Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Apály vagy dagály? (Kazincbarcikai országos amatőrszínházi találkozó)

 

Kétévenként Kazincbarci­kán rendezik meg a legjobb magyar amatőr színpadok or­szágos találkozóját; a borso­di iparváros az idén július 2-6. között adott otthont a tizennégy magyar és négy külföldi együttes bemutatói­nak.

A fesztiválról egyéb el­foglaltsága miatt hiányzott néhány jelentős társulat (Szkéné, Pinceszínház, Universitas), így a mezőnyről nem mondható el, hogy rep­rezentálta a hazai amatőr mozgalmat, hogy a találkozó­nak volt egyfajta elit jellege.

Szellemében a kazincbar­cikai fesztivál nem adott va­lami megnyerő képet a moz­galomról. A már említett elit jellegnek, a díjazásnak, a megmérettetés fontosságának a tudata olyan mesterséges és mesterkélt közeget terem­tett a résztvevők körében, ami ugyancsak távol áll az amatörizmus hétköznapjai­tól és vélt céljaitól.

Arról viszont egyértelmű jelzéseket kaptunk, hogy a legjobbnak ítélt amatőr szín­padok merre haladnak, mifé­le tartalmi, formai problé­mák fogalmazódnak meg műsoraikban, s milyen ered­ménnyel. A látottak alapján úgy tűnik, vége a vásári ko­médiák, az oratorikus játé­kok, a szatirikus közéleti da­rabok korának: az előadá­sok többsége általánosabb sí­kon szólt az emberi kapcso­latokról, a huszadik századi személyiség konfliktushelyze­teiről. A direktebb megfogal­mazást áttételesebb közlés­mód váltotta fel, az együtte­sek jó része a pszichologizálás iránt mutatott különle­ges hajlamot.

Alapanyagát tekintve hat csoport műsora kötődött köz­vetlenül a magyar történe­lemhez vagy a mai valóság­hoz, amiből arra lehet követ­keztetni, hogy az együttesek többségét jelenleg jobban iz­gatják elvont stiláris és for­mai kérdések, mint saját helyzetük, világuk, viszony­lataik megfogalmazásának kényszere.

Jellemzőek a kiindulópon­tok. Prózai és verses irodal­mi anyag adaptációjával je­lentkezett a  legtöbb csoport, így a budapesti Hurka szín­pad (Le Clezio: Terra Amata, a szegedi Medicus szín­pad (Brahimir Stepanovic: Fölbe némult száj), a tatabá­nyai Bányász színpad (Szilá­gyi István: Kő hull apadó kútba), a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola színjátszó stúdiója (José Triana: Gyil­kosok éjszakája), a budapesti Nyílt színház (Weöres Sándor: Psyché), a kazinc­barcikai egészségügyi szak­középiskola diákszínpada (Weöres Sándor: Csalóka Pé­ter). Klasszikus színművet mutatott be a debreceni szín­játszó stúdió (Csehov: Le­ánykérés), mai darabot tűzött műsorára a győri Theátrum (Péter Shaffer: Equus) és a KISZ Központi Mű­vész­együttes színpada (Wehner Tibor: Ki akar itt éjszakai portás lenni?). Történelmi életképet szerkesztett a hód­mezővásárhelyi gimnázium diákszínpada (Bethlen Gá­bor udva­rában), operát dol­gozott fel a budapesti Inter­mezzo együttes (Gluck: A rá­szedett kádi). Önálló művet min­össze három színpad mutatott be: a budapesti Ut­caszínház (Hegedűs Tibor: Műmama), a szegedi Egyetemi színpad (Árkosi Árpád: Nyilvántartás) és a debrece­ni Unió munkásszínpad (Tóth Dénes: Ro­diniána).

A témaválasztás, a bemu­tatott darab gondolatisága kétségtelenül jelzi egy cso­port tö­rek­véseit, de azt vég­ső soron a megvalósítás mi­nősége méri. A kazincbarci­kai előadások kifeje­zőeszkö­zei ugyan széles skálán mo­zogtak (a realista stílustól az abszurdoid játékmódig, a monodrámától a „totális színházig"), de meghökkentő­en újszerű megoldásokkal nem talál­koztunk. „Rendes" színpadon hat előadás játszó­dott, a többi tornatermet, pincét választott helyszíné­ül. Nem esztétikai kérdés, de nem is az áramszolgáltatás hiányosságaié, hogy majd­nem minden produkció sötét­ben kezdődött (néhány a vé­gére sem világosodott meg). Igen nagy szerepet szántak az együttesek a közönség be­vonásának, aktivizálásának; ez legjobban a Hurka szín­padnak sikerült: az előadás végén feltálalt teáért és zsí­ros kenyérért heves tüleke­dés folyt.

Egészében véve a fesztivál elmaradt a várakozástól: nem volt egyetlen hibátlan előadás, s igazi színházi pil­lanat is kevés akadt. Hol dramaturgiai döccenők, hol rendezői baklövések, hol di­lettáns alakítások zavarták a műélményt. Lehetetlen 14 előadást akár csak tőmonda­tokban is elemezni, de summázásként annyi megállapít­ható, hogy a kőszínházak po­zícióit egyelőre (sajnos) nem fenyegeti veszély az amatőrök részéről. Még az itteni j legjobb együttesek munká­jában is olyan alapvető szakmai fogyatékosságok for­dultak elő, amiket nem fed­het el a szándék és a vállalás nemes fénye, a befektetett munka verejtéke. S ez azért sajnálatos, mert a meghívott csoportok fele múltjában és jelenében is komoly értéke­ket képvisel.

Éppen ezért a legtöbb ta­nulsággal a délelőtti szakmai értékelések és viták szolgál­tak. Itt – kard ki kard – szókimondó véle­ménycsatározások folytak. Kiderült (?) például, hogy a mozgalom vezetésében sze­mélyi ellentétek bujkálnak, hogy az értékelésben-kiválasztódásban érdek-összefonódások érvényesülnek (amatörizmus?!), hogy ki-ki mennyire másként látja s közelíti meg a műkedvelő színjátszást. Világossá vált az is (legalábbis számomra), hogy ama­tőrizmusnak csak addig van értelme, ameddig a fő hangsúly az öntevékeny­ségen, a sze­mé­lyi­ségfejlesz­tésen, a közösségformálásban van, s nem a művészutánpót­lás-képzésen, a profizmus si­kereire kacsingató művészkedésen.

A kényszerűen rövidre fo­gott beszámoló végén szólni kell a debreceniek szereplé­séről. Már önmagában az is nagy elismerés, hogy a me­gyéből két csoport kapott meghívást, ráadásul az egyik díjjal térhetett haza. Mind­két együttes sikert aratott: az Unió mozgásfantáziája élénk vitákat váltott ki (kö­vethető irány-e vagy zsák­utca?), mindenesetre beszél­tek róla; a zsűri a színjátszó stúdió Csehov-előadását is bírálta, de a közönség fenn­tartás nélkül élvezte a ked­ves komédiázást.

Egyébként a fesztivál dí­jait az Utcaszínház és a Hur­ka színpad (6-6000 Ft), va­lamint a debreceni színjátszó stúdió és a nyíregyházi együttes (4-4000 Ft) kapták. Mellettük még a sze­gedi Me­dicus színpad, a Nyílt szín­ház, az Unió és a szegedi Egyetemi színpad érdemel külön említést.

(Hajdú-bihari Napló, 1980)