Zene forintért

(Grofé) Különös eset: a Magyar Hanglemezgyártó Vál­lalat olyan szerző műveit vette át az EMI cégtől licenc forgalmazásra, aki a zenetörténet szerint nem is léte­zik. Ferde Grofé amerikai komponista (1892-1972) nevét hiába keresi a hallgató a Brock Zenei Lexi­konban, Kókai-Fábián Századunk zenéje című könyvében, Eric Salzman A XX. század zenéje című kötetében vagy akár a kortárs, Aaron Copeland Az új zene című visszaemlékezésében: sehol nem fordul elő egyszer sem. Hogy a századunk zenéjét tárgyaló könyvekből hiányzik a neve, az még hagyján, de hogy a legátfogóbb zenei le­xikon sem tesz említést róla, miközben lemezét itt tar­tom a kezemben, az valóban érthetetlen. Grofé van, de nincs – miközben az MHV jelentős összeget fizethetett műveinek átvételéért.

A rejtély nyitja az lehet, hogy a hangszerelő, filmzenéket, átiratokat készítő és komponista Grofé az amerikai zene könnyedebb válfaját művelte, eszközeit a századvégi imp­resszi­o­niz­mus, illetve a dzsessz formavilágából merítette. Van azonban két szerzeménye, amely komoly zenei mér­cével is figyelemre méltó komponistaerényeket mutat: ez pedig a Grand Canyon Szvit (1931) és a Mississippi Szvit (1925). Tipikus amerikai témák, tipikus impresszionista színke­zeléssel, alkalmanként dzsesszes hangsze­reléssel. Valójában zenei portrék a két vidék jellegze­tes hangulatairól és a hozzájuk kapcsolódó képzetekről, az „amerikai álom” jegyében. Jól ki­fejezik azt a lelkesültséget, amelyet a hegyek és a folyó látványa váltott ki a szerzőből. A két mű az idők során az amerikai szimfoni­kus zenekarok standard repertoárdarabja lett, még Toscanini is vezényelte. Itt a Royal Philharmonic Orchestra játssza Enrique Batiz avatott ve­zényletével. Nem kétsé­ges, hogy sikeres utóéletre számíthat a hanglemezbarátok körében.

(Farkas Ferenc) Időben, térben közelebb áll hozzánk a mai magyar zeneszerzői gárda idős mestere, Farkas Fe­renc, akinek három műve jelent meg egy lemezen. A legjelentősebb közülük az Aspirationes Principis (Rákó­czi Cantata), amelyet 1976-ban, a fejedelem születésének 300. évfordulóján mutattak be. II. Rákóczi Ferenc szemé­lye és kora visszatérően foglalkoztatja Farkast. Ebben a nagyszabású művében Rákóczi és az egész magyar nem­zet tragédiáját eleveníti meg a fejedelem vallomásainak felhasználásával. A hangszerkészlet jellegze­tesen XX századi (szimfonikus zenekar, ütők, hárfa, zongora), a ze­nei anyag a magyaros mo­tívumoktól a tizenkét fokúságig ível, s mindezt emelkedett drámaiság, a téma iránt érzett szent áhítat hatja át. Különösen a fájdalmas hangvételű lírai részek tartják hatásuk alatt a hallgatót. A felvétel két énekese Palcsó Sándor és Sólyom-Nagy Sándor, az MRT Szimfonikus Zenekarát Medveczki Ádám vezényli. A lemez másik két darabja két friss Farkas-mű, a Vivit Dominus zsoltár és a Concertino No. 4. Mindkettő to­vábbi színekkel árnyalja a zeneszerző portréját.

(Operettnyitányok) „Radioton” márkajelzéssel jelenik meg hanglemezeken a Magyar Rádió sorozata, amely si­keres rádiófelvételek változatait tartalmazza. Az egyik első darab a Népszerű operettnyitányok címet kapta, s az az érdekes benne, hogy kevésbé ismert operettek kez­déseit gyűjtötte csokorba. Az első oldalon négy Offenbach-nyitány, a másodikon Suppé, Millöcker és Heuberger egy-egy bevezetője hallható, alighanem olyan szer­kesztői megfon­tolásból, hogy bizonyítsák: az operett je­les alkotásai zenei igényességben, hangszerelésben a ko­moly zenével egy szinten állnak. Ez természetesen nem újdonság, de itt is tegyük hozzá: csak éppen más világ­kép szolgálatában. Ettől függetlenül ez az igényes válo­gatás még népművelői szerepet is betölthet – ha azokat, akik az „operett” meghatározás miatt vásárolják meg, nem éppen a zene igényessége riasztja el.

(A dzsungel könyve) Az év eleji szolid hanglemezkínálatban bizonyára sok gyerek és szülő fedezi fel örömmel Kipling kedvelt regényének adaptációját. A felvétel ré­gebbi, van talán két évtizedes is, ez azonban aligha fogja befolyásolni az ifjabb korosztályt. A kettős lemez nem kö­veti a cselekmény valamennyi szálát, inkább jellegzetes epizódokat jelenít meg belőle, de sikeresen érzékelteti a dzsungel népének életét és azt az erkölcsi értékrendet, amely a vadon törvényeit áthatja. A játék főbb szerepeit olyan színészek alakítják, mint Végvári Tamás, Fülöp Zsigmond. Gábor Miklós, Greguss Zoltán és Básti Lajos. A rendező: Csajági János.

(Üres palack blues) A „Radioton” sorozat egy másik lemezén Philadelphia Jerry Ricks, Olaszországban élő néger bluesénekes felvételeivel ismerkedhetünk meg Kiss Imre szerkesz­tésében. A muzsikus többször járt már Magyarországon, fellépett a debreceni dzsessznapokon is (sikerrel), s ezeknek az utaknak lenyomatait őrzik a rá­diótekercsek. Magyarországon is sokan ismerik és szere­ik a bluest, a négerek jellegzetes zenei megnyilatkozá­sát; ami azonban ezen a lemezen inkább csak mint szem­léltetőeszköz van jelen, nem pedig fájdalmas üzenet­ként. Ricks egy szál gitárral kíséri magát, s kétségtelen, hogy tudja, mi a blues, jól kezeli hangszerét is, de éneke meglehetősen szürke, kifejezéstelen, nem érinti meg a hallgatót érzelmileg; valahogyan épp a blues sikkad el belőle. Elég indok-e a lemezkiadáshoz, hogy valaki fekete bőrű, és több­ször járt Magyarországon? Bizo­nyára nem. Nyilván az is kell hozzá, hogy ne legyen valutáris vonzata. Így hát itt van nekünk a blues – forintért.

(Hajdú-bihari Napló, 1987)