Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Egy igazi úr (Eugene O'Neill)

 

Eugene O'Neill Egy igazi úr című négyfelvonásos színművét mutatta be március 6-án a Csokonai Színház a Hungária Kamaraszínház­ban. A darab a szerző késői, érett korszakának a termé­ke; Debrecenben az Ameri­kai Elektra és az Utazás az éjszakában után először ke­rül színre.

A mű magyar címe (Vas István fordítása) ironikusabb az eredetinél (A Touch of the Poet = Akiben van va­lami a költőből). Központi alakja, aki köré a cselek­mény egésze szerveződik, egy paraszti származású, de megtollasodott ír korcsmáros úrrá nevelt utódja, aki az 1800-as évek elején Welling­ton herceg seregében tiszt­ként harcolt a franciák ellen, majd miután katonai kar­rierje kettétört, szerelemből egy pórlányt vett feleségül, s az esetleges társadalmi presztízsveszteségtől félve áttelepült a nagy lehetőségek Amerikájába, ahol a remélt szerencse elkerülte, s most egy félreeső fogadóban, az ottani társadalmi ranglétrán egyre lejjebb csúszva tengeti napjait feleségével és eladósorban levő lányával.

A szakadatlan munkát kö­vetelő, könyörtelen üzleti szellemű, puritán, hétköznapias gondolkodású Ameriká­ban, amely nem ismeri el az olyan értékeket, mint az ő ál­tala őrzött férfiasság, egyéni bátorság, hősiesség, gáláns magatartás, Cornelius Melody őrnagy nem találja a helyét. Ahogy a valóság egy­re kevésbé ad teret tulajdon­ságainak reális érvényesíté­sére, ő úgy ragaszkodik mind görcsösebben saját múltjá­nak rekvizitumaihoz, és me­nekül felépített álomvilágá­ba, amelyből saját jelentősá­gét felnagyítva, gőgös elkü­lönülésében egyként megve­téssel illeti ír bevándorló társait és az amerikai mí­tosz bűvöletébe esett jenki üzletembereket. Szerepjátszásának áldozatul veti családját is, akiket a végsőkig kihasznál.

Ebből az álomvilágból csak akkor ébred fel, amikor konkrét összeütközésbe ke­rül a kül­világgal, lánya sze­relmesének jenki családjá­val. Ekkor rádöbben szerepe tartha­tatlanságára; álmai szimbólumának – nemes kancájának – elpusztításá­val megöli magában az „iga­zi urat", és beletörődik abba, hogy egy legyen bevándorló honfitársai között.

O'Neill műve keserű tra­gikomédia, amely bonyolult lélektani és társadalmi fo­lyamatok ütközőpontjába ál­lítja hősei sorsát. A darab végén a tragikus szálak erő­södnek fel, hiszen Melody hamis tudatának – ami ne­vetségessé válásának oka is – feladásával visszatér a rea­litásokhoz, de korábbi vi­lágának elvetésével az ab­ban megnyilvánuló értékekről is végé­rvényesen le kell mondania. Erre igazán csak lánya, Sara döbben rá. Az ő alakjában fogal­ma­zódik meg legtisztábban az író szemlé­letmódjának összetettsége: nem fogadhatja el Me­lody illuzórikus, a valóságtól el­rugaszkodott életvitelét, de azt is látja, hogy az a való­ság, amellyel fel kell váltani az álmokat, sivár, minden költőiséget nélkülöző, kímé­letlenül racionális.

A komikus és tragikus mozzanatok együttes felmu­tatásának képessége a szerző erénye, s ez teszi igazán hu­szadik századivá, modernné, ma is izgalmassá O'Neill darabját. Művében egyfelől kifejezi az értékvesztés miat­ti fájdalmát, de felmutatja a század viszonyainak fő sajá­tosságát: az abszolút értékek egyértelműsége helyett azok módosulását és viszonyla­gosságát.

