Nyár, jazz, improvizáció a Kárpát-medencében

 

Az évszak a zenei táborok ideje. A mind népszerűbb továbbképzési lehetőségekből a jazz iránt érdeklődők sem maradnak ki. A Magyar Jazzszövetség az idén hat kurzus hallgatóinak részvételét támogatta pályázati kiírásában.

Szombathely és Sepsiszentgyörgy – a Kárpát-medence két végpontja. A nyugati határszélen huszadszor rendezték meg a Lamantin jazzfesztvált és az ahhoz kapcsolódó tizenhetedik improvizációs tábort; az onnan több, mint 900 kilométerre fekvő erdélyi város tizenharmadik alkalommal fogadta a jazz- és improvizációs tábor résztvevőit. A távolság ellenére szoros szakmai kapcsolat fűzi össze a két kurzust: mindkettő művészeti vezetője Márkus Tibor zongoraművész, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára.

A jazzt tanuló vagy azt kedvtelésből művelő, többnyire fiatal résztvevők további lehetőségek közül, így a nagymarosi Adyton Szabad Zene Műhely és Alkotó Együttlét, a Budai Világzenei és Improvizációs Tábor, a balatonboglári Big Band és Jazztábor, a Bodajki Jazztábor és a nagykőrösi DobMánia Tábor kínálatából is választhattak. A programok sok hasonló vonást mutattak – egyéni és csoportos hangszeres oktatás, jazzelmélet, jazztörténet, zenekari gyakorlat, hallgatói és tanári koncertek, kötetlen zenélések –, amelyek a táborok nevében jelzett profil szerint kaptak egyéni arculatot.

A rangidős szombathelyi kurzus a város kiemelkedő nyári rendezvénye, amely jó érzékkel kapcsolja össze a nemzetközi erőket felvonultató, szélesebb érdeklődésre számot tartó jazzfesztivált a táborral. Utóbbiak nemcsak az oktatóprogramként is értelmezhető esti koncertek törzsközönségét alkotják, hanem kiválasztott formációik révén fellépési lehetőséghez is jutnak a „nagyok” előtt. Hét közben pedig a hazai jazzélet avatott előadói-oktatói irányításával gyarapíthatják ismereteiket, fejleszthetik improvizációs készségüket.

A MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a Kónya Ádám Művelődési Ház által szervezett sepsiszentgyörgyi tábor úttörő ismeretterjesztő és képző szerepet tölt be Székelyföld kulturális életében. Jazzfesztiválokat, ha nem nagy számban is, de rendeznek Romániában; jazztáborok azonban nincsenek. Az egyhetes kurzusra jelentkezők többségét kezdetben nyitott, de másfajta előadásmódon nevelkedett népzenészek alkották, idővel azonban egyre nagyobb számban jelentkeztek az improvizatív játékmód iránt érdeklődő hangszeresek. Az ideit tábor 42 részvevőjét a magyar jazz jeles előadói és oktatói vezették be a jazz nyelvezetébe és előadási gyakorlatába.  

A nyári táborok sorában különleges helyet foglal el az Adyton, amely a Nagymaroson élt, Kossuth-díjas Szabados György zongoraművész-zeneszerző szellemében ötödik alkalommal jött létre a Dunakanyarban. Az egykori muzsikustársak és tisztelők által Grencsó István művészeti irányításával szervezett, műhelynek és együttlétnek nevezett összejövetel résztvevői a Sigil galéria belső termeiben és hangulatos udvarában szabadzenei gyakorlatokon, szellemet gazdagító, a társművészeteket is magába foglaló előadásokon, beszélgetéseken, esti közös fellépéseken vettek részt.

Ez is a lehetőségek egyike, ami újabb színekkel gazdagítja a nyári jazztáborok bővülő kínálatát.

Lewis Jordan amerikai szaxofonos, költő, az Adyton előadója

 

Mezei Szilárd és Benkó Róbert a Szabados-ház udvarában

 

Ritka páros: Grencsó István és Dresch Mihály

 

Tábori zene a Sigil kávéház kertjében