Színház

A vajszínű drapériákkal keretezett színpadon íróasz­tal, szekrények, ülő-alkalma­tosságok; a háttérben néhány stilizált fa és kijárat. Hirtelen felcsendül Kodály Psal­mus Hungaricusa, a fák fö­lött öreg, fáradt parasztasszonyok képe vetül a drapé­riára. Fehér köpenyes orvos jön be; középen megáll, né­hány percig komoran szem­benéz velünk, majd a sötét­ben balra kimegy.

Évadját befejezve, június 26-27-én szomszédolni in­dult a Csokonai Színház. Szomszédolni hetven kilomé­terre – Romániába, Nagyvá­radra. Régi szokás ugyanis, hogy a két város tár­sulata rendszeresen vendégszerepel egymás otthonában. A debre­ceniek most Szabó Magda Ré­gimódi történet című darab­ját vitték magukkal mutató­ba.

Volt királyi követ, bolgár paraszt, gróf, garabonciás, ta­nár, hivatalnok – s most angol katonatiszt és második férj egy háborús „özvegy” oldalán.

(Forrás: Internet)

A név aligha ismerős a Csokonai Színház közönsé­ge előtt. Furcsa dolog ez: a színházakban minden a szí­nészek és a rendezők körül forog, s a nagyüzem – mert egy társulat végül is az – többi tagja észrevét­lenül veszi ki részét a pro­dukciókból.

A Csokonai Színház elő­adásainak egy-egy mozza­natára visszapillantó új so­rozatunk felcímét mindjárt a kezdéskor nyugodtan vállalhatjuk: az évad első pre­mierjén valóban hosszan tartó vastapssal jutalmaz­ta a közönség Pelle Erzsé­bet bravúros áriáját.

(Forrás: Csokonai Színház)

Lopakodva, köpenye alatt fegyvert rejtegetve jön be a színre. Már tudunk róla. Megbízatása van, a fehér álarcost kell megcéloznia.

(Forrás: Csokonai Színház)

Tisztelt Művésznő!

Bizonyára meglepi, hogy múltkori kérdésére így utó­lag, a nyilvánosság előtt kí­sérlek meg válaszolni. Rá­adásul egy „hivatalos" szín­házkritika keretében – de beszélgeté­sünk azóta sem hagy nyugod­ni.

Nem tagadhatom: amióta – jó évtizede – intenzíven foglalkozom a színházzal, ennyire még sohasem volt közömbös számomra, hogy mi történik a Thália „szentélyeiben", mint az 1988/89-es évadban. Megnéztem most is – mert a kötelességtudat ezt diktálta – majdnem minden új előadást, de éreztem, hogy figyelmem – a figyelem – középpontjában nem az áll, ami a dobogón történik, hanem az, ami a falakon kívül zajlik.