Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Szórakoztató zene

 

„Mi vagyunk az igazi hús­vér muzsikusok, akik – mint valaha tanítók a falu­ban – a kultúra egy szele­tének közvetítői vagyunk a vendéglátóiparban. Igaz, en­nek a kultúrának a nívója nem feltétlenül magas, de íz­léses előadásunkkal, maga­tartásunkkal sokat emelhe­tünk rajta. Nem vitatható, hogy a magyar népesség döntő többsége számára mi vagyunk a művészet egyet­len elérhető és hozzáférhető képviselői, akiknek a hall­gatóságra tett befolyása bi­zonyára sokkal nagyobb, mint ahogy azt általában el­képzelik."

Az idézet lelőhelye az Or­szágos Szórakoztatózenei Központ időszaki lapjának legutóbbi száma, szerzője egy vendéglátó-ipari muzsi­kus, aki önvallomással fel­érő írásával arról beszél, hogy mit tesz szórakoztató zenésznek lenni. Azaz olyan foglalkozású embernek, aki „nem igazi dolgozó, de nem is igazi művész" a közönség szemében. Ez a megítélés jellemző a szórakoztató zene és a szórakoztató zenészek státusára. Nálunk, ahol igen éles a határvonal a tömeg­kultúra és az ún. „magas" vagy „elit" művészet között, a társadalmi nyilvánosság fórumain a szükséges­nél ke­vesebb szó esik a köztes ka­tegóriákról. Pedig az életmód változásaival megnőtt a szó­rakozás szerepe, és az is a kulturáltság fokmérője, hogy szórakoztatás tömegmére­tekben milyen színvonalon folyik. Nagy igazság van ab­ban a felismerésben, amit muzsikusunk is megfogal­maz; hogy tudniillik, magas művészet ide vagy oda, az emberek döntő többsége ki­zárólag vendéglátóhelyeken találkozik élő zenével. Ez ak­kor is tény, ha a magas kul­túra művelői nem vesznek róla tudomást. Ha pedig ezt továbbgondoljuk, könnyen beláthatjuk a vendéglátó­ipari zenélés létének jelentő­ségét.

A szórakoztatózenélés nagy öregje, az azóta elhunyt Kertész Kornél úgy emléke­zett vissza a háború előtti időkre, mint amelyek arany­kort hoztak a vendéglátó­ipari zenébe. A magas köve­telmények sokoldalú képzett­séget kívántak a zenészektől; nem véletlen, hogy so­kan közülük zeneakadémiát is végeztek. A szalonzeneka­rok repertoárja közkeletű daloktól az operairodalom népszerű betéteiig terjedt igen széles skálán, s az elő­kelő szállodákban igazi hang­szeres meste­rek játszottak a közönség kedvére. Sokuk te­hetségéből arra is futotta volna, hogy koncertező mű­vészekké vájjanak, de alka­tilag közelebb állt hozzájuk a kapcsolatteremtésnek ez a közvetle­nebb formája. Úgy is fölfoghatjuk, hogy apró­pénzre váltották képességei­ket, de talán helyesebb meg­közelítés, ha azt mondjuk, képzettségükkel, zenei mű­veltségükkel emelték a sza­lonzene­ka­rok nívóját.

Ehhez képest mi a helyzet ma? Tévútra vezet az össze­vetés, hiszen azóta megválto­zott a vendéglátás jellege, struktúrája. Kevesek kivált­ságából mindenki számára elérhető objektu­mokká vál­tak a vendéglátóhelyek, s a tömegesedés módosította a szórakoztató zenével szemben támasztott igényeket is. 1984 januárjában az országban 1724 zenés vendéglőben és presszóban 4300 muzsikus szolgáltatta a talpalávalót; számuk a nyári idényben közel ezerrel megemel­kedett. Nem kétséges, hogy a szóra­koztató zenélés színvonalát döntően a vendéglátás szín-vonala határozza meg: ami­lyen a mosdó, olyan a törül­köző. S mint ahogy a ven­déglátóhelyek skálája a fa­lusi kocsmától a Hilton Szál­lóig terjed, úgy vannak kü­lönbségek az alkalmi „ban­dák" és az elit szalonzeneka­rok tudása, felkészültsége között is. Az biztos: a mu­zsikusok közve­títésére és ok­tatására hivatott, idén 25 éves Országos Szórakoztató­zenei Központ egységes kö­vetelményrendszerrel igyek­szik fejleszteni a szórakoz­tató zene műsorpolitikáját, játékstílusát, a muzsikusok szakmai tudását és művészi ízlését.

Milyenek ezek a követel­mények? A már említett lap­ban egy másik zenész az alábbi minimális követelmé­nyeket szabja zongoristák­nak: Kétsoros kotta olvasása közepes fokon; számok har­monizálása, a szám stílusá­nak megfelelő akkordokkal; hangszerelés; vokálszerkesz-tés, magnóról számok leírá­sa; stílusos improvizálás, transzponálás, éneklés, mű­sorkísérés, egy nyelv isme­rete, a szalonzene és ma­gyarnóta-alaprepertoár is­merete (a vizsgán 200 dalé). Úgynevezett all round, azaz mindentudó zenésznek kell tehát lennie annak, aki éle­tét a vendéglátóiparral akar­ja eljegyezni. Nem feltétle­nül alkotó természetnek; ha­nem olyan reprodukálónak, aki zeneileg igényesen, ízlé­sesen képes alkalmazni a felhalmozott zenei elemeket, eszközöket.

Hogy az idén vizsgára je­lentkezett 6000 zenész közül hányan képesek megfelelni ezeknek a feltételeknek? So­kan és kevesen. Igazából az dönti el, hogy az adott ven­déglő tulajdonosa (pardon, vezetője) és közönsége mi­lyen követelményeket fogal­maz meg velük szemben. Ré­gen azért jártak tömegek a Duna Szálló bárjába – köz­tük Kovács Dénes, a Zene­akadémia rektora –, mert a Szabó-Beamter duó játszott pódiumán. Ma nem nagyon lehet arról hallani, hogy va­lamely muzsikus kedvéért tódulna a közönség mondjuk az Aranybika bárjába. Arc­talanná vált a vendéglátó­ipari zenélés, s ez összefüg­gésben van ennek a szóra­koztatóágnak felemás meg­ítélésével, redukálódott presz­tízsével, alacsony anyagi dí­jazásával.

Szemléleten, költségvetési kereteken kell változtatni ahhoz, hogy észrevehető ja­vulás következzék be a ven­déglátóipari zenészek hely­zetében, tevékenységük, meg­ítélésében. Mert az ember társaságra vágyik, s ha ki­mozdul otthonról, szíveseb­ben tölti idejét olyan helyen, ahol kulturált környezet, fi­nom, ízléses muzsika fogad­ja. Akkor gyomornedvei is erősebb működés­nek indul­nak. De ez nemcsak vendég­látóipari kérdés: a civili­záltságé is.

(Hajdú-bihari Napló, 1984)