A jazz garabonciása (Errol Garner)

 

Még jó, hogy vannak csodák a természetben. Ilyen volt Errol Garner (1921-1977), aki úgy te­remtette meg a maga különös, virtuóz zongorastílusát, hogy soha nem tanult meg kottát ol­vasni.

Thelonious Monkhoz hasonlóan magányos vándorként kóborolt a jazz országútján, nem csoda, hogy (az amatőröktől eltekintve) kevesen eredtek a nyomába. A fülével nem vol­tak gondok, máskülönben aligha esik a billentyűk bűvöletébe. Ő azonban Pittsburgh szülött­jeként tizenhét éves korától hivatásos muzsikusként kereste a kenyerét. 1944-ben New York-ba települt, s ezzel bebocsátást nyert a paradicsomba. Egy ideig Art Tatumot helyet­tesítette annak triójában (Tiny Grimes - gitár, Slam Stewart - bőgő), majd megalakította saját trióját, s ehhez a formációhoz élete végéig hű maradt. Sehová nem tartozott: a swinget meghaladta, a bebopba belekóstolt (játszott Charlie Parkerral is), de minden stílusból csak azt tartotta meg, ami egyéniségének megfelelt. Ha valakihez, akkor a nála 18 évvel idősebb, szintén pittsburghi születésű Earl Hines-hoz állt közel képlékeny időkezelésével és jobbkezes oktávtechnikájával.

Különös érzékkel találta meg az utat közönségéhez. Legünnepeltebb (élő) felvétele a Tengerparti koncert (Concert by the Sea, Columbia), amely 1955. szeptember 19-én a kali­forniai Carmelben készült összeszokott partnerei, Eddie Calhoun (bőgő) és Denzil Best (dob) társaságában. Komponált is (kotta nélkül!), legismertebb, legendásan titokzatos szerzeménye a jelképes Ködös (Misty) címet kapta.

Errol Garnerről ma kevés szó esik; nem divatos muzsikus. Nincs mögötte trend, irányzat, ami nagyobb keretbe foglalhatná életművét. Nem teremtett stílust, és nem is tagadott meg semmit. Önmagát adta. Ez a CD két, régóta nem kapható lemezének anyagát tartalmazza. Az Álomutca (Dreamstreet) felvételei 1959-ben készültek, de csak 1961-ben jelentek meg, a Világkoncert (One World Concert) számait az 1963-as Seattle-i világkiállításon rögzítették. Eredetileg mindkét felvételsorozatot Garner saját, Octave Records elnevezésű cége adta ki. Partnerei ugyanazok: Eddi Calhoun bőgős és Kelly Martin dobos. Stúdió és koncert, trióban: Garner kedvező megvilágításban.

A balkéz minden hangsúlyon szelíden nyomatékos tömbakkordjai, a swing ritmus­gitárjaira emlékeztető hangzásai – egyfelől; a jobb kéz késleltetett díszítései, témavariációi, oktávmenetei, harmonizációi, ellenpontjai, szellemes idézetei – másfelől. Garner balkeze híresen együttműködött a ritmusszekcióval, nagyujja gyakran a nagydobot idéző vehe­menciával ütött le basszushangokat, ám a teljes funkciót átengedte bőgősének. Mindeközben jobb keze látszólag szabadon csapongott a billentyűkön, hosszú dallamokat intonált, és lehellet finom eleganciával szólaltatta meg az örökzöldeket. Tört akkordokkal indított, improvizált bevezetései mindig izgalmasak, fantáziadúsak. Bonyolult harmóniáihoz képest a témák megjelenése sokszor csupán alapigazságnak tűnik – mígnem aztán a rögtönzések újból lehetővé teszik számára a kibontakozást.

Garner minden idegszálával élte a zenét, játék közben nyögött, hörgött, mormogott, mint oly sok zongorista előtte és utána. Bár sokat komponált, a tizenhét felvételből mindössze hármat jegyez szerzőként: az Álomutca (Dreamstreet), a Gothami mambo (Mambo Gotham) és a Ködös (Misty) címűeket. A többi: mindenki által játszott és ismert örökzöld. Titok, ha van, akkor az, hogy Garner a bevett darabokat egyéni technikával és hangzással szólaltatta meg. Hatalmas kontrasztokkal játszott: néha szinte belevasalta a billentyűket a klaviatúrába, máskor épp, hogy megérintette őket (ezzel őrületbe kergette a hangmérnököket). Triviális megoldásokkal – swing riffekkel – úgyanúgy élt, mint a bebop kiszámíthatatlan, egyujjas hangsúlyeltolásaival.

Ez azonban mind mellékes: a lényeg az egyéniség, ami átsüt minden kézmozdulatán. Erroll Garner a jazz garabonciása volt, ösztönös muzsikus, egyszeri és megismételhetetlen. A hetven perces archív kiadás bizonyítja: érdemes zongorázni. (Telarc)

Dreamstreet, One World Concert

Erroll garner – zongora, Eddie Calhoun – bőgő, Kelly Martin – dob

(Gramofon, 1996/3)