Hibaüzenet

  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_display has a deprecated constructor include_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/includes/bootstrap.inc 3478 sor).
  • Deprecated function: Methods with the same name as their class will not be constructors in a future version of PHP; views_many_to_one_helper has a deprecated constructor require_once() függvényben (/home/turi.gabor/public_html/sites/all/modules/ctools/ctools.module 127 sor).

Férfi és nő (Csokonai-kabaré)

 

Egyszer szabad legyen az embernek vállaltan is szub­jektívnek lennie. Szabad le­gyen követ­kezményekre nem gondolva elmondania azt, hogy elege van a nosztalgiá­ból. Hogy unja, sőt utálja azt a kurzust, amely letűnt idők negédes emlékeinek feleleve­nítésével igyekszik üzletileg is szilárd kapaszkodókat ta­lálni a jelenben.

Sza­bad legyen teljes meggyőző­désből elhatárolnia magát attól a gemütlich, sanda ero­tikától fülledt világtól, amely a századelő pol­gári életstíljét csempészi fokoza­tosan vissza napjaink szel­lemi horizontjára. Attól az egyre erőszakosabban hangot követelő pozíciószerzési tö­rekvéstől, amely a pesti aszfalton fogant kabarét, kuplét, villámtréfát, sarki viccet kanonizált nemzeti értékeink közé igyekszik emelni.

Nem azért vállalja az em­ber a tiltakozásnak ezt a mellvért nélküli formáját, mert az eszté­tika fennkölt elefántcsonttornyai között így akarja védeni a magas kultúra hadállásait. Hanem azért, mert e búfelejtésre, kritikátlan emlékezésre, ön­feledt andalgásra ingerlő nosztalgiázás önmagát egye­dül üdvözítőnek láttató kívá­nalmában a mindenkori je­len tudatos megélésének igé­nyét, az értelmes és értel­men alapuló emberi élet kö­vetkezetes vállalását véli ve­szélyez­tet­ve látni. Védekező reflexei természetesen nem a szorongást oldó nevetés, a biztonságérzetet erősítő hu­mor ellen lépnek működés­be, hiszen nagyon jól tudja, hogy humorérzék nélkül az ember az igazi tragikum át­élésére sem képes. A humor ugyanúgy az élet része, mint a nap me­lege vagy a kutyák éji dala. De ha a nosztalgiá­zás, a kabaré elárasztja a kommunikáció csator­náit, ha szerepét kizárólagosként akarja tételezni, akkor már megbillennek az arányok, és az élet egészséges sokszínű­ségét, egyes árnyalatok ural­ma torzítja el. Hivatását té­vesztve pedig öncélúvá, azaz pótcselekvéssé válik a hu­mor: a menekülés, a kikap­csolódás, a „szó­ra­kozás" léhán tobzódó vágyát emeli piedesztálra. S ehhez igazo­lást mindig megbízhatóan szállít a szaporán csattanó tenyerek tapsvihara.

Hogy mi köze van ennek az eszmefuttatásnak a Cso­konai Színház produkciója­ként a Hungária Kamara­színházban közönség elé ke­rülő kabaréműsorhoz? Csak annyi, hogy el­árul­ja: a kriti­kus ilyen előítéletekkel nézte végig a kétszereplős elő­adást. S ezt azért merészeli nyilvánosan is elismerni, mert a látottak arról győz­ték meg: ebben az esetben sem a műfaj mennyisége, ha­nem minősége szabja meg érvényességének körét. Kul­turáltan, ízlésesen tá­lal­va egy kifejezetten kabarékra és kuplékra épített est is le­het kellemes, színvonalasan szóra­koztató – anélkül, hogy halmazát túlméretezettnek, tolakodónak éreznénk. Igaz, ehhez olyan szerzőtársakat kell segítségül hívni, mint Karinthy Frigyes, Heltai Je­nő, Gábor Andor; s olyan sokoldalú színészekkel kell eljátszatni, mint Kállay Bori és O. Szabó István.

Amúgy meglehetősen fur­csa ez a produkció. Színház­nak nem tekinthetjük, mert magán­szá­mok, illetve duet­tek sorozatából áll össze, s a műsorterv sem igen számol vele. Szerkesz­tőjének, rende­zőjének, díszlet- és jelmez­tervezőjének nevét sem említette a bemutatóra hívó szórólap; így hát minden észrevétel az előadókat illeti szükségképpen. A két szerep­lő pedig szemmel láthatóan jól érezte magát ebben a színpadi közegben, ami fel­tétele annak, hogy játékuk láttán a nézőkben is hasonló érzések alakuljanak ki. A téma a férfi és a nő örökké aktuális kapcsolata köré szö­vődött, annak megfelelően, ahogyan erről a két világ­háború között bizonyos kö­rökben gondolkoztak. Ennél többet nem is igen lehet róla elmondani, ha csak azt nem, hogy szívesen láttunk volna olyan epizódokat is, amely­ben a felek nem feltétlenül pi­po­gya. denunciálandó vagy rigolyákba béklyózott társak­nak tekintik egymást, hanem egyenjogú, becsülendő, sőt talán szeretetre méltó part­nereknek. Ha már házasok. Vagy ez már kívül esik a ka­baré érdekszféráján?

Egy-két jelenetet (például a Piroska és a farkas-válto­zatot) mindenesetre hosszú­nak, ér­dek­telennek találtunk, s a nem létező szerkesztő­ rendező a magánszámokat több duettel, páros jelenet­tel dúsíthatta volna. Igaz, ezek már próbaigényesebb feladatok. Ezzel együtt mindkét színész remekül karikírozott a frappáns epizó­dokban. Ó. Szabó István könnyedén, magától értetődő természetességgel mozgott a jelzéses díszletek között. Van charme-ja, atmoszférát tud maga körül teremteni, s rá­adásul az értelmét sem kapcsolja ki a kabaré kedvéért. Azt viszont tudnia kell, hogy modorossá válik, ha egymás után több figurát formáz szűk­homlokúnak, szerény agyállományúnak. Kállay Boriról közhely már leírni, hogy elemé­ben érzi magát ebben a közegben. De így igaz. Azt is észre kell azon­ban venni, hogy ő most már több, mint a zenés műfajok reprezentáns debreceni kép­viselője. Színészi eszközei is gaz­dagodtak az évek során, amit ezúttal a prózai jelene­tekben nyugtázhattunk elis­meréssel. A barátnő-vita kettős szerepének megoldása kifejezetten bravúros volt.

Végül említést kell ten­nünk az est hangulatát élén­kítő Pazar István zongorista közremű­kö­déséről. Értő játé­kának is köszönhető, hogy nem hiányoltuk a zenekari kíséretet, és elfo­gadtuk a műsort annak, ami: kamara kabaréestnek.

(Hajdú-bihari Napló, 1985)