Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Haj, haj, haj... (Rock Színház: Hair)

 

1968, Amerika: Beatzene, hippik, virágok, szeretet, hasis, hosszú haj, szex, Vietnam. 1985, Európa: Űrfegyverkezés, diplomatatáska, Genf, cserearányromlás, infláció, protek­cionizmus, béke. 1985. december 15. debreceni városi sportcsarnok: a Rock Színház vendégszereplése a Hair című zenés pro­dukcióval.

Elhatároztam, hogy nem fogok nosztalgiázni. Nem idé­zem vissza saját ifjúkoromat, nem merengek el az idő múlásán, nem lelkesedek a hajdanvolt lelkesítő dalokon. Csak ülök, és tisztem szerint hűvös fejjel nézem azt, amit látok.

Persze, titkon mégis szerettem volna nosztalgiázni. Kóstolgatni az egykori tiltott gyü­mölcs levét, megízlelni a pacifista gondolataival, szabados fogalmazásával, meztelen­ség­kultuszával botrányt kavaró, forradalmian újat hozó musical különlegességeit, újra meg­mártózni az annak idején ránk is ható eszmék hullámai­ban.

De csak ültem a széken, és egy idő után azt vettem ész­re, hogy ásítozni kezdek.

Ez a produkció ugyanis nem rólam és nem hozzám szólt. Egy mítosszal szemben rótta le tiszteletét, egy mítoszt emelt olyan mitikus magaslatokba, ahová már nem lehet követni. Márpedig színházban nem mítoszok, hanem a va­lóság érdekli az embert: az ő hiteivel és tévhiteivel, éle­teivel és halálaival. Itt és most.

El tudom képzelni, hogy mit jelenthetett a Hair 1968-ban Amerikában. Akkoriban éppen nem vezetett arrafelé utam, de bele tudok gondolni, hogy mit fejezhetett ki a több ezres elő­adási szám, az évekig tartó sikersorozat. Ez a bemutató azonban aligha idéz más gondolatot az ember fejében, mint hogy bizony üzenetei fölött elszállt az idő. Nem véletlen, hogy angol cí­mével játsszák. Ugyan mit is mondana magyarul egy olyan cím, hogy: Haj? Ki beszél itt ma hosszú hajról, amikor az újhullámos fazon a sikk? Hol van az akkori szexuális szabadosság a lassan hozzánk is begyűrűző pornó fogásaitól? S az egyetemes pusztulás állandó fenyegetése közepette hol kell ma nekünk szembe­nézni a konkrét háború veszélyével?

Igen, érezzük, hogy ezek a dolgok ott, akkor életbe vá­góan fontosak lehettek. Ez az elő­adás arról szól – s nem többről –, hogy ott, akkor egy nemzedék számára milyen dolgok vol­tak fontosak. Ez pedig, fájdalom, ma már kicsit mosolyognivaló. Olyannyira, hogy a társulat tán maga sem hiszi igazán, ezért is teszi egy kupléval (!) idézőjelbe a „Let the Sunshine in" himnikus ódáját. Ettől függetlenül hasznos volt, hogy műsorra tűzték, s köszönet a Kölcsey Művelődési Központnak, hogy Debrecenbe is elhozta. Így legalább személyesen lehettünk tanúi egy mítosz eloszlá­sának.

Nem láttuk az eredeti előadást, így nem tudjuk megítél­ni, hogy a Sándor Pál rendezte magyar változat mennyi­ben oka a képrombolásnak. Annyit tapasztalhattunk, hogy gonggal jelzett jelenetváltásokból építkezik, ami egy idő után mechanikussá válik. A játszók nagy lelkesedéssel vet­tek részt az ének és tánc nehéz együttesét követelő mun­kában, s néhányan – mint Füsti Molnár Éva, Kaszás At­tila – egyéniséget is tudtak kölcsönözni a figuráknak. Csapatjátékuknak volt lendülete, de az az új színpadi mi­nőség nem jött létre, mint amivel a Hair 1968-ban lázba hozta a világot.

Így hát hazamentem, feltettem a lemezjátszóra a musi­cal eredeti korongját, hátradőltem a fotelben, s engedtem hozzám jönni a zenét. Különös: perceken belül ugyanazt a szorítást éreztem, mint ami erős, átütő élmény hatására tartja fogva az embert. Öt éve nem hallgattam a lemezt, s most újra fel kellett fedeznem, hogy nem csak 1968-ban volt élő, eleven...

(Hajdú-bihari Napló, 1985)