Hózás
Emberrablás
Majdnem tragédiába torkollt a keddi debreceni túszdráma, amely okkal tartotta izgalomban nemcsak a várost, de az egész országot is.
Az elrabolt kisgyermek szerencsére megmenekült, az eset tehát happy enddel zárult, ha egyáltalán ezzel a szóval illethető annak a szörnyűséges félelemnek az elmúlta, amit a kisfiú és édesanyja, no meg a velük együtt aggódó ezrek éreztek a zsarolás hosszú órái alatt.
Vétkesek közt
Veszélyes Budapest
Vízfejű országunk legnagyobb bajának sokan nem a negyvenéves diktatúrát, nem a „szocializmus" építésének történelmi csődjét és nem a futballcsapat silány nemzetközi szereplését – hanem magát a vízfejet tartják. A fővárost tehát, amely egészségtelen méreteivel, koncentrált intézményrendszerével állam az államban, kiindulópontja és bázisa minden központosító törekvésnek.
Az ÚTON
Útjaim
Egyre többen kérdezik tőlem: mi lesz velünk, barátom? Kibírja-e az ország a rendszerváltást, lesz-e elég belátásuk az embereknek, hogy mindennek el kell romlania ahhoz, hogy egyszer majd jó lehessen? Tudomásul veszi-e ez a nép a várható nélkülözéseket, felismert szükségszerűségként vállal-e nehéz hónapokat, éveket – vagy a bajokat a demokrácia s az új pártok nyakába varrva a szociális demagógiával fellépő konzervatívok karjaiba omlik?
1989. június 16.
A koporsókkal szemben, a sajtószektorban álltam egész délelőtt. Mellettem ketten is sírtak. Balról, a kordonon belül gyászszalagos, nemzeti színű zászlócskát szorongató ősz hajú, szikár férfi; a korláton túl sötét öltönyös, rendezői MDF-szalagot viselő idősebb bácsi. Akkor kezdték törölgetni a szemüket, amikor a hangszóróból a 250 áldozat neve felhangzott. Én sem tudtam megállni, zsebembe nyúltam a kendőért.
Után
Olyan éjszaka soha nem volt, és nem lesz. Pedig hivatalos voltam az országos központba, hogy „együtt várjuk az eredményeket". Nem mentem.
Két héttel azelőtt ott voltam, ettük a szendvicseket, ittuk az ivóleveket, mígnem éjfél tájt egyedül nem találtuk magunkat a tévéteremben néhányan, vidékiek. A tájékozottabbak rég rájöttek arra, hogy itt bizony semmi eredmény nem várható, jobb otthon tölteni az éjszakát. Mi a kényelmetlen padokban húztuk ki reggelig.
Oldalszámozás
- Page 1
- Következő oldal





