünk meg a Za homári, za dolámi című összeállításban. Miként a fül-szöveget író Lami István és Olsvai Imre megjegyzik, a gyűjtés még nem tartalmazza a szlo­vákság népzenéjének valamennyi jellegzetes típusát, mert ezek reprezentálása további kutatást igényel, de így is törekszik arra, hogy átfogó képet adjon e zenei hagyományról. Nagyobbrészt vokális dalok kaptak helyet a lemezen néhány citeraszám és egy fúvósdarab mellett. Bartók gyűjtései nyomán nem ismeretlen számunkra a szlovák népzene, de mégis meglepő, hogy mennyi „magyaros" fordulat üti meg a fület első hallásra. Persze, az is lehet, hogy mindez fordítva igaz: a magyar népzenébe felszívódó szlovák hatás miatt tartjuk ismerősnek ezeket a dalokat.

(Hajdú-bihari Napló, 1981)