Vastaps: Pelle Erzsébet
A Csokonai Színház előadásainak egy-egy mozzanatára visszapillantó új sorozatunk felcímét mindjárt a kezdéskor nyugodtan vállalhatjuk: az évad első premierjén valóban hosszan tartó vastapssal jutalmazta a közönség Pelle Erzsébet bravúros áriáját.
(Forrás: Csokonai Színház)
„No, igen, a nézőt nem lehet megtéveszteni" – mondja erről avatott színházi ismerősöm, aki mélységesen egyetértett azzal, hogy a nagyszerű teljesítményt nyújtó énekesnőről szóljon az első megkülönböztetett méltatás.
Pedig a francia királylány csak egy felvonásban van színen, s Pelle Erzsébeten múlott, hogy alakítása mégis ily figyelmet vált ki. Hatalmas hangereje, telt, zengő, a magasságokat és mélységeket egyaránt bíró, érzelemdús éneke betöltötte a termet, és mint hírlik, azóta is estéről estére lelkes tapsra ragadtatja a publikumot. Alakításának csak egyetlen hibája van: az, hogy túl jóra sikeredett, szinte „leénekelte” partnereit a színpadról. Pedig jórészt operaénekesek vették körül, akik hasonlóképpen jól formálták meg szerepeiket.
Fokozza teljesítményének értékét, hogy olyan énekesnőről van szó, aki rendkívüli szorgalommal és akarattal képezi magát, csiszolja tudását. A Csokonai Színházhoz 1978-ban az Állami Népi Együttestől került. Pályája azóta töretlenül ível felfelé, szinte minden jelentősebb alakítása sikert hoz számára. A Vivát, mama Corillájaként, a Hoffman meséi Giuliettájaként, a Muzsikus Péter és a Jolanta címszereplőjeként különböző oldalairól mutatkozott be, s a komikus, lírai és drámai feladatokat egyaránt magas színvonalon oldotta meg. Utóbbi alakításáért az elmúlt évadban megkapta a Neményi Lili-vándorserleget.
Pelle Erzsébet szépen csengő szopránja a János vitézben egy nagyobb figyelmet érdemlő művésznő újabb sikerét hozta.
(Hajdú-bihari Napló, 1981)