Melody alakjában végig képes láttatni jellemének kettősségét (környezetének szinte minden tagja átlát úr­hatnám hetvenkedésén, ugyanakkor kárhoztatott pózolásának legfőbb ellenzője, saját lánya is ámulva hajol meg – ha csak pillanatokra is – apja egyéniségének nagyságot sugalló felvillanásai előtt). Sőt, a darab csúcspontján – Melody és a Harfordok összecsapásában – azt is képes érzékeltetni, hogy a szépre, nemességre, elismerésre áhítozó főhős gyengeségeiről mindjárt le­hull a lepel, mihelyt vélt erejét próbára tevő helyzet­ben méri össze a világgal. A színműben azonban nem­csak Melody jó és rossz tu­lajdonságainak szétválaszt­hatatlansága bizonyosodik be, hanem arra is fény derül, hogy értékes képességei azért vesztik hitelüket, mert a va­lóság szorításában torzulnak irreálisakká. Ugyanez az összetett látásmód jellemzi O'Neillt a Melodyval ütköző amerikai társadalom megíté­lésében.

Az elmondottak ismereté­ben örvendetes, hogy a Cso­konai Színház Rencz Antal ren­dezésében műsorára tűzte O'Neill művét. Mindjárt látni kell azonban, hogy Rencz Antal másképpen ér­telmezi a darabot. Jóllehet indokoltan sűríti két részbe a négy felvonást, és rövidíti le a színművet, a befejezés megváltoztatásával azonban már lényegesen módosítja az eredeti mondandót: szemé­ben Melody tragikus hős, aki a rideg társadalommal ví­vott küz­delmében bukásá­val szinte felmagasztosul. Ebben a koncepcióban Me­lody jellemének eltor­zult ol­dala nem kap elég hang­súlyt, s az őrnagy kezdettől fogva inkább rokonszenves, jobb sorsra érdemes figura­ként áll előttünk. Nevetséges vonásainak elhalványításával mintha iga­zolódna sze­repjátszása, így viszont ará­nyát és mozgatórugóit veszti a darabon belüli viszony­lat­rendszer a főhős és a többi szereplő között.

A színpadkép hármas ta­golása (szemben az eredeti két szinttel) is a rendezői felfogást testesíti meg. A művészi tér ilyen szervezése arra enged következtetni, mintha a darabban három különböző értékszint lenne jelen: a felső Melody álom­világának kiteljesedését, a kö­zépső mindennapos családi életterét, az alsó kocsma­bűze és durvasága a negatív világot jelképezi. Álmából felébredve eszerint Melody nem a valóság talajára érke­zik vissza, hanem a társada­lom legalsó fokára süllyed. Ebben a megjelenítésben hiányzik a kijózanodásnak az a mozzanata, hogy vereségé­vel egyúttal megszabadul illuzórikus elszigeteltségé­ből, s a – mégoly kiábrán­dító, de valós – életbe tér vissza, egy közösség részévé válik.

Melody kijózanodásának tragikus bukássá emelésével Rencz Antal áthangszerelte – és leegyszerűsítette – egyén és társadalom O'Neill által összetettebbnek látta­tott köl­csön­viszonyát. A súlypontok áthelyezése így a dialektikusabb – és ezzel érvényesebb – függés rend­szer bemutatásának lehetősé­gétől fosztotta meg az elő­adást, valódi tragikus hős nélküli tragédiává formálva át a tragikomédiát. A darab azonban nem véletlenül fe­jeződik be anya és lánya kettősével. Talán, ha a tör­tető, az egyéniséget kizsige­relő társadalom igazi ter­mé­szetrajzának bemutatá­sához nem Melody anakro­nisztikus álomvilágának fel­nagyítását, hanem a szerzői sugallat szerint a nőalakok­ban rejlő pozitív értékek fel­mutatását vélte volna alkal­masabbnak a rendező, ár­nyaltabb üzeneteket közve­títhetett volna az előadással. Melody megmásíthatatlan sorsának nosztalgikus, de kö­nyörtelen ábrázolásán túl­lépve ugyanis O'Neill női szereplőiben – Nóra meg­tartó szeretetében, s különö­sen Sara reálisabb, az önámításokat elvető, a valóság tényét tudomásul vevő bol­dogságkeresésében – rejti el a humánus emberi kapcsola­tok lehetőségének azokat a csíráit, amelyek a torz, elgépiesedő társadalmi mecha­nizmussal szemben a remény és az emberre szabott értékek teremtésének zálogaként foghatók fel.

