Fészek

 

Megnyílt a Fészek Klub Debrecenben: a Csokonai Színház felújított, kibővített klubjának ün­nepélyes avatá­sán az igazgató bejelentette, hogy a terem ajtaját kitárják a társművészetek városban élő képviselői előtt, körükbe hívják a festőket, fotósokat, írókat, zenészeket, kritikuso­kat stb.

Nem lehet eléggé méltá­nyolni ezt a gesztust. Miként Debrecen művészéletét sem lehet eléggé árnyalt szavak­kal jellemezni.

Olyan ugyanis nincs.

Művészek még csak akad­nak: vannak írók, festők, fo­tósok stb. De a művészéletet hiába keressük Debrecen­ben. Elhalt, mint Hortobá­gyon a furulyaszó.

Kezdeményezések persze történtek. Volt Debreceni Kör, vannak művészeti szö­vetségek. Ezek a kezdemé­nyezések vagy elbürokratizálódtak, vagy kocsmajelleget öltöttek. Az Aczél-korszak szociál-liberális gyakorlata nem kedvezett a spontán tö­mörüléseknek, a művészi műhelyek kialakulásának. Összejárni, társalogni, művészeti és esztétikai kér­désekről humánus körülmé­nyek között eszmét cserélni? Ismerkedni, vitázni, netán játszani? Művészeknek mű­vészekkel randevúzni?

Nem erről szólt itt az élet az utóbbi évtizedekben. Sze­mélyes érdekek, egzisztenci­ális szempontok, kicsinyes megfontolások szabdalták szét a „művészvilágot", a ri­válisok egy kanál vízben megfojtották volna egymást.

Addig, amíg teljesen fel nem számolódik a paternalis­ta kulturális irányítási mód­szer, amíg a hatalmi ráolva­sás helyett nem a valós ké­pességek és teljesítmények formálják a művészvilág bel­ső értékrendjét és viszonyait, aligha lehet arra számítani, hogy a régi, legendás művészélet újra feltámadjon Debrecenben.

A Csokonai Színház gesz­tusa ettől függetlenül üdvöz­lendő: a váltás, a nyitás szán­déka nyilvánul meg benne. Az első lépés megtétetett: Fé­szek már van Debrecen­ben.

(ÚTON, 1989)