Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Művészet kilóra

 

Mint hírlik, az alkotóművészek kijárták a kormánynál, hogy visszaállítsa az 1950-1990 közötti dicstelen időszak kitüntetéseit, az érdemes és a kiváló művész címeket.

Feltehetőleg úgy érez­ték az alkotók, hogy a rendszerváltozás óta nem élveznek olyan társadalmi megbecsülést, ami­lyenben az un. szocialista kultúrpolitika részesítette őket. Csökken az állami támogatás mérté­ke, presztízsét veszíti a kultúra, szűkül a hazai felvevőpiac.

A művészeknek ebben igazuk van, 1996-ban nem 1966-ot írunk. Tudvalevő, hogy a kom­munista-szocialista korszakban a kultúra privilegizált helyzetét ideológiai szempontok alapoz­ták meg: a művészetek a szocialista kultúra erejét, fölényét voltak hivatva demonstrálni, és egyúttal a rendszer legitimációjához is nagymértékben hozzájárultak. Születtek is alkotások rőfre, kilóra nagy számban. Ha valaki átbogarássza könyvtára 1950-70 között gyűjtött szép­iro­dalmi kínálatát vagy a Képcsarnok akkoriban forgalmazott árukészletét, netán szemlére veszi a közterekre felállított szoborkompozíciókat, jó eredményre juthat. Az államilag támo­gatott és díjazott művészetipar imponáló mennyiségben termelte a nap ízlésének megfelelő, ámde az utókor értékrostáján kihulló alkotásokat. Az utóbbi két évtized liberalizációja ugyan mérsé­kel­te a művészetek ideologikus tartalmait, ám a magyar kultúrában mélyen gyökerező (sokszor nacionalistának bélyegzett) kevés eredeti művésszel szemben piedesztálra és a hivatalos elis­merés rangjára emelte a divatos nemzetközi irányzatok követőit, fenntartva a minőség­zavar és az értéktévesztés állapotát.

A rendszerváltozás tagadhatatlanul hátrányosan érintette az alkotóművészek többségét. Hirtelen kiderült, hogy szegény az eklézsia; a korábban szerény, de biztos megélhetést biz­tosító havi apanázs és az állami megrendelések számának radikális csökkenése a létbizony­talanság érzésével töltötte el az alkotókat. Mivel a magánszféra fejletlensége miatt szűkös az állami szerepvállalás mérséklődését ellensúlyozó hazai felvevőpiac, működésbe léptek a régi önvédelmi reflexek. A kultúra keresztes lovagjai ügyesen a kor nyelvezetéhez igazították a ko­rábbi ideológiát, és meggyőző traktátumokban szálltak síkra az állami támogatás fenntar­tásá­nak és a kultúra védelmének szükségessége mellett. Mindeközben szó nem esik arról, mert ugyan kinek állna érdekében, hogy vajon valóban létezik-e annyi alkotóművész Magyaror­szágon, mint ahányan igényt tartanak a megtisztelő címre.

A kultúrharc egyik küzdelme, íme, eredménnyel járt: újra kitüntetik az arra érdemesített művészeket. A restauráció eme újabb jele több, mint aggasztó. Nagy veszélyek rejlenek ab­ban, ha az állam, különösen a mindenkori kormányzat, ismét minősíteni kezdi az alkotókat. A művészet szuverén műfaj, régen rossz az, ha a hatalom, s nem a szakma értékítélete vagy ép­pen a piac dönti el, kik számíthatnak a jó vagy a még jobb művész titulusra. Az ellenérv – mi­szerint a javaslatokat a szakmai testületek teszik – azonnal semmisnek tekinthető, ha meg­is­merjük a játékszabályokat: a döntést a művelődési miniszter által létrehozott szakmai kura­tórium hozza, amelynek elnöke maga a miniszter. Gáláns gesztussal még azt is megteheti, hogy tartózkodik a szavazástól, elég, ha összeállítja a testületet. A kör bezárult, kíváncsian várjuk az augusztus 20-iki eredményhirdetést.

A művészetek társadalmi megbecsülését sehol nem az állam által osztogatott kitüntetések határozzák meg. Hanem az alkotások, az életművek. Az állam ne értékelje, hanem támogassa a művészeket: adjon nekik ösztöndíjakat, megrendeléseket, írjon ki pályázatokat, s azok elbí­rálását bízza a szakmákra. Hány új alkotással gyarapodhatna az ország például, ha az évente kiosztandó díjakat új alkotások pályázat útján elnyerhető kivitelezésére fordítaná az állam?

A művészek a jelek szerint ezt a csatát megnyerték. Csak nehogy ismét elveszítsék a háborút.

(Hajdú-bihari Nap, 1996)