Ha az elmondottakból még nem, az előadásból kiderül, hogy az Egy igazi úr pszi­chi­kailag és fizikailag egyaránt rendkívüli megterhelést ró a főbb szerepeket alakító szí­nészekre. Rencz Antal érdeme, hogy az első perctől az utolsóig sikerült ráhangolni színészeit sze­repeikre; az el­mélyült koncentráció és az odaadó játék eredményezi, hegy végül is – s ez nincs ellentmondásban az értel­mezéssel – az átlagosat fe­lülmúló intenzitású színházi produkció született.

A rendezői felfogás termé­szetesen alapvetően megha­tározza a színészvezetést. Ebből következően Melody szerepében Sárosdy Rezsőnek az első részben nincs alkal­ma arra, hogy jellemének két arcát, illetve a két arc váltakozásainak villódzá­sait bravúros színészi játék­kal érzékeltesse. Nemcsak színészileg lett volna hatá­sosabb, ha az őrnagy öntetszelgő pózait váltanák fel az időnként valóságos helyzeté­re eszmélő fogadós keserű magába roskadásai, hanem a néha pojácaságig fajuló sze­repjátszás erőteljesebb be­mutatásával mélyebb össze­függéseket villanthatna fel a második rész nagy kijózanodási jelenetében. Ha még „igazibb" urat formálna ál­maiban, akkor nem kellene olyan harsányan kontúros, gazsuláló, „igazi" parasztot alakítania az ébredésben.

Összetettségében, súlyá­ban a főszereppel vetekedő feladatot kapott Sara sze­mélyében Bánfalvi Ágnes. Minden igyekezete ellenére nem az ő hibája, hogy a sze­rep alkatilag – s ez nem csupán megjelenés kérdése – nem teljesen megfelelő számára. Így adós marad Sa­ra jellemének „paraszti", életerős, apja hazugságai el­len, saját boldogságáért elszántan harcoló vonásainak érzékeltetésével. Alakítása hitelesebb a második részben, amikor feloldódást, megnyugvást talál az elha­talmasodó szerelemben. Kár, hogy ekkor a rendezői instrukció – a szerelmi je­lenet betoldásával – meg­fosztja attól a lehetőségtől, hogy pusztán színészi eszkö­zökkel mutassa be a meg­szerzett boldogság felemelő hatását.

A két fejlődő, nagy figurá­nál egyneműbb Nora alakja. A szelíd, de rendíthetetlen, szerel­mét robotban és meg­aláztatásokban is önzetlen áradással őrző asszonyt – rövid „lázadó" jele­netét ki­véve – érzékletesen állítja elénk Tikos Sári, akire pon­tosan illik szerepleírása.

Hasonlóan egyértelmű, jó színészi teljesítményt mutat Kóti Árpád Cregan káplárja. Különösen a verekedési je­lenetet képes bravúros plaszticitással megjeleníteni.

Egyjelenetes, de dramaturgiailag fontos funkciót tölte­ne be a darabban Gadsby ügyvéd és Harfordné asszony, hiszen ők képviselik a másik világot, amellyel Me­lody és családja össze­veti erejét. Az előadásban azon­ban csak a szöveg jelentés­tartalmából, s nem a színészi játék­ból értesülünk a két fi­gura jelentőségéről. Pagonyi Nándor jogtanácsos súlyta­lan, már-már magatehetet­len, pedig megjelenésében képviselnie kellene a Har­fordok magabiztos hatalom­tudatát. Csáky Magda eseté­ben csak a külső máz vall kifinomult felsőbbrendű­ségére a fogadó lakóival szemben. Hiába várjuk an­nak jelzését, hogy Melody őrnagy gáláns gesztusai mö­gött felsejlő igazi úri visel­kedése még őt is elbűvöli, s különc fenségességének biz­tos magasából majdnem ki­zökkenti. Szerepeinek meg­felelt Kiss László, Farkas Tamás, Seress József és Por­csin László.

A díszleteket Körössi Jó­zsef, a jelmezeket Kállai Ju­dit tervezte, stílszerűen.

(Hajdú-bihari Napló, 1979)