Kabaré- és sanzonest

Mondhatnánk, hogy nem fogadjuk el azt a színházi programot, amely kizárólag a szórakoz­tatásra törekszik, különösen, ha ezt letűnt idők kabaréirodalmának „műveivel" teszi. Mond­hatnánk, de ez mit sem változtatna azon a tényen, hogy a Csokonai Színház évad végi, utolsó, bemutatójául kabaré- és sanzonestet választott.

Mondhatnánk továbbá, hogy kérem, mindehhez nekünk semmi közünk – de ekkor a felelősség elhárítására oly gyakran alkalmazott többes szám első személyű fogalmazás még inkább érvényét vesztené, mivel a színházat szép számmal megtöltő közönség előtt sikert aratott az összeállítás. Igyekeznénk magunkat megóvni attól a ballépéstől is, hogy egy kizárólag szórakoztatásra szánt produkciót komolyan vegyünk, de – némileg ismerve a várható reakciókat – attól tartunk, ezzel még súlyosabb hibát követnénk el. Szívünk szerint azt is kijelentenénk, hogy méltatlannak tartjuk a vállalkozást, mert egy száműzni vágyott közönségigény tudatos kielégítését célozta meg – ám erre sem vállalkozhatunk, mert félő, akadnának olyanok, akik azt hinnék, hogy az osztályharc síkjára tereltük a kérdést. Egyszóval, nagy dilemmában vagyunk, hogy mi jót s rosszat írjunk most, ami az előadást létrehozó színház és az eredményt kedvelő közönség, no meg az esetleg másképpen vélekedő, úgymond a kákán is csomót kereső kevesek ízlését is kielégítené.

Így hát, némileg igazodva a stílushoz, azt a kézenfekvő kabaréfordulatot hívjuk segítségül, miszerint: van egy jó és egy rossz hírünk.

Rossz hír az, hogy az évszakhoz képest kifejezetten hűvös, csapadékos ősz várható. Azon túl, hogy ez a mezőgazdaság számára sem kedvező fejlemény, a Csokonai Színház terveit is kellemetlenül érinti, mivel ezt a kabaré- és sanzonestet – legalábbis a rendező nyilatkozata szerint – a fülledt nyári meleget kikapcsoló szórakozásnak szánták, s az egyetlen szezonvégi előadás után ősszel ismét műsorra tűzik. Az est tudniillik nem áll másból, mint egy keretként funkcionáló budai kerthelyiségben felhangzó humoros magán- (és kettes) számokból, szomorú és víg (pajzán) dalokból (melyeket a kuplé megjelölés helyett feltehetőleg csak apró figyel­metlenségből tituláltak sanzonoknak). Mindeközben egyesek bejönnek – a század első felében vagyunk –, mások kimennek, megint mások hosszabb ideig bent vagy kint tartózkodnak, tehát minden erőfeszítés megtörténik arra, hogy a nosztalgia vagy efféle vágyak hullámain a „boldog békeidőkbe" visszaevezzünk.

Aki tájékozatlanságában valamely gondolatot, netán korképet keresne e kellemes „társa­sági szilvupléban", az jobban teszi, ha beiratkozik egy szakosító tanfolyamra, mert bajok van­nak a szemléletével. Aki pedig allergiás a költöző madarakról és megfakult esküvői fényké­pekről elmélkedő „lírai" dalokra – amiket az operaénekesek aggasztóan komolyan énekelnek –, az jobb, ha biztonsági övvel felszerelve ül be kijelölt székébe, nehogy idő előtt kísértést érez­zen a távozásra.

Ezzel szemben jó hír az, hogy a Csokonai, Színház évadzárásként bemutatott ugyan egy Kabaré- és sanzonest című műsort, de ezt ízléssel, mértéktartással, néhány szellemes ötlettel és jókedvű színészi játékkal majdnem sikerült elviselhetővé tennie azok számára is, akiknek amúgy valamilyen oknál fogva fájna a bemutatott világ hamis, talmi csillogása és életre keltése. A közönség korosabb része a régi tréfák és slágerek révén visszaszállhat ifjúsága feledhetetlen éveibe, a fiatalok meg képet kaphatnak arról, min szórakoztak egykoron nagyapáik és nagy­mamáik – már akinek van budapesti rokona, és már aki szórakozott. És szinte egyformán vehetnek részt a mulatságban egykori és mai fiatalok; mert bizony annyi munka és fáradozás után kell egy kis szórakozás, kikapcsolódás; jobb is, ha kikapcsolunk, örülhetünk tehát, hogy e fontos bemutató részesei lehettünk, mert amit látunk – különösen az össznépi, magyaros befejezés –, hűségesen kifejezi korunk emberének legbelső érzéseit, vágyait, gondolatait

És végül egy előre nem jelzett (mindkét ízlést egyformán bosszantó) tárgyilagos hír: a kabaré- és sanzonest anyagát Balogh Gábor, Szegi László, Pazár István válogatta, a műsort Balogh Gábor rendezte, zongorán kísért Pazar István, Közreműködött Kállay Bori, Böröndi Tamás, Szathmári György, Zsolnay András, Rosta Sándor, Vándor Éva, Barbinek Péter, Tikos Sári, O. Szabó István, Czakó Mária, Bárány Pál László. Nagy István, Hegyes Gabi, Tas Ildikó, Szántó Éva.

(Hajdú-bihari Napló, 1981)