Túl hatalmas a gyászban, a szerelemben (People's Light and Theatre Company)
Tánc, zene, ügyesség, kulturális hagyományok, teljes színházi élmény
Először, a kérdés. Nem játékosan, nem spontán érdeklődéssel, nem is pártoló jóindulattal. Inkább kétkedő hitetlenkedéssel. Akhilleusz és kabuki? Kabuki és Akhilleusz?
Másodszor, a válasz. Mitológia – mitológia, ősgejzír – ősgejzír, eposz – eposz, forma – forma, a választás szabadsága – a szabadság választása. Nem a forrás, nem nyelv, hanem az előadás, a mű, amely létrejött.
Harmadszor, a premisszák. A társulat valahol Amerikában nem azért létezik, hogy olajfinomítót, autókereskedést, reklámügynökséget játsszon. Hanem színházat. Hősies vállalkozás egy olyan országban, ahol unciában mérik a sört, dollárban a jövedelmet. A People's Light and Theatre Company önálló szellemi műhelyként tizenhetedik éve hozza létre előadásait, köztük az Othello, a Macbeth, a III.Richard és most az Akhilleusz kabuki változatát. A társulatnak, mint írják, missziója van. Megpróbálnak egyesíteni és összefogni egy kulturálisan sokrétű társadalmat, hogy a körülöttük élők a színházból erőt meríthessenek hétköznapi küzdelmeikhez.
A csoportnak Magyarországról is van véleménye: két tulajdonságunkat, az aktív kortárs színházi életet és a hétköznapi életet átszövő régi kultúra létezését csodálatra méltónak tartják. Bizonyára ezt is méltányolta Göncz Árpád köztársasági elnök, amikor elvállalta a vendégjáték fővédnökségét. A debreceniét is.
Negyedszer, a kabuki. Van műsorfüzet, vannak definíciók. Tánc – zene – ügyesség. Nagyszabású díszletek, feltűnő arcfestés, pompás kosztümök. Totális színházi élmény. Vastagabb színházi szakkönyvek erről bővebben: epikus cselekmény, dekorativitás, stilizált dikció, festői hatás, báb- és árnyjáték stb. Van tehát leírás, meghatározás, értelmezés. Ami nincs: mindezek mögöttese, a kultúra élése. Annak az évszázadokon át csiszolódó, öröklődő jel- és kifejezésrendszernek a birtoklása, amely egy nép géniuszát – egyszerűbben karakterét – hagyományosan közvetíti. Amely a nép játékait más népek számára nem kuriózumként láttatja, hanem átélhetővé teszi.
A dolgokról való tudás nem azonos a dolgok létezésével.
Ötödször, az előadás. Stilizált kabuki, amely maga is a stilizáció művészete. Az epikus alapanyag görög, az átdolgozó, a rendező japán, a színjátszók amerikaiak. Kultúrák találkozása: kultúrák együttese. Távol Európától, távol a realizmustól. Az énekbeszéd, a hangsúlymegemelés, a bábmozgás, a narratív megjelenítés nem intellektuális fényűzés. Népszínház; az érthetőség kedvéért.
Hősök, istenek, küzdelmek. Emberek között, az embereken belül. Érzések, forrongások, kitörések. Gyengédség, kegyetlenség, vérszomj. Szenvedés. „Az élet célja a háború". „Az élet célja a küzdés maga". Aktuálban: Aki kardot ránt, kard által vész el. A háborúnak nincs vége, és nincs győztese. Hektor tetemét Akhilleusz tovább gyilkolja. Tekintetek délre.
Hatodszor, az istenek. Felismerik magukat a kabuki-Akhilleuszban? Tetszésükre való a játék, vagy fanyalogva kóstolgatják a kulturális turmixot? Egyáltalán, érzékelik-e, hogy mi történik a színpadon?
Hetedszer, az emberek. A húsvérek. Fönt és lent. Maszkban, mozogva – sminkben, ülve. Egymásra figyelve. Pontos és jelentéses minden gesztus. Látványosan, szó nélkül is beszédesen. Mégsem egzotikum; csak amennyiben az élet tényei azok. Hegyek omlanak össze, folyók kelnek ki medrükből. A végletek konfliktusa. „Túl hatalmas a gyászban, túl hatalmas a szerelemben, a gyűlöletben, a bátorságban".
Epika és dráma konok, emésztő küzdelme. És hozzá a zene, amely a végtelenig tágítja a látóhatárt.
Győztes? Háborúban nincsenek. Csak az igazság: az élet célja a háború maga.
(Hajdú-bihari Napló, 1991)