A negyvenötödik nap

Van egy város a Földön, ahol kétszer annyian élnek, mint Magyarországon, s ahol az év 321 napján szennyezett a levegő. Ez a tele­pülés egy amúgy gyönyörű, számunkra eg­zotikus kö­zép-amerikai ország fővárosa; a gond csak annyi, hogy völgykatlanban fek­szik, amelyben át­hatolhatatlan felhőréteget képezve megülnek a város által kibocsátott gőzök-gázok, s az év negyvennégy napja ki­vételével elzárják a friss levegőtől a lakókat.

Egy millióan köhögnek légúti betegségektől, a fejfájásosakról és egyéb kóroktól szenve­dőkről nem is beszélve. Nem nehéz elkép­zelni, hogy a mexikóvárosiak fütyülnek az egzotikumra, inkább arról álmodoznak, hogy eljön majd a negyvenötödik nap is, amikor tiszta, friss levegő áramlik be szobájukba és irodájukba, ha kinyitják az ablakokat.

Völgykatlanról, levegőszennyezettségről, porártalomról, allergiás betegségekről egy má­sik város lakóinak, a debrecenieknek is volna mondanivalójuk. Álljon csak meg va­laki néhány órácskára mondjuk a Kossuth utca sarkán, s kilókkal mérheti a testében felhalmozó ólom súlyát. Vagy vegyen jó mély lélegzetet az évnek ebben a szakában, amikor virágba borul a parlagfű, az üröm, a kukorica, és mindjárt kiderül, ho­gyan mulat egy magyar úr (és nő). Nem szükséges már drága pénzen repülőgéppel Mexikóvárosba utazni, hogy húsba vágó ta­pasztalatokat szerezzünk a levegő- és kör­nyezetszennyezésről. A „problematika", amely negyven éven át, mint oly sok min­den, a szőnyeg alatt szunnyadozott, minden­napjaink része lett, csak győzzünk beszélni róla.

A Kossuth rádió Oxigén című műsora bő­ven szolgál jó és rossz példákkal szombat délu­tánonként. Az adás már a létezésével a környezetvédelmi tudatosság hiányára figyel­meztet. Az említett mexikóvárosi esetről is onnan értesülhettünk sok más, az ipari hul­ladék hasz­nosításával, a környezet megóvá­sával kapcsolatos hír mellett. Tudvalevő, hogy a magyar parlamentben nincsen zöld párt, s nem kétséges, hogy a nyolcvanas évek végén a Duna-mozgalom is a rendszer elleni protestálás nem is rejtett politikuma miatt volt képes viszonylag széles körű tár­sadalmi figyelmet és támogatottságot kivív­ni magának. Pedig a közvetlen és gyors pro­fitban érdekelt, minden más szempontot mellőzni hajlandó hétfejű fenevad ter­jeszke­désével csak a szigorú törvényi szabályozás és a környezeti veszélyeknek tudatában lé­vő állampolgárok együttes fellépése képes szembeszállni. Ez nemcsak a környezetvé­delmi szakemberek ügye; nagy kérdés, hogy az Európai Unió kapujában erre az ottani előírásokon túl saját érdekeink felismerése is rávezeti-e az országot.

(Hajdú-bihari Napló, 1